Nagyon sima olasz győzelemmel indult az Európa-bajnokság
2021 június 11., 20:59
Ezek most nem azok az olaszok
A 2021-re tolt 2020-as Eb nyitómeccsét kimondottan nagy érdeklődés övezte. A 2018-ban hatalmas blamával történtük során a világbajnokságról először lemaradó, azóta viszont Roberto Mancini irányításával ismét talpraálló, és a tornára a leghosszabb veretlenségi sorozattal érkező Olaszország fogadta a sok szakértő által igazi meglepetéscsapatnak tippelt Törökországot. (Papíron a török voltak a pályaválasztók, de a római Olimpicóban volt a meccs.) A törökök az Eb-selejtező-sorozatban villantottak nagyot. A visszatérő 2002-es sikeredző, Senol Günes irányítása alatt az összes csapat közül a legkevesebb gólt kapták.
A várakozásokat végül csak az olaszokat igazolták vissza. Mancini csapata a korábbi olasz válogatottaktól meglehetősen eltérő, a vezetőedző öltönyéhez hasonlóan elegáns stílusban, helyenként kimondottan attraktív játékkal verte meggyőzően 3-0-ra a törököket. 3 okot is találtam erre.
link
Forrás
1. Az olasz letámadás
Az olaszok talán legmeggyőzőbb játékeleme a kifejezetten magasra tolt védelem által
indokolt letámadás; illetve a labdaszerzések után vezényelt kontrapresszing (a gegenpressing főleg a Ralph Rangnick-féle német iskola védjegye, amit aztán Jürgen Klopp járatott csúcsra a Liverpoolnál), aminek célja az ellenfél kontráinak csírában elfojtása volt.
Az olasz válogatott történelmét ismerve ez meglepő újdonság. Ha akár csak a közelmúlt olasz válogatottjait nézzük meg, általában visszahúzódtak a térfelükre, ahol az egyénileg kiváló védőkre támaszkodtak, hogy aztán időnként támadásba lendülve vigyenek be csapásokat.
Mancini viszont a megbukott elődje, Gian Piero Venturával szemben nem ragaszkodik egy konzervatív, kockázatkerülő játékstílushoz és a szigorúan 3 belső védős felálláshoz, amivel a jócskán szerényebb képességű kerettel dolgozó Antonio Conte az előző Európa-bajnokságon kihozta a maximumot a csapatból). Ehelyett a rendelkezésre álló hihetetlen minőségi középpályára, illetve támadókra került át a hangsúly.
link
Forrás
Kiválóan példázza a fenti elhíresült jelenet az előző szakvezető bukását: Ventura a svédek elleni vb-pótselejtezőn tehetetlenül vergődő olasz csapatba a védekező középpályás Daniele De Rossit akarta becserélni, miközben a kreatív Insigne is ott ült a padon. Az eredmény ismert, 0-1, 0-0 után nem jutottak ki a tornára az olaszok.
Ehhez képest Mancini egy merőben eltérő felfogást honosított meg, ami egyébként kuriózum a válogatottaknál. Az utóbbi tornák fő trendje ugyanis az volt, hogy reaktív játékkal lehet sikeres egy adott csapat, mivel nincsen idő a több gyakorlást igénylő pozíciós játékot kimunkálni - lásd Franciaország 2018-ban, vagy éppen Portugália 2016-ban.
Az olaszok így nem reaktívan, az idősődő Boncci-Chiellini kettőst védve futottak neki a meccsnek, hanem épp ellenkezőleg: magasan kezdték meg a letámadást, és
visszatámadásaiknak köszönhetően meg tudták előzni, hogy a Juventus védőinek esetleg versenyt kelljen futnia egy török támadóval.
A fenti meccsképen is látszik: a támadók nem visszarendeződnek egy középmagas blokkba, ami az elmúlt években megszokott lett volna, hanem ehelyett egyből a labdavesztést követően nyomást gyakorolnak az ellenfél védőire, akiknek így kis túlzással felnézni sincsen idejük. Ennek köszönhetően szinte egyetlen veszélyes török kontra sem futott végig a meccsen.
2. Végtelenül passzív törökök
A török csapatra alapvetően 2 dolog volt jellemző a sikeres selejtezősorozat alatt:
- stabil védekezés, illetve abból indított halálos kontrák a lille-i Celik-Yazici-Burak Yilmaz hármas kiegészülve a Milanban remek szezont futó Calhanoglu vezetésével,
- és a helyenként magasra feltolt, emberfogásra építkező letámadás.
Ezek közül egyik sem valósult meg a tegnapi meccsen.
Talán a naptári évi rapszodikusabb formája miatt (oda-vissza vereség éppen a magyar válogatott ellen, 3-3 Lettország ellen) a korábbi sikeres felfogástól teljesen eltávolodott Günes, és még csak mutatóba sem küldte fel letámadni a játékosait. Ami viszont még komolyabb gond volt, hogy az így jóval mélyebben meghúzott csapatvédekezés komoly problémákkal küzdött.
A féloldalasan építkező (a baloldalon Spinazzola nagyon magasra feltolva) olaszok teljesen felborították a török csapat struktúráját, ami az előre eltervezett 4-4-2/4-5-1 helyett sokszor inkább 5-4-1-nek nézett ki, mivel Karaman kénytelen volt követni a baloldalon előretörő Spinazzolát, akin nem is tudott lefogni.
A Roma játékosa többször is átverte Karamant, az egyik ilyen után erősen tizenegyes gyanús eset is volt, Spinazzola pedig végül a meccs embere lett. Ebből viszont az következett, hogy Insigne sokszor teljesen zavartalanul, szervezhette a játékot az így üresen hagyott baloldali félterületből, illetve a középső védő Chiellini váratlan megindulásait is ez tette lehetővé. Nem működött a túlzottan hangsúlyos török emberfogás sem.
Mivel a törökök elsősorban a pálya közepét akarták lezárni, így Yazici általában a Jorginho/Locattelli kettős egyikére lépett fel, a másikra általában Tufannak kellett kisegítenie – ebből következően viszont Yokuslunak kellett iszonyatos területet bejátszania a második vonal mögött, folyamatosan felvéve a vonalak közé bemozgó olasz játékosokat. Ekkor azonban még a szélen szereplő Calhanoglu képes volt kvázi 3. középpályásként besegíteni, felvéve a vonalak közé bemozgó Barellát.
3. Az edzők közti különbség
Günes látva, hogy a vártnál jóval mélyebben kénytelenek védekezni, emiatt pedig képtelenek felérni az olasz kapu elé, váltott is meccs közben. A villámgyors Cengiz Ünder érkezett Yazici helyére elsősorban kontrázni (és egyszer egy labdaszerzésből meg is tudott iramodni), Calhanoglu pedig így behúzódott második csatárnak. Ezzel azonban éppen azt a Nicoló Barellát sikerült felszabadítani, akit az első félidőben hellyel-közzel remekül zártak ki a játékból. Az olaszok addig többnyire csak távolról próbálkoztak (a 14 lövésük átlagban 5,5%-os eséllyel lett volna gól).
Remekül látszik: akár Calhanoglu, akár Yazici tűnt fel a balszélen, általában behúzódott Barellára részben Florenzi visszafogott szerepköre miatt, hogy aztán ha ki kell váltania, valamelyik középpályás (többnyire Yokuslu) átvegye az Inter játékosát.
Ezzel párhuzamosan érdemes megemlíteni: Giovanni Di Lorenzo becserélésével Mancini is felküldött egy klasszikusabb felfutó szélső védőt, amivel pedig jelentősen sikerült kiszélesíteni a török védelem arcvonalát, szemben az első félidő baloldali támadások (elsősorban Spinazzola 1/1-es párharcai Karaman vagy Celik ellen) túlsúlyával. Ez a két párhuzamos húzás volt az, ami megpecsételte a törökök sorsát. Mancini remekül váltott a megszokott alapjátékukról
- Florenzi visszahúzása fontos lehet erősebb csapatok ellen, látva a Bonucci és Chiellini korát
- és intezívebb presszingre is számíthatott a fent említett előzmények miatt – reagálva a török csapat középső fókuszára, ami viszont így megnyitotta Barellának az utat, akinek már nem kellett a szélre kimozogva szélességet adnia:
Alapvetően így mind a két gólt egy olyan forgatás előzte meg, ami végül – az ebben egészen kiváló – vonalak közé bemozgó Barellát találta meg. Ahogy kilépett rá valaki a bekksorból, borult az egész török csapatvédekezés; és így végül az addig pazarló Insigne és a külföldi próbálkozásain, Dortmundban és a Sevillában visszafogottabb teljesítményt nyújtó, hazatérve ismét magára találó Immobile is betalált Demiral öngólja mellett, beállítva a 3-0-s végeredményt.
A törököknek minden bizonnyal el kell majd hagynia ezt a gyengén megszervezett, erősen emberorientált mély védekezést, ha tovább akarnak jutni ebből a rendkívül kiegyenlített csoportból; míg az olaszok hihetetlenül meggyőző teljesítménnyel jelentkeztek be a legnagyobb esélyesek közé, a torna talán legjobb edzőjével a kispadon.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.