4 milliárd dollárt zuhant a Coca-Cola piaci értéke, miután C. Ronaldo fintorogva félretolta az üvegét
2021 június 16., 06:36
8 dolog, amit az Európa-bajnokság első csoportköréből tanultunk
Kedden a francia-német mérkőzéssel lezárult a 2021-es Európa-bajnokság csoportkörének első fordulója. 12 meccs már lement az 51-ből, közel negyedtávnál vagyunk. Ilyenkor érdemes venni egy nagy levegőt, elpakolni az asztalra elénk rakott szponzori üdítőspalackokat, és végigvenni, hogy mit tanultunk a 24 csapat bemutatkozásából.
1. Semmit
Amit eddig láttunk, az a papírforma volt. A 12-ből három meccsen született valamennyire meglepő eredmény. A finnek győzelme a dánok ellen meglepetés lenne, ha Eriksen összeesése nem borított volna fel amúgy is mindent. A szlovák-lengyelen az utóbbiak tűntek esélyesebbnek, de az, hogy végül a szlovákok lenyomták őket, teljesen irreleváns a torna egésze szempontjából, és a Pozsony-Kassa tengelyen kívül nem sokakat érdekel. A spanyoloktól is lehetett volna győzelmet várni, de egyrészt a hagyományosan nehezen verhető svédek ellen egy 0–0 még nem tragédia, másrészt közben pont Luis Enrique csapata mutatta talán a torna eddigi legjobb játékát.
A többi esélyes mind nagyjából azt hozta, amit várni lehetett tőlük. Az olaszok tényleg jók voltak a törökök ellen. A fiatal angolok lelkesedése és tehetsége végül legyőzte az öregedő horvátokat. A belgák simán nyertek a gyenge oroszok ellen. A portugálok végül alaposan megverték a mieinket. És a legnagyobb rangadó francia-német is úgy zárult, ahogy valószínűbb volt: Pogbáék győzelmével. Ha esetleg valaki a hollandokat is az esélyesek közé sorolja, neki sem kellett meglepődnie a szétszórt, sokgólos győzelmükön az ukránok ellen.
2. Nem jó ez a sok helyszín
Nem véletlen, hogy eddig a nagy tornák többségét egy országban rendezték. Esetleg két szomszéd közt megosztva. Ez a 11 országba szétszórt Euro 20201 arra jó, hogy Bakuba és Budapestre is elhozzon nagy meccseket, egyébként sokat elvesz a járvány miatt egyébként is visszafogott hangulatból. Valószínűleg majd a torna után is lesz panasz a feleslegesen sok utazásra, ami ilyen járványos időkben különösen kényelmetlen.
Nem véletlen, hogy a világ sportjai mindenféle Final 4-ok és 8-ak felé tartanak. A 2020-ban Portugáliában játszott BL-végjáték is sikeres kísérlet volt, és nem kizárt, hogy a klubfoci is errefelé mozduljon. Néhány keleti despotát leszámítva mindenkinek, játékosoknak, nézőknek, újságíróknak egyaránt jobb, ha egy ilyen tornát egyetlen helyszínen bonyolítanak le. Ha nem lenne járvány, talán működhetett volna ez így Európában szétterítve is, így viszont végképp értelmetlen volt nem mindenkit egy országban összegyűjteni, hogy legalább ott legyen Eb-hangulat.
3. Nem jó ez a formátum
Ízlés kérdése, hogy hány pontra értékeljük az eddigi 12 meccs színvonalát. Egyfelől igenis szórakoztató volt az Ausztria–Észak-Macedónia és a Szlovákia–Lengyelország is. Másfelől egy vidéki magyar meccsben is meg lehet találni a szépséget, de ettől még senki sem gondolja, hogy amit ott lát, az egy nagy tornára való.
Az viszont egyértelmű, hogy a 24 csapatos formátum, amiben több csoportharmadik is továbbjut, egyszerűen nem jó. Nem jó, hogy akár egyetlen győzelem is elég lehet a nyolcaddöntőbe jutáshoz, és nem jó a legjobb harmadikak egymás közötti rangsorolása sem, miközben nyilvánvalóan teljesen más játékerőt képviselő csoportokban fociznak. Vissza kellene térni a 16-os mezőnyhöz, bár amerre a világ halad a komolyan felmerült 48 csapatos vébémezőnnyel, lehet, hogy ennek inkább 32 lesz a vége, amint a következő UEFA-elnökválasztásnál valamelyik jelölt a bővítés ötletével gyűjti be a moldávok és a kazahok szavazatát.
4. Eriksen
Utólag, amikor már minden jóra fordult, és az is kiderült, hogy a dánok klasszisának legfeljebb a profi karrierjét kell feladnia, már könnyű legyinteni az egészre. De aki élőben nézte szombat délután, ahogy a szép zöld gyepen küzdenek egy szemmel láthatóan haldokló ember életéért, soha nem fogja elfelejteni. Ilyen, ennyi néző előtt még sosem történt.
A jó hír az, hogy a világ – szinte – teljes egésze jól tudta kezelni ezt a helyzetet, az Eriksen megmentésében közvetlen szerepet játszó orvosoktól és csapattársaktól a szurkolókig és újságírókig. Még az UEFA-t sem lehet hibáztatni, amiért végül kis csúszással lejátszották ezt a meccset, hiszen ilyen helyzetekre nehéz felkészülni, és nem világos, mi lehetett volna a B-opció. Lefújni a tornát? Teljesen átszervezni a lebonyolítási rendszert egy meccs törlésével?
5. Jók vagyunk
84 percen át tartottuk a lépést az Európa-bajnok Portugáliával, amelynek kerete sokszorosát éri a magyar játékosoknak. Csak egy balszerencsés gól tudta végül megtörni a magyar csapat gerincét. Ha néhány perccel előtte Schön kicsivel hátrébb várja a kiugratást, megnyerhettük volna a meccset, és már akkora szobra lenne a Hősök terén, mint Koplárovics Bélának Zalaegerszegen.
Innentől kezdve végképp felszabadultan játszhatunk, nem baj, ha kikapunk a németektől és a franciáktól is. És hátha van csoda.
6. Rosszak vagyunk
A szerencsének, a portugálok bénázásának és Gulácsi Péternek volt köszönhető, hogy a három portugál gólt csak az utolsó percekben kaptuk meg, nem a meccs első harminc percében. Egy-egy jó passznál és cselnél többet nem mutattunk, a magyar válogatott a története első, hazai pályán rendezett igazán nagy meccsére teljesen passzív bunkerfocival készült.
Így is három góllal kikaptunk egy nem különösebben brillírozó csapattól, ami talán a leggyengébb a csoportunkban. A franciák ennél sokkal, de sokkal jobbak, a németeknek pedig most már biztosan meg kell verniük minket a továbbjutásért. Sajnos benne van a pakliban, hogy rúgott gól nélkül, három nagyarányú vereséggel zárjuk a tornát.
7. Jók a bírók, jó a VAR
Szegény Krychowiakot túlzás volt két sárgával kiállítani a lengyel-szlovákon, de ennél komolyabb bírói tévedés nem volt a tornán. A 444-es meccsösszefoglalókban eddig mindig kitértünk az ő és a videóbírók teljesítményére, de szerencsére annyira észrevétlenek, hogy lassan felhagyunk ezzel.
A VAR-nak nincs sok dolga, és azt is jól végzi – egyetlen komoly hibája volt, egy meg nem adott tizenegyes az olaszoknak. Mintha már a helyszíni közönség, a tévénézők és a játékosok is elfogadták volna, hogy ezzel együtt kell élni – és hogy a technikától jobb lesz az életük, még ha kicsit várni is kell a döntésekre, és bizony néha rossz érzés egy gólöröm feleslegességével szembesülni.
8. Rossz a magyar közvetítés
Bognár György ámokfutásáról már mindent leírtak. Sajnos az ilyesmi egyenes folyománya egy szakmailag teljesen szétesett közmédiának, ahol Petry Zsoltot is nyilván csak azért hívták meg szakértőnek, hogy jól megmutassuk a hanyatló, migránssimogató nyugatnak.
A stúdióban elemző szakértők közt vannak okosak, a mérkőzések kommentátorai viszont annyival vannak elmaradva a nyugati színvonaltól, mint az Nb1. Még a mezőnyből magasan kiemelkedő Hajdú B. Istvánnál is egyre zavaróbb, hogy bár szórakoztató a stílusa és magával ragadó a lelkesedése, nem tud hozzáadni a pályán zajló események értelmezéséhez. Érdemes lenne átállni a páros közvetítésekre, ahol a kommentátor lendületesen dumál, egy higgadt hang pedig folyamatosan olyanokat mond a meccsről, ami egy mezei tévénézőnek magától soha nem jutna az eszébe.