Végre újra foci

foci-eb
2021 június 26., 08:33

Két nap szünet után folytatódik az Európa-bajnokság, már a kieséses szakasszal.

Schäfer a páncélajtóba is beleugrott volna

Sajnos a magyar csapat nincs ott a 16 között. Ezt még emészteniük kell a válogatott tagjainak is, Schäfer András a Molcsapatnak nyilatkozva mondta azt, hogy „azt még nem fogtam fel, milyen hatalmas dolgot értünk el így is, egyelőre sokkal erősebb bennem a keserűség amiatt, hogy ilyen közel voltunk a bravúrhoz, mégsem sikerült”. Szerinte megvolt a haditerv a továbbjutásra, és a német meccset elnézve működött is a dolog. „Egyszerűen balszerencsések voltunk, ezért nem jutottunk tovább” - mondta a középpályás, aki szerint mentális erőben és önbizalomban a magyar csapat volt a legjobb az Eb-n.

photo_camera Fotó: KAI PFAFFENBACH/AFP

A góljáról is beszélt. Szalaitól tökéletes labdát kapott, „én pedig úgy voltam vele abban a pillanatban, hogy bár láttam Neuert, ha egy páncélajtó lett volna előttem, abba is ugyanígy beleugrottam volna fejjel előre”.

Schäfer elárulta azt is, hogy senki nem bántotta Gulácsit amiatt, mert hibázott a németek első gólja előtt. „Azért vagyunk csapat, hogy javítsuk a társunk hibáját, és ez ebben az esetben sem volt másként, hiszen bő egy perccel az egyenlítésük után már újra mi vezettünk”- mondta Schäfer. Szerinte Gulácsinak óriási szerepe van abban, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra, és hogy ebben a nehéz csoportban is kiválóan szerepeltünk. „Lehetetlen védéseket mutatott be, tartotta bennünk a lelket a nehéz pillanatokban, a csapat egyik legjobbja volt az egész Európa-bajnokságon.”

Rossi szerint C. Ronaldo néha bosszantó tud lenni

Ezt a Gazetta dello Sportnak nyilatkozta a magyarok szövetségi kapitánya, amikor szóba került, hogy a magyar szurkolók kifütyülték a portugált. Rossi szerint C. Ronaldo nagyszerű játékos, de úgy ünnepelt a 11-esből lőtt gólja után, mintha a döntőben szerzett volna gólt, és ez nem tetszett a nézőknek.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Ronaldo már ötgólos az Eb-n, az UEFA össze is gyűjtötte a góljait.

link Forrás

Rossi legemlékezetesebb pillanata az Eb-ről is a portguálok elleni meccshez kötődik, amikor 0-3 után a nézők megtapsolták a csapatot.

Szerinte az ő irányításával abban lépett előre a csapat, hogy mostanra már nem fél egyik ellenfelétől sem. Felidézte a horvátok elleni kinti Eb-selejtezőt, amikor még ez nem így, az öltözőben érezte a félelmet a játékosain, Kádár aztán óriási hibázott, ki is kaptak 3-0-ra. Kádárt nem is hívta meg azóta a válogatottba.

Az olasz azt mondta, hogy a legfontosabb célja, hogy kijutassa a magyar válogatottat a 2022-es katari világbajnokságra.

Szalai Ádám a pálya összes sarkában felbukkant a németek ellen

Nemcsak gólt szerzett és gólpasszt adott, de tényleg mindenhol ott volt a válogatott kapitánya. A felső sorban, balról a második Szalai labdaérintés térképe.

link Forrás

A dánok 29 éve nyerték meg az Európa-bajnokságot

És akkor a folytatásról. Wales-Dánia meccsel kezdődnek a nyolcaddöntők este 6-kor. Ez a meccs Hollandiában lesz (vasárnap pedig a hollandok jönnek Budapestre.)

A dánok - akik beugróként éppen 29 éve nyerték meg az Európa-bajnokságot - azt a bravúrt hajtották végre, ami korábban még senkinek sem sikerült, két vereség után léptek tovább a csoportkörből. Wales 5 éve első nagy tornáján rögtön az elődöntőig menetelt. Most nincsenek akkora formában a játékosai, Bale például 14 meccse nem lőtt gólt. Megjósolhatatlan, hogy ebből a párosításból ki lép tovább. Érdekes adat: mindkét csapat kapusa, Danny Ward és Kasper Schmeichel is a Leicester City-ben játszik.

Este 9-kor pedig az eddig paradés teljesítményt nyújtó olaszok Ausztriával játszanak Londonban. Az olaszok elképesztő sorozatban vannak, 2018 szeptembere óta veretlenek, 30 meccsből 25-öt nyertek meg, a legutóbbi 11 meccsüket úgy nyerték meg, hogy gólt sem kaptak, közben rendesen megszórják az ellenfeleiket. Óriási meglepetés lenne, ha nem ők jutnának tovább. A Svájc ellen megsérült Chiellini már edzésbe állt az olaszoknál. Aki pedig nem tud mit kezdeni a meccsig hátralévő időben, annak íme a ma 56. születésnapját ünneplő Paolo Maldini néhány csodálatos megmozdulása.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.