Rossi: Annyit talán már elértem, hogy ha egyszer meghalok, lesznek miattam gyászszünetek a magyar stadionokban

válogatott
2022 június 15., 05:24

Érthetően feldobott állapotban nyilatkozott a mérkőzés után Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya, akinek csapata 4-0-ra győzött Wolverhamptonban Anglia ellen - olyan különbséggel, mint soha korábban.

„Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért” - mondta a köztévé riporterének az 57 éves olasz edző, aki szerint szerencséjük volt, és a mai futballvilágban egy ilyen különbségű győzelmet nem lehet aratni szerencse nélkül.

Dicsérte játékosait, akik taktikailag fegyelmezetten és lelkesen játszottak.

„Amikor a magyar válogatott képes igazi csapatként játszani, a legtöbb ellenfélnek nagyon nehéz dolga van, ha le akarja győzni”

- méltatta a magyarok teljesítményét, hozzátéve, hogy most fontos a földön maradni a csapatnak, amely 7 ponttal vezeti a Nemzetek Ligája legnehezebb csoportját.

Rossi szerényen arról beszélt, hogy két meccs hátravan még, és a cél továbbra is a bennmaradás, azaz az utolsó hely elkerülése. Szerinte már ez is olyan csoda lesz, ha sikerül, amit előzetesen senki nem várt. Márpedig jó esély van rá, hogy sikerüljön.

„Amikor megbíztak ezzel a feladattal, akkor azt mondtam a szövetség elnökének és a miniszterelnök úrnak is, hogy valamilyen nyomot akarok hagyni a magyar futball történetében. Azt remélem, hogy a mai este már jó alapot ad arra, hogy amikor majd meghalok - remélhetőleg minél később -, akkor lesznek egyperces gyászszünetek az emlékemre a magyar labdarúgó-stadionokban. Ha így lesz, akkor nagy sikert értem el”

- mondta Rossi.

Angol újságírói kérdésre válaszolva Rossi elismerte, hogy a magyarokat is meglepte az eredmény, és még nem fogták fel a győzelem jelentőségét, illetve azt, amit az elmúlt tíz napban véghez vittek. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy szeptemberben ismét más körülmények között kell majd játszani a németek és az olaszok ellen. Az olasz szakember kiemelte azt is, mennyire örülnek a játékosok, hogy sikerült örömet szerezni a szurkolóknak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.