Megvolt a katari foci-vb első tizenegyespárbaja, Horvátország jutott a legjobb nyolc közé

világbajnokság
2022 december 05., 17:44

A japánok még soha nem jutottak a legjobb nyolc közé világbajnokságon – négy éve közel álltak hozzá, már 2-0-ra vezettek a belgák ellen, de végül kikaptak –, és az előző világbajnokság ezüstérmese sem számított olyan ellenfélnek a tornán, amellyel szemben egyszerű megcsinálni azt, ami eddig egyszer sem jött össze. Azzal együtt is, hogy Horvátország háromból csak egyszer játszott jól a csoportmeccseken, akkor, amikor kitütötte Kanadát. Marokkónak és Belgiumnak viszont nem bírtak gólt lőni Modricék, a harmadik körben egyedül Lukaku megverhette volna őket Belgium színeiben, más kérdés, hogy semmi sem ment neki. Japánnak ehhez képest minden meccse meglepetéssel ért véget, szenzációnak számított, hogy a németeket és a spanyolokat is megverték, ahogy az is, hogy Costa Ricától kikaptak.

Az első helyzet a japánoké volt, a 3. percben szállt mellé egy ígéretes fejes. A folytatásban itt is, ott is voltak lehetőségek, ám a félidő utolsó harmadáig inkább a horvátok irányítottak. Utána többet volt a labda a távol-keletieknél, akik sebessége is ígéretesnek tűnt, mégsem gyors akcióból, hanem pontrúgásból szereztek vezetést a 43. percben. Ügyes szögletvariáció után adták be a labdát, lecsorgott Maeda elé, a támadó gyorsan eszmélt, berúgta, 1-0.

photo_camera Fotó: OZAN KOSE/AFP

A második félidő élénk focival kezdődött, főleg a horvátoknak köszönhetően, akik az 55. percben percben egyenlítettek, Lovren remek beadása után fejelt szép gólt a kapu bal oldalába Perisic, 1-1.

photo_camera Fotó: ANNE-CHRISTINE POUJOULAT/AFP

Horvátország támadásban maradt, de nem sokáig, egy nagy Endo-lövésre egy nem kevésbé látványos Modric-bomba volt a válasz, Livakovic és Gonda alaposat nyújtózva védett. Utána csitult a lendület, lassult a tempó, az utolsó fél órában fontos események nem történtek, jöhetett a nyolcaddöntők első 2x15 perces túlórája.

Melynek során nem történt semmi, leszámítva egy erőteljes Mitoma-lövést a 105. és egy Mayer-lehetőséget a 121. percben. Maradt az 1-1 és a tizenegyespárbaj.

Emlékezetes: 2018-ban Horvátország úgy jutott el a franciák elleni fináléig, hogy a nyolcad- és a negyeddöntőben is büntetőkkel nyert.

photo_camera Fotó: ANDREJ ISAKOVIC/AFP

Most is. Livakovic négyből hármat megfogott, a horvátok négyből hármat berúgtak, továbbmentek, Japánnak ezúttal sem sikerült történelmet írnia.

Egyéni képviselőjelöltek
-
Szövetségi kapitány

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.