Közben a kormánypárti többség megszavazta az új törvényt, ami alapján ezentúl az állam csak végső esetben vállalna felelősséget a szociális problémákért.
A vébé igazi első napjának a képei.
A budapesti mellett volt élőlánc többek között Szombathelyen, Pécelen, Sarkadon és Oroszlányban is a közoktatás állapota miatt.
Képek a Hadházy Ákos által szervezett tüntetésről.
Hogy aztán meghallgassák, ahogy Orbán Viktor nem válaszol a kérdésekre az azonnali kérdések órájában.
Fotóesszé a prepperekről, akiknek a társadalom összeomlását várni életforma.
Pénteken egyszerre tartottak hídavató hordógurítást és bokrétaünnepséget a Nemzeti Atlétikai Központban, azaz a Dél-Pest fölé magasodó új fővárosi stadionban. A stadion olyan, amilyen egy stadion lenni szokott. A kétségeket, hogy erre itt és ennyiért szükség lenne, nem sikerült eloszlatni.
A Kölcseyből kirúgott Palya Tamás a Hősök terén rendezett oktatási megmozduláson azt mondta: emberek állítják meg, hogy szelfizzenek vele, hamburgert neveztek el róla, de a közmédia még nem kereste.
A Város Mindenkié 15-20 perc türelmet kért a rendőröktől, de hiába, hamar elhurcolták a családot a kilakoltatástól védő aktivistákat.
Élőláncba szerveződő diákoktól zengett Budapest csütörtök reggel, akik a pedagógusokért álltak ki. Közben országszerte több ezer tanár sztrájkol, Zalahalápon pedig egy teljes tantestület kezdett polgári engedetlenségbe.
Látványos vonulást rendeztek a budaörsiek a csütörtöki nagykörúti élőlánc előestéjén.
Több tízezer ember társaságában tekintettük meg, mi folyik a jubileumi békéscsabai kolbászfesztiválon. Nagyon jókat ettünk, megsüketültünk a mulatóstól, aztán végignéztük élőben, hogy hogyan szednek szét egy disznót.
Több százan álltak az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény épülete köré.
💪👃😡⛔🤯🤱✋💣
Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék: Les sanctions de Bruxelles nous détruisent.