TLDR

Nem azt mondtam, hogy rossz ember vagy, hanem azt, hogy bűnöző

Hat évad után véget ér a Breaking Bad előzménysorozata, a Better Call Saul. A karikatúra-ügyvéd laza tiszteletkörének indult, aztán olyan sorozat lett belőle, amiben nemcsak a történetmesélés színvonala és a képi világ gazdagsága kiemelkedő, de azt a kérdést is fel lehet tenni: felér Walter White sztorijához?

plankog
kultúra

„Épp most omlik össze az oktatás, maga alá fogja temetni főleg a mi diákjainkat”

Setét Jenő halála óta nagyon hiányzik egy egységes roma hang a magyar közéletből, mondja a Romaversitas alapítvány ügyvezetője, Federkó Boglárka. Azon dolgoznak, hogy kialakuljon egy erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, értelmiségi roma réteg.

Kiss Imola
oktatás

EU-s támogatással visznek kínozni menekülteket

A nemzetközi jogot is megkerülve szervezte ki az EU az az emberi szenvedést a határain kívülre. Líbiában milíciák által fenntartott őrizetbevételi központokba viszik vissza azokat, akiket a parti őrség elkap a tengeren, az unió támogatásával. Olyan központok ezek, amiket Ferenc pápa koncentrációs táborokhoz hasonlított. Interjú Sally Haydennel, aki könyvet ír arról, mi zajlik Európa déli határán az európaiak nevében.

plankog
külföld

A Habermas–Snyder-vita: helyes-e Németország habozása az orosz-ukrán háborúban?

A 93 éves német szociológus-filozófus nemzeti alapon, ukrán vereségre készülve védte meg Olaf Scholzék külpolitikáját. Az antifasiszta amerikai sztártörténész erre nyilvánosan szedte szét Habermas történelmi tévedéseit, és arról írt, hogy Németország a sok beszéddel és kevés cselekvéssel inkább a rossz oldalon áll.

Herczeg Márk
filozófia

A saját médiatörvényét is kijátszotta a hatalom, hogy bebetonozhassa a Németh család rádióját

Legalább 10 évig a Hit Gyülekezetéhez kötődő Spirit FM sugározhat a korábban sokáig a Klubrádió által használt 92,9-es frekvencián. A médiahatóság mindent bevetett azért, hogy így legyen.

Rényi Pál Dániel
média

Orbán Viktor, a magányos galamb

Miközben az EU és a NATO újabb fegyvereket küld Ukrajnának, Orbán Viktor egyetlenként a nyugati szövetségen belül azt hirdeti, hogy úgyis az oroszok nyernek majd, úgyhogy felesleges minden áldozat. Szerinte ez szláv belháború, nem a mi ügyünk. De akkor miért kell az oroszok közeledésére hivatkozva rohamtempóban fejleszteni a magyar hadsereget?

Magyari Péter
politika

Magyar falu Brooklynban

A külvilágtól elfordulva, New Yorkban ma több mint százötvenezer magyar eredetű haszid zsidó él. A töltött káposzta és a magyar népdalok még mindig a mindennapjaik részei.

444.hu
külföld

A magyar jazz történetén keresztül a magyar társadalom történetét is jobban megérthetjük

Miért kísérte tiltakozás itthon a jazz érkezését, miért nem lett ez a zene soha igazi ellenkulturális erő, és miért írt a műfaj legnagyobb magyar alakja a nyomorúságáról? Interjú Havas Ádámmal, aki szociológusként dolgozta fel a magyar jazz történetét.

Horváth Bence
zene

„Olyan értékekért küzdünk, amiket Európa természetesnek vesz – Magyarország talán nem, de más országok igen”

Megkínzott tüntetők, a civil szervezetek teljes betiltása, újságírók bebörtönzése: Aljakszandr Lukasenka rendszerében így nyomták el az utcai tiltakozást. A belarusz ellenzék számára világos: a harcuk összekapcsolódik az ukránok háborújával. Interjú Hanna Ljubakova belarusz újságíróval, aki elmondta azt is, hogyan mutatják be Orbánt Lukasenka médiájában.

plankog
külföld

Ezeken az intenzív osztályokon többen haltak meg, mint ahányan meggyógyultak

Vannak kórházak, ahol tavaly a legsúlyosabb betegek 60 százalékát elvesztették. Ilyen a járvány előtt sehol sem fordult elő.

Szurovecz Illés
járvány

Kórházak, ahol minden második beteg meghalt az intenzíven

Eddig feldolgozatlan adatok mutatják, mekkora szenvedést okozott a koronavírus-járvány a kórházakban a járvány első évében.

Szurovecz Illés
járvány

Csak a gyenge ember ragaszkodik a hatalomhoz

Fel nem dolgozott traumáink megbetegítenek és függővé tesznek bennünket – állítja a világhírű addiktológus, Dr. Máté Gábor. A magyar származású kanadai orvos Budapesten adott interjút a 444-nek.

Rényi Pál Dániel
interjú

A moszkvai KGB-sek úriembereknek tartották magukat Putyin kegyetlenségéhez képest

Catherine Belton ismeri talán a legjobban az orosz elnököt és embereit a nyugati újságírók közül. Szerinte Putyin azt hitte, elég embert fizetett már le Európában ahhoz, hogy ne kelljen súlyos szankciókkal szembenéznie. A családgyilkosnak beállított orosz vezetők meglophatták a társaikat, ahogy az ukrán főtisztek lefizetésére szánt pénzt is eltüntethették.

Magyari Péter
külföld

„A TASZ nyugodtan elmehet a büdös francba”

Batáta, Prónay, Pipás Pista, mezőőrség – a Szeged környéki tanyavilágban a Mi Hazánk elkezdte megvalósítani a programját. Ásotthalmon népszerűek a polgármester, Toroczkai László ötletei.

Bódog Bálint, Benics Márk
Magyarország

Koncentrációs táborba zárják, aki otthon hagyja a mobilját

Rian Thum már húsz éve foglalkozott az ujgurokkal, amikor Kína a történelemben eddig példátlan csapást mért rájuk. A náci koncentrációs táborok és a maoista kulturális forradalom elemeit vegyítik a mesterséges intelligencia megfigyelési eszközeivel. A történész ezért most napjaink borzalmaira hívja fel a világ figyelmét.

Magyari Péter
külföld