25 000 négyzetméteres kórházkomplexum rohad a város közepén

2015 július 27., 21:30
  • Az egykori BM Korvin Ottó Kórházat illetve utódját 2007-ben zárták be.
  • A Városligeti fasor és Bajza utca kereszteződésénél található telken tizenkét, részben egymáshoz kapcsolódó épület áll. Összes nettó szintterületük 25.452 négyzetméter.
  • Az elhagyott épületek egyike a Gresham palotát is jegyző Quittner Zsigmond tervei alapján, 1887-ben épült, és kezdetben szantatóriumként üzemelt.
  • Az ingatlanegyüttes része egy fallal lekerített, bauhaus stílusban épült, műemléki védettséget élvező villa is. Az épületet 1936-ban Fischer József építész tervezte és gyermekrendelőként működött.
  • A bezárása előtt 593 ággyal működő intézmény funkcióit 2007-ben beolvasztották az Állami Egészségügyi Központba, tulajdonképpen összevonták a MÁV-, a Szabolcs utcai, valamint a Honvéd Kórházzal. A fasori épületek kiürültek.
  • Egy kormányhatározat az ingatlant az Országos Bírósági Hivatalnak adta, hogy 15 milliárd forintból 2016-ra egy új patinás Budapest Környéki Törvényszéket építsenek belőle. De a beruházás még el sem indult.
  • Az Urbex betörésről Ács Dániel és Botos Tamás forgatott videót.
  • Itt a városi gerillák Facebook-oldala.

Betörők, akik nem visznek el semmit

link Forrás