A főpolgármester azt írta, ráfért már a városra egy Budapest fejlesztése iránt elkötelezett miniszter.
„Az egyetem kampusza Bécsben marad, míg budapesti telephelye a jövőben is fontos szerepet játszik kutatási tevékenységeinkben” – írták.
Újpesten a Garam utcait és a IX. kerületben a Soroksári útit.
De azért gyakran látogat haza.
Négy választókerületben úgy nyert mandátumot a Fidesz, hogy pártként a Tisza volt népszerűbb ott. Egy helyen viszont fideszes fölényt fordított a maga javára a tiszás jelölt.
Megcsináltuk! – írta Karácsony Gergely.
A baleset a Szabadság híd és a Petőfi híd közötti pesti rakparton történt, a nő csaknem négy métert zuhant.
Szerinte „a probléma gyökere egyértelmű”.
Ahol egyáltalán nyerni tudtak fideszesek, többnyire ott is nagyon szoros volt a verseny. A megyék több mint feléből teljesen kisöpörték a fideszes képviselőket. Soha nem szavaztak még ennyien egy pártra, mint most a Tiszára.
Bútoripari vállalkozása a közel-keleti régióban is rendelkezik megbízásokkal, válaszolta arra a kérdésre, a a család vagyontárgyait hordják-e Dubajba.
Sokba kerültek.
Szabó Andrea szociológus szerint régóta egy ifjúsági lázadás zajlik Magyarországon. Már nem passzívak a fiatalok, sőt a politikai érdeklődésük soha nem látott mértékű.
Szilágyi Gábor jeladót tett a szavazólapja mellé Edinburgh-ben, megtalálták a borítékot a Nemzeti Választási Irodában.
Az viszont csökkenthette a szélsőjobb eredményét, hogy a választások előtt nemcsak a fideszesek, hanem ismertebb nemzeti radikálisok is arra kérték a szavazókat, egyéniben ikszeljenek a Fideszre.
Székesfehérvár fideszes polgármestere csatlakozott az utóbbi két napban hirtelen önkritikussá vált kormánypárti politikusok sorához. Szerinte új elnökség kéne a Fidesz élére.