Most, hogy vége az olimpiának, sorra születnek majd a mindenféle összegző toplisták meg a legemlékezetesebb pillanatokat gyűjtő rangsorok. Ilyesmit próbáltunk meg mi is összerakni, de a sportolói teljesítmény helyett a klasszikus olimpiai eszmét (bármit is jelentsen ez) leginkább kifejező pillanatokat szedegettük össze.

Így bármennyire is elképesztő volt, amit Hosszú Katinka, Kozák Danuta, Usain Bolt vagy Michael Phelps elért Rióban, erre a listára most nem fértek fel. Van helyettük viszont egy rakás kevésbé ismert versenyző, akik abban segítettek, hogy a világ tán legkorruptabb sportszervezetének termékét, a doppingügyekkel árnyékolt, néhol hidegháborús hangulatban zajló olimpiát minden visszásság ellenére szerethetővé tegyék.

Rafaela Silva aranyérme

Az 57 kilós dzsúdótornán született meg a házigazda brazilok első aranyérme és Rafaela Silva győzelme szólt legalább akkorát, mint a fociválogatott aranya: a riói rendezés egyik ígérete éppen az volt, hogy a fejlesztésekből a város legszegényebb régiói is fejlődni fognak majd. Aztán ahogy ez lenni szokott, ebből nem lett semmi, de Silva, aki a város egyik legszegényebb és legismertebb favelájából, az Isten városából jött, megmutatta, hogy a sport, ha nem is túl gyakran, de még mindig képes kiutat kínálni a nyomorból és összekötni amúgy nagyon ritkán érintkező világokat.

Az észak- és dél-koreai sportolók barátkozása

Ha már világok összekötése: hol máshol fordulhatna elő egy olimpián kívül, hogy Észak- és Dél-Koreából érkező versenyzők nyíltan bandázzanak és közös szelfit készítsenek, mint ahogy azt tette a két tornász, Lee Eun-ju és Hong Un-jong.

Nagyon sokféle ember verődik ilyenkor össze

link Forrás

Az élsportolók világa persze fényévekre van mindannyiunk életétől, de azért érdemes felemlegetni néha, hogy mégis mennyire sokszínű világ ez. Aligha van jobb bizonyítéka ennek, mint az amerikai tornász, Ragan Smith és a kosaras, DeAndre Jordan közös képe.

Sokféle kultúrából

Az olimpia legtöbbet megosztott képei közül több is az egyiptomi női röplabdacsapat meccseiről érkezett. És érthető is miért: nem sok minden van, ami ennyire nyilvánvalóan mutatná, hogyan kapcsol össze különböző kultúrákat az olimpia. A képen épp a kanadaiak elleni meccs egy részlete látható.

Egy apró ország első aranya

A Fidzsi-szigetek rögbiválogatottja megmutatta, mit jelenthet egy kis országnak történelme első olimpiai érme: az egész mezőnyt leiskolázó válogatott győzelmét otthon munkaszüneti nap és nemzeti ünnep követte. Sok országban lehet, hogy egy-egy győzelem már nem tűnik akkora dolognak, de van, ahol ilyenkor tényleg a történelem íródik.

A menekültválogatott

Rengeteg minden miatt lehet megvetést érezni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal szemben és általában teljesen jogosan. De azt el kell ismerni, hogy fontos és szép gesztus volt, amikor engedélyezték a menekültválogatott indulását.

A tíz sportoló, James Chiengjiek, Yiech Biel, Paulo Lokoro, Yonas Kinde, Popole Misenga, Rami Anis, Rose Lokonyen, Anjelina Lohalith, Yolande Mabika és Yusra Mardini története erős üzenete volt annak, hogy milyen személyes tragédiát jelent az, amikor valakinek el kell menekülnie a saját hazájából. Az pedig, hogy az egész torna alatt milyen kitüntetett szeretet és tisztelet kísérte a sportolókat, szép példája annak, hogy miről is kell szólnia egy olimpiának.

Feyisa Lilesa keresztbe font karja

A riói olimpia legbátrabb kiállása volt az etióp maratonista, Feyisa Lilesa tette, aki keresztbe tett karokkal futott be a célba és szerzett ezüstérmet a játékok utolsó versenynapján. Lilesa az oromo népcsoport tagja, a közösség tagjai ellen pedig az etióp kormány erőszakos hadjáratot folytat. Felszólalása után valószínű, hogy hiába nyert érmet, Lilesának egy másik országban kell folytatnia életét. (Politikai kiállás kategóriában ezüstérmet is osztunk, Simone Manuel, az amerikai úszósport első afroamerikai bajnoka a rendőri brutalitás ellen szólalt fel aranyérme után.)

Yohann Diniz, aki összefosta magát az 50 km-es gyalogláson, majd elájult, de nem adta fel

Aligha ilyen hírnévre vágyott a 38 éves francia atléta, aki esélyesként indult a futamon, sokáig vezetett is, de a táv felénél rosszul lett. A gyomorproblémákat hamarosan követte egy ájulás is, Diniz szemmel láthatólag nem volt magánál, jéggel pofozták helyre. Kisebb rosszullétekkel küszködve folytatta a versenyt, és ugyan az élről visszaesve, de végül a hetedik helyen ért célba.

Bár sokak szerint egyszerűen fel kellett volna adnia mert így az egészségét kockáztatta, a másik olvasat, hogy ez éppen annak a kitartásnak és elszántságnak egy szép példája volt, amiről az olimpia szól.

Az egymást segítő hosszútávfutók

Ismerek embert, akinek ez már túl sok is volt, de attól még világszerte az olimpia egyik legmeghatóbb pillanataként tartják számon, amit az ötezer méteres síkfutás előfutamában az új-zélandi Nikki Hamblin és az amerikai Abbey D'Agostino tett. Előbb Hambilin esett el, majd belebotlott D'Agostino, aki elkezdte győzködni a zokogó új-zélandi versenyzőt, hogy folytassa a versenyt. Továbbindultak, de kiderült, hogy az amerikai megsérült az ütközésnél. Ekkor Hambilin ment oda hozzá és próbált segíteni rajta. Végül a célban találkoztak újra, itt megölelték egymást.

A jelenetbe olyan sokan látták bele az olimpiai eszme megtestesülését, hogy végül a két futónak engedélyezték, hogy induljon a döntőben, D'Agostino sérülése miatt nem tudott rajzhoz állni, Hamblin a 17. helyen ért célba.