„Elbuktad, Viktor, elbuktad, Viktor!”

2018 május 24., 04:40

Olyan meccs jött össze a Magyar Kupa szerdai döntőjében, aminél szebb csak egy Puskás Akadémia-Balmazújváros lett volna. Az álomdöntő végül egyetlen gól miatt meghiúsult, pedig olyan csoda finálé lett volna, hogy Felcsút és Balmazújváros teljes lakossága is bőven elfért volna a Fradi-stadionjának a székein.

Két dolog miatt mégis pazar volt ez a párosítás is. Egyrészt egy tradicionális, de belga kézben lévő, emiatt a NER által nem különösebben kedvelt csapat, az Újpest találkozott egy tradíciókkal nem rendelkező, de Orbán Viktor által alapított klubbal, a Puskás nevével magát történelmi távlatokba helyező, az Akadémia névvel pedig nevelőegyesületként pózoló egyesülettel. Ami még szebbé teszi mindezt, Orbán Viktor saját maga vallotta be korábban, hogy hamarabb volt Újpest-szurkoló, mint fideszes.

photo_camera Egy múlttal és szurkolótáborral rendelkező egyesület. Fotó: botost/444.hu

A Puskás Akadémia az a semmiből kreált csapat, amelynek egyetlen hazai kupameccsére sem volt kiváncsi ezer embernél több, a háromra összesen nem jöttek össze kétezeren. Ha a hivatalos számok ilyenek (Zalaegerszeg ellen 200 néző, a Diósgyőr ellen 778, a Debrecen ellen 855), akkor egyértelmű, hogy ennyi szemtanúja sem a nagy kupamenetelés otthoni állomásaianak Felcsúton.

A döntő a Ferencváros stadionjában volt, aminek szerencsére jó nagy VIP-páholya van, márpedig egy Puskás Akadémia meccsen ez számít igazán.

photo_camera Világi Oszkár, Hernádi Zsolt és Garancsi István érkezik a kupadöntőre Fotó: botost/444.hu
photo_camera Tállai András, akit nyilván a mezőkövesdi fociklub elnökeként vonzott a szakmai érdkelődés Fotó: botost/444.hu
photo_camera Mészáros Lőrinc felesége sem tévén keresztül akarta nézni a kupadöntőt Fotó: botost/444.hu
photo_camera Az Orbán-kormány egyetlen női minisztere, Bártai-Mager Andrea tökéletes szerda esti programot választott. Beszélgetőpartnere a stadion előtt Garancsi István. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A többiek után, de még a kezdés előtt megérkezett a Puskás Akadémia alapítója. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Georges Leekens, akiről pedig úgy tűnt, hamar beilleszkedett a magyar fociközegbe. Elődjével, Bernd Storckkal ellentétben mégsem a VIP-ban, Orbán Viktor mellett nézte a meccset, hanem a kispadok mögött. Ott ült a családjával az Újpest belga tulajdonosa is, aki szintén nem akart a VIP-ben forgolódni. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A VIP-ben volt viszont az állami közbeszerzések nagy bajnoka, Kuna Tibor, aki a hírek szerint óriási Újpest-szurkoló, és azt pletykálják, hogy ő lehet az Újpest új, NER-kompatilis tulajdonosa, ha a belga üzletembert sikerült kiutálni. Fotó: Botos Tamás / 444
photo_camera Az Újpest-tábor a Fradi-stadionban. Megtöltötték a nekik szánt szektorokat. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A Fradi-tábor hagyományos helye üresen maradt. A Ferencvárost egyébként az akkor még miniszter Seszták Miklós másodosztályú csapata, a Kisvárda verte ki. A Kisvárda a napokban feljutott az NBI-be, tovább bővítve a NER-csapatok számát. Azonnal le is igazoltak három brazilt, de állítólag ukrán válogatott csatár is érkezik, belevágtak hát a Puskás tehetséggondozó programjába. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A nevelőegyesületnek nevezett Puskás úgy jutott el a kupadöntőbe, hogy egyetlen egy saját nevelésű játékosa kapott csak lehetőséget. A felcsútiak utolsó tíz kupagólját pedig kizárólag légiósok szerzeték. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Megérkezett a főnök a VIP-be, meccsnézősére lelazulva. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Van abban valami szép, hogy a nevében az Akadémia kifejezést használó Felcsút kezdőcsapatának áltagéletkora több mint egy évvel volt magasabb, mint az Újpestté. (25,8 vs 24,7) Fotó: botost/444.hu
photo_camera A Puskás mégcsak a közelében sem volt soha a kupagyőzelemnek, igaz erre mindössze 11 éve volt eddig. Az időt pénzzel lehet megsürgetni: a Puskás Akadémia összevásárolt játékoskerete a harmadik legdrágább Magyarországon. 2016-ban úgy volt a bevétele háromszorosa (2,2 milliárd szemben 700 millióval) az Újpestének, hogy fél évet az NBII-ben voltak. Szépen csordogáltak az utánpótlásra címkézett tao-pénzek is. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Mészáros Lőrinc a jelek szerint nem szeret szotyizni. Orbán Viktor pedig nincs a zakója zsebére rászorulva, ha a magot kell tartani valahol. Függetlenség! Fotó: botost/444.hu
photo_camera Ahhoz képest, hogy a Puskás-keretébe 12 légióst vetetett meg Pintér Attila edző, ha nem jönnek az eredmények, azonnal elkezdi a külföldi úriembereket hibáztatni. Tökéletes taktika tökéletes helyen. Ehhez képest, akárcsak az előző tíz esetben, most is légiós szerezte a Puskás első, sőt a második gólját is. Fotó: botost/444.hu
photo_camera És amit eddig nem látott senki: Puskás-tábor. A második félidő közepéig csendben ücsörögtek akadémia növendékei az egyenpólókban, aztán beindultak és a tőlük meglehetősen viccesen hangzó Mindenki, szurkoljon! mellett belekezdtek a világ legkegyetlenübb kántálható rigmusába: Hajrá, PAFC! (Próbálják ki, a PAFC egyébként Puskás Akadémia Futball Clubként oldható fel) Fotó: botost/444.hu
photo_camera Ez nem a konszolidált PAFC-tábor. Az MLSZ próbálja tiltani a pirotechnikát a stadionon belül, ehhez képest az Újpest egyenlítő góljánál elég sok előkerült. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Az MLSZ-szel egyet nem értő Orbán szerint ez kell a hangulathoz. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Szelektív hugogás ment végig a meccsen. Ha a felcsúti Hentynél volt a labda, azonnal jött a majomhang az újpesti ultráktól, miközben a saját csapatukban is van két színes bőrű játékos. Fotó: botost/444.hu
photo_camera 100 millió forint jár a kupagyőzelemért, de ami ennél fontosabb, európai kupaszereplés is. Az egész világ megismerhette volna az 1800 fős települést és két híres fiát. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A szlovén Trajkovszki Pintér alapembere. A télen érkezett szintén szlovén válogatott, a holland bajnokságból elhozott Klinar viszont csak kispados, nem is állt be. Az egymillió eurért vett albán Latifi még a cserék közé sem fért oda. Ahogy az uruguayi első osztályból a télen érkezett Vega sem kapott még egy percet sem Pintér Attilától. Fotó: botost/444.hu
photo_camera "Egyszerűen senkik vagytok" - üzeni az Újpest-tábor Fotó: botost/444.hu
photo_camera Balogh Balázs, akit az Újpesttől vett meg a Puskás. Ő most lehetőséget kapott, de nemcsak létszám feletti légiósokból van sok Felcsúton, hanem méregdrágán összevásárolt, addig sem a konkurenciában játszó magyar játékosokból, akik epziódisták a Puskás Akadémiában. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Talán a 11-es lövőket rakják össze a VIP-ben. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A rendes játékidőben 2-2 lett, hosszabbítás. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Diallót Mezőkövesdről hozta magával Pintér. Az edző egyébként Mezőkövesd díszpolgára lett, miután felvitte az első osztályba Tállai András csapatát. Mi lett volna Pintérből Felcsúton, ha összejön a kupagyőzelem? Szobrot kap? Vagy luxuskisvasutat? Polgármester lesz? Fotó: botost/444.hu
photo_camera Henty - akiből Pintér Attila szerint több kellene a magyar futballnak, de ezek szerint ez vásárlással könnyebben megoldható, mint neveléssel - kihagyja a 11-est. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Az újpesti tábor a megnyert 11-es párbaj után rákezdett az "elbuktad, Viktor, elbuktad, Viktor" nótára. Fotó: botost/444.hu
Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a Magyar Kupa döntőjén, ahol a felcsúti futballklub kikapott az Újpest FC-től 2018. május 23-án.
photo_camera A kép jobb szélén a Mészáros Lőrinc kezében lévő Nemzeti Sport Felcsúton lakó főszerkesztője, Szöllősi György, Takács Mihály, a Puskás Akadémia igazgatója és a két híres felcsúti: Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor, nem annyira vidáman. Fotó: Botos Tamás/444
photo_camera Pintér Attila a hibázó Hentyt vigasztalja. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Tízszeres kupagyőztes lett az Újpest. Fotó: botost/444.hu
photo_camera A kupával a kezében ünneplő Zsótér Donát egyébként felcsúti nevelés, de a Puskásban a posztján légiósok játszanak. Ő egyenlített az 55. percben. Fotó: botost/444.hu
photo_camera Pintér Attila elindul, hogy pár szót szóljon arról, hogy a 2. percben a Puskás szerinte nem kapott meg egy 11-est. Fotó: botost/444.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.