Rengeteg a gyerek, de az egyik hosszú asztalnál végre felszabadul egy hely, ahová le tudok ülni az A4-es papírommal, amire egy víziló sziluettje van rányomtatva. Magam elé húzok pár filcet, aztán nekifogok: először vastag, fekete keretes szemüveget rajzolok neki, aztán két piros, kicsit bandzsa szemet. A két nagy orrlyukába kap egy-egy szép zöld óriásfikát, azalá egy szépen megpödört tűzoltóparancsnok-bajszot. Most már jöhet a teste. A lábaira neccharisnyát húzok, harisnyakötővel, a hátára kap egy fekete-zöld sárkánytarajt, a farka töve köré egy naracsszínű gyöngyökből álló fenékláncot, az oldalára egy piros 444-tetoválást és egy jókora lyukat, amin keresztül látni lehet pár bordáját meg belső szervét.

Az elkészült rajzzal odamegyek a fal mellé állított, nyitott szkennerhez, ráhelyezem és megnyomom a gombot. A szkennelés után eltelik pár másodperc, majd a vízilovam egyszer csak megjelenik az előttem lévő hatalmas fal egyik sarkában. Kábé akkora, mint egy kan angol bulldog, háromdimenziós – vagyis ál-2D-s – remekül áll neki a fenéklánc és azonnal elkezd összevissza mászkálni, néha kutya módjára megszaglászva a körülöttem zsizegő gyereksereg által kiszínezett, összefirkált és beszkennelt mindenféle állatokat.

Nem csoda, hogy totál beszippant a dolog, és kurjongatva követem a harisnyakötős vízilovamat a virtuális mező mellett sétálva.

A jövő vetített lesz

Ez a Future Park című, a nagyközönségnek pénteken megnyíló utazó japán tudományos kiállítás messze legjobb attrakciója a nyolcból, és az egyetlen, ami nemcsak vicces vagy nagyon színes, hanem tényleg kreatív is.

A másik hét igazi humorforrása éppen az, hogy mennyire eltér a falra kasírozott hivatalos PR-vaker attól, ahogy a gyerekek a valóságban játszanak velük.

A helyszín a Divatcsarnok/Párisi Nagyáruház a jelek szerint elátkozott épülete az Andrássy úton, ami a város egyik legszebb és legmenőbb helyen lévő háza, de eddig előbb-utóbb valahogy mindig tönkrement, ami benne volt. Legutóbb Matyi Dezső könyves vállakozó csődje miatt állt üresen a Nagyáruház, amit most a TulipánTündér Produkció bérelt ki évekre. A TulipánTündér korábban a Millenárisra szervezett több hasonló utazó interaktív kiállítást és tudományos játszóházat, olyanokat, mint a dinó-, a foci- és az űrhajóskiállítás.

Először úgy értettem, hogy a TT egyfajta új Csodák Palotáját gründol az Andrássy útra, de nem egészen: az Andrássy Élményközpontra keresztelt épület befogadó helyszín lesz, ahol ideális esetben évi 2-3 ehhez hasonló utazó kiállítás fordulhat meg.

Ez a Future Park című nyitó attrakció, ami lehetővé tette, hogy életre keltsek, de legalábbis mozgásba hozzak egy neccharisnyás vízlovat, egy TeamLab nevű japán kreatív kutatócsoport műve, eddig főleg Ázsiában és Ausztráliában turnéztatták.

A kiállítás nyolc végigjárható teremből/attrakcióból áll. Maga a lényeg mind a nyolcban ugyanaz: a felhasználó gyerek vagy felnőtt valamilyen interakcióba tud lépni különféle falra, padlóra vagy asztalokra vetített és animált dolgokkal, legyenek azok állatok, tárgyak, vagy absztrakt alakzatok. Minden teremben rövid, de igen komoly, szédítően PR-szagú mondatokat olvashatunk arról, hogy az adott játék a gyerek milyen képességeit vagy tulajdonságait fejleszti.

Botos kollégával felpiszkáljuk a bennünk nem is annyira mélyen eltemetett Gyermeket, majd nekivágunk. Nem egymagunk, sőt nem is csak tudósítók társaságában. A bejárásra a szervezők hoztak egy rakás gyereket is, akik láthatóan extázisközeli állapotban próbálják ki velünk együtt a cuccokat.

A „Megfestett természet” nevű attrakcióval kezdünk. Itt a következő a felállás: az ember választ egyet az öt-hatféle, A4-es lapokra printelt állatszilutett közül, zsírkrétával vagy filccel kiszínezi, majd beszkenneli. Az állatunk nem sokkal később megjelenik a vetített falon, és akciózni kezd. Vagyis álldogál, majd mozog egy kicsit valamilyen irányba. Az információs tábla szerint a dologban annyi az interaktív , hogy ha egy virágcsoport mellé állunk, akkor az egész kivirágzik, ha pedig egy állathoz kerülünk közel, az mozogni kezd.

A valóság az, hogy az állatok látszatra maguktól is mozognak, ezért egyáltalán nem érzni, hogy tényleg az ember közelsége váltja-e ki belőlük a mozgást. Arról viszont kukkot sem szólt a tábla, hogy ha rácsapunk egy békára, akkor az óriási, színes virágzuhatagot szertelövellve placcsan szét. (Simán lehet, hogy ez az az effekt, amit az információs anyag kivirágzásnak nevez, de a valóságban ez pont úgy néz ki, mint a békák robbannának fel, és minden játékos így is veszi a dolgot.)

Na, ez már vicces, ezért a jókora teremben szó szerint tomboló gyerekek 97 százaléka másodperceken belül mást se csinál, mint a falat csapkodja, és hagosan sikongat örömében. 3 perc múlva én is ezt csinálom.

A felnőtteknek bónusz szórakozás, hogy ezt a boldog, látványos, értelmetlen anarchista hentelést mivel akarja eladni nekünk a hivatalos propaganda:

"Milyen képességeket fejleszt ez a játék?

Ökoszisztéma tudatosítása, technikai és biológiai ismeretek fejlesztése, kreativitás, a kifejezés ereje, sokszínű látásmód, önállóság fejlesztése.”

Mondom, mindez annak a megideologizálása, hogy egy majomcsorda vagy tízezer, a Nagyszínpad előtt totál megkészülve egymást összefestékező Sziget-töltelék módjára hadonászunk, és virtuális-agyoncsapunk egy természetvédelmi területre való vetített békát.

Az „Óriáslabdák zenekara” nevű dühöngő a valóságban egy olyan terem, ahol terheslabda méretű világító gömböket rúgdoshatunk tiszta erőből, 15 centiről egymás arcába, és a gömbök eközben még színt is váltanak. Itt hivatalosan a „spatial awarenessünket” fejlesztjük. A labdák pont olyanok, mint a százforintos boltokban kapható, nyomogatásra színt váltó LED-es labdák, csak nagyok és szerencsére puhábbak.

„Az alakfelismerést, a logikát, a kreativitást és a kifejezőerőt” egyszerre fejlesztő, a fizikai törvények megértését segítő „Kis emberek otthonában” nem a falra, hanem kerek asztalokra vetítenek. Tényleg apró emberkéket, aki azonal elkezdenek körbe-körbe járni, mint a vonuló lemmingek. És akiknek a gyerekek különféle valódi, kézzel fogható tárgyakat tehetnek az útjába. Az emberkék pedig, attól függően, hogy milyen tárgyról van szó, megpróbálják átugrani, megmászni vagy kikerülni. A gyerekek alakfelismerő képességei annyira hamar kiélesedtek, hogy két percen belül rájöttek, hogy százával mészárolhatják le a kis nyomoroncokat, ha létrákat tesznek az útjukba, hagyják, hogy tömegesen felmásszanak, majd lesöprik őket onnan.

A „Teremtés története” igazán tanulságos terem. Itt személy szerint igen sokat fejlődtem az „ok-okozati összefüggések, illetve a fény és árnyék fogalmának megértése” terén, amikor megérintettem egy falra vetített, kakiemoji alakú szimbólumot, mire kipattant belőle egy rohadt nagy rózsaszín elefánt.

A terem a valóságban arra tanította meg a kicsiket, hogy érdemes kurva gyorsan felnőni, mert a szimbólumok, amikből a legkülönbözőbb állatok és hegyek lettek, ha hozzájuk ért az ember, a plafon felől lebegtek lassan lefelé, ezért mindig előbb szét tudtam őket pukkasztani az alig méter magas konkurenciánál.

Az utolsó előtti teremben volt a cikk elején megénekelt rajzoltállat-háromdésítő, ami olyan klassz, hogy önmagában amiatt már megéri az egész. És azt még el sem meséltem, hogy a kiszínezett állatunkat egy csodamasina kartonra ki tudja nyomtatni szabásmintha formájában, amit otthon ki lehet vágni, és most már valóban háromdimenziós állattá összeragasztani.

Ebben a nagyszobában a másik attrakció az „Építs városokat”, ami klassz játék, bár nagy méretben és összetettebb verzióban talán még többet ki lehetett volna hozni belőle. A vetített asztalon itt négy-ötféle fizikai tágyat, illetve házmaketteket lehet tologatni. Két egyforma típusú objektum közé a játék azonnal utat épít, legyen az közút, vasút, hajózócsatorna vagy légifolyosó.

A levezető „Zsenik ugróiskolája” a csúcsponthoz képest semmiség, itt egy rövid futófolyosószerű felületen léphetünk rá szimbólumokra, amik utána úgy viselkednek, mintha jól begombáztunk volna egy diszkóban.

Ezt a szórakozást a felnőtteknek hétköznap 3400, a hétvégén 3900 forintért mérik, a gyerekeknek 12 éves korig 2400/2900, afölött 2800/3450 forintért, a 2+2-es családi belépő pedig 7900 és 9500 forint, de ilyet kissé érthetetlen módon csak 12 éves korú gyerekig lehet váltani.

Ha valakinek van ennyi pénze ilyesmire, akkor a gyereke a mellettünk tombolókat, illetve mi magunkat elnézve akkor is jól elprimitívkedhet, ha a kiállításnak csak nagyon nagy vonalakban van is köze ahhoz, amit hivatalosan állítanak róla. De attól senkinek sem kell félnie, hogy ettől beteges módon megduzzad majd a kreativitása.