Harmadjára sikerült megtartani az idei Balaton-átúszást

2018 július 14., 14:46

A hivatalos adat szerint 7309-en szálltak vízbe a 36. Lidl Balaton-átúszáson.

Math István, a rendezvény versenyigazgatója az MTI-nek elmondta: a leggyorsabban a csúcstartó Papp Márk szelte át a tavat 1 óra 26 másodperces idővel. A hosszútávúszó rekorddöntésre készült, de a 2016-os 58 perc 33 másodperces eredményét nem tudta megjavítani, többek között azért, mert ezúttal válogatottbeli társak nélkül tempózott.

A nők közül a mexikói Armenta Fernanda teljesítette a távot leghamarabb, 1 óra 17 percen belül. A legidősebb úszó a 82 éves Bucsányi Elemér, illetve a nőknél a 80 éves Kertész Zsuzsanna volt. Az előbbi 13., utóbbi 11. alkalommal úszta át a tavat. Nekivágott a távnak több volt vízilabdázó is, köztük Biros Péter, Székely Bulcsú, Gergely István és Drávucz Rita.

A célba érkezés után Gurbán Béla veterán úszó, aki eddig mind a 36 Balaton-átúszáson részt vett, az MTI-nek azt mondta: jó időben, az átlagosnál kicsivel hidegebb és hullámosabb vízben teljesítette a távot. A sportember örömét fejezte ki, hogy idén is sok fiatal vágott neki a Balaton átúszásának.

Az idei erőpróbát kétszeri halasztás után rendezték meg most szombaton. Az úszóknak 5,2 km-es távot kellett teljesíteniük Révfülöp és Balatonboglár között. A résztvevők 80 magyarországi településről, illetve csaknem 40 országból érkeztek.

Résztvevők a 36. Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között 2018. július 14-én.
photo_camera Résztvevők a 36. Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között 2018. július 14-én. Fotó: Böröczky Bulcsú/MTI/MTVA
A 36. Balaton-átúszás résztvevői a cél közelében Balatonboglárnál 2018. július 14-én.
photo_camera A 36. Balaton-átúszás résztvevői a cél közelében Balatonboglárnál 2018. július 14-én. Fotó: Böröczky Bulcsú/MTI/MTVA
Résztvevők a 36. Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között 2018. július 14-én.
photo_camera Résztvevők a 36. Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között 2018. július 14-én. Fotó: Böröczky Bulcsú/MTI/MTVA
A 36. Balaton-átúszás résztvevői a célban Balatonboglárnál 2018. július 14-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítettek Révfülöp és Balatonboglár között.
photo_camera A 36. Balaton-átúszás résztvevői a célban Balatonboglárnál 2018. július 14-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítettek Révfülöp és Balatonboglár között. Fotó: Böröczky Bulcsú/MTI/MTVA

A nap folyamán korábban Balaton-átevezés is volt. A versenyzőknek 10,2 km-es távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza.

A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2018. július 14-én.
photo_camera A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2018. július 14-én. Fotó: Varga György/MTI/MTVA
A Balaton-átevezés célba érkező résztvevői vízbe borulnak kajakjukkal Fonyódnál 2018. július 14-én.
photo_camera A Balaton-átevezés célba érkező résztvevői vízbe borulnak kajakjukkal Fonyódnál 2018. július 14-én. Fotó: Varga György/MTI/MTVA
A Balaton-átevezés résztvevői Fonyód és Badacsonytomaj között 2018. július 14-én.
photo_camera A Balaton-átevezés résztvevői Fonyód és Badacsonytomaj között 2018. július 14-én. Fotó: Varga György/MTI/MTVA
Ezek pedig csak sima fürdőzők a Balatonban, Balatonlellén 2018. július 14-én.
photo_camera Ezek pedig csak sima fürdőzők a Balatonban, Balatonlellén 2018. július 14-én. Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.