A vonalak és formák mögött ott egy egész élet minden szépsége és fájdalma

Tavaly novemberben épp lelkes cikket készültem írni a Magyar Nemzeti Galériában nem sokkal korábban megnyílt Sean Scully-kiállításról, amikor kiderült, hogy a járvány súlyosbodása miatt zárnak a múzeumok. A beharangozó cikknek akkor nem lett volna sok értelme, de szerencsére úgy alakultak a dolgok, hogy a tavaszi nyitás miatt most két hétig még el lehet csípni Scully retrospektív kiállítását.

Az MNG ugyanis csütörtök délutántól, a járványügyi előírásokat betartva ismét fogad védettségi igazolványos látogatókat, az Átutazó című kiállítás pedig május 30-án zár.

Sean Scully a 20. századi absztrakció meghatározó alakja, a 80-as évektől a kortárs művészeti színtér jelentős alkotója, akinek művészetében az absztrakt formák mögött mindig ott munkál a lélek, rengeteg gondolat és kulturális, festészettörténeti utalás.

Az MNG-ben több mint száz művét lehet most látni, hatalmas, egész falakat beborító, rendkívül erőteljes festményei mellett fotóiból és szobraiból is érkezett néhány Budapestre. Az Átutazó című kiállítás Scully egész életművén végigtekint, minden korszakból fontos műveket megmutatva, ráadásul ez nem egy nyugati múzeumból elhozott tárlat, hanem ide hozták létre Fehér Dávid kurátor vezetésével.

A kiállítás címét magyarázza, hogy a dublini munkáscsaládba születő, de Londonban felnövő, New Yorkban világhírűvé váló, azóta pedig hol az Egyesült Államokban, hol németországi műtermében alkotó Scully művészetének egyik központi motívuma az utazás, a helyváltoztatás tapasztalata. Annak vizsgálata, hogy különféle, egymástól eltérő dolgok hogyan férnek meg egymás mellett a térben, hogyan alakítják egymást.

Mint a kiállítás kurátora, Fehér Dávid fogalmazott, Scully életművét végigkíséri az illeszkedések és a nemilleszkedések tematikája, ebből hozta létre rendkívül kifinomult vizuális rendszerét, melyben a stabilitás az instabilitás, a kiszámítottság és az ösztönösség folyamatosan egyszerre van jelen.

Scully művészete emellett tele van utalásokkal és idézetekkel, a kiállításon az alkotások mellé kihelyezett, Scully által írt szövegek segítenek belelátni ezekbe. De a budapesti kiállítás más eszközökkel is igyekszik elhelyezni Scully alkotásait a tágabb művészettörténeti kontextusban: több teremben is hangsúlyos szerepet kapnak azok az alkotók, akikkel Scully művei párbeszédben állnak.

„Olyan, mintha Scully fogná a művészettörténetet mint anyagot, színfoltokká olvasztaná, és ezekből újabb és újabb konstellációkat hozna létre” – mondja Scully festészetéről Fehér, aki ihletet adó példaként említette a Scully diákévei idején meghatározó londoni figurális színteret (a londoni iskoláról 2018-ban volt látható egy nagyszerű kiállítás az MNG-ben, melynek budapesti társkurátora szintén Fehér Dávid volt), a német expresszionizmust, a foltfestészetet. De meghatározó volt számára Paul Klee festészete is, és fontos volt Cézanne és Monet mellett Van Gogh művészete is: Scully fiatalként mázolóként, betűszedőként dolgozott Londonban, és ebédszünetekben járt át a Tate-be, és ott saját bevallása szerint hatalmas hatással volt rá Van Gogh Szék és pipa című festménye (ami azóta amúgy már a National Galleryben látható.)

Scully 1972-ben jutott el egy ösztöndíjnak köszönhetően a Harvardra, 1975-ben pedig New Yorkba költözött, ahol a festészeti színtéren belül akkor a minimalista-posztminimalista gondolkodás volt a meghatározó. Ez hatott Scullyra is, aki fokozatosan redukálni kezdte formakészletét és színvilágát, amíg el nem jutott egy olyan pontig, ahonnan már nem lehetett tovább előremenni. Ekkor tért vissza a korábbi rácsfestészethez, de egy egészen új megközelítéssel: a hetvenes évek végén készült festményein Fehér elmondása szerint a korábbi sávstruktúrák köszönnek vissza, de olyan az egész, mintha szétrobbant volna. Ez az időszak hozza meg számára az áttörést: Scully a nyolcvanas évek elején lett világhírű művész, és a legtöbben a mai napig az ebben az időszakban készült festményeivel azonosítják a művészetét.

Ez a művészet ebben az időszakban egy pillanatra sem veszítette el az absztrakt alapkarakterét, de mindig ott van benne a figura alakja, és a művek folyamatosan nyitnak a történetek, az utalások felé. James Joyce és Samuel Beckett mellett Bob Dylan és David Byrne hatása is visszaköszön a címadásokban, és hatott festészetére New York építészete is. Ahogy mindvégig fontos inspirációs forrást jelentettek számára az utazások is: fiatalon Marokkóban, később pedig Mexikóban érték olyan vizuális élmények, melyek alapvetően hatottak művészetére.

A nyolcvanas évekre alakult ki Scullynak az a festői nyelve, amit Fehér elmondása szerint már nem lehet máséval összetéveszteni. Scully innentől sokszor sorozatokban kezd el gondolkodni, művészetének állandó eleme marad az a játékosság, mellyel egyrészt absztrakt alkotásokat hoz létre, másrészt ezeket rögtön meg is nyitja, spirituális mélységgel tölti fel, egymással összeférhetetlennek tűnő kettősségeket kapcsol össze bennük.

Scully művészetében egy személyes tragédia hozott újabb fordulatot: 1983-ban autóbalesetben meghalt a fia, Paul, és utána egy darabig Scully nem is festett, majd éppen a festészet révén próbálta meg feldolgozni a tragédiát, művein jóval mélyebb tónusokat, agresszívabb vonásokat kezdett el használt. Ebből az időszakból látható Budapesten az Empty Heart című festmény, ami a melankólia és a szomorúság festészeti ábrázolásának egy kiemelkedő darabja.

Az idő előrehaladtával érezhetően ismét változott Scully művészetének hangoltsága: egyre fontosabbá válik számára a természet, Tájvonal-sorozatában a tájképfestészet hagyományának radikális újraértelmezését hajtja végre. Fehér az amerikai filozófust, David Carriert idézi, aki szerint míg Scully festményei a nyolcvanas években alapvetően konfliktusokat ábrázoltak, egymással összeütköző formák határozták meg a képeket, a kilencvenes évekre festészete egyre inkább a harmonikus viszonyok ábrázolása felé mozdul el.

Scully a folyamatosan alakuló életművének (eddigi) legnagyobb meglepetését a végére hagyta: 2015-től kezdve mindenki számára teljesen váratlanul egy figurális sorozaton kezdett el dolgozni. Ezt Fehér elmondása szerint szintén egy személyes életesemény inspirálta: 2009-ben megszületett második fia, és Scully az apa-fiú kapcsolatot kezdte el feldolgozni ezeken a festményeken. Melyekből több Budapesten is látható, és melyek nagyon szép lezárását adják egy ragyogó életművet bemutató kiállításnak.

Az Átutazó című kiállítás védettségi igazolvánnyal május 30-áig nézhető meg a Magyar Nemzeti Galériában, és a kiállítás honlapján sok interaktív anyag, köztük Fehér Dávid videós tárlatvezetései is fellelhetőek.