„Kanadában nem hullik a vakolat. Mit festenék én ott?”

„Mondtam neki, hogy szerintem sok már oda az a repülő. Bólogatott, hogy igazam van. Aztán úgy hagyta. És persze neki volt igaza” - mesélte Mácsai Pál színész-rendező azon a tárlatvezetésen, amelyet a testvérével, a zenetörténész Jánossal tartottak a Kiscelli Múzeumban.

Édesapjuk, a 100 éve született festő, Mácsai István életművét bemutató, „Elmozdul a fal!” című kiállításon vezették körbe a vendégeket még márciusban. Klasszikus tárlatvezetés helyett inkább olyan eseményt teremtve, mintha a családi asztalhoz ültünk volna oda. Ami tökéletes egy olyan alkotó esetében, akinek a megítélését erős kritikai vita kísérte.

A családi történetek, kasszírnővel és koporsóügynökkel

A család felmenőinek bemutatásánál vissza-visszatérő jelző, az életvidám és a jókedélyű. Kezdve Mácsai István apai nagyapjánál, akinek 5 gyereke volt.

„Apám apja még rőfösinasként kezdte Nagyváradon a kiegyezés évében, később önálló boltot nyitott az Arad megyei Mácsán. Nagy bajuszú, kék szemű, örökké szivarozó, kitűnő kedélyű öregúr volt, a Monarchia minden nyelvén beszélt és írt, és magyarul olyan szépen, mint Kossuth Lajos, kinek rajongója volt” - írta a festő a nagyapjáról.

Az már a tárlatvezetésen derült ki, Mácsai Pál elmeséléséből, hogy a színész dédapja az ötödik gyerek születése után fogta magát és lépett. Egy közeli település kávézójának kasszírnőjével élt együtt. Amikor minden gyereke önálló lett és elköltözött, visszatér a feleségéhez, és csupán annyit közölt: Megjöttem. A válasz pedig az volt: Gyere be.