Érzékeny, racionális szívemberként emlegetve búcsúztatta Vágó Istvánt Gyurcsány Ferenc

2023 május 18., 17:17
  • Nyilvános búcsúztatót tartott a Demokratikus Koalíció Vágó Istvánnak, az április végén, 74 éves korában elhunyt egykori kvízmesternek, a párt és Gyurcsány Ferenc egyik legismertebb hívének a Szent István Parkban. Vágót a DK saját halottjának tekinti.
  • A rendezvényen beszédet mondott Gyurcsány Ferenc. A pártelnök felidézte Vágó életét a gyerekkortól kezdve a 37 éven át tartó televíziós pályafutásán keresztül egészen a Szkeptikusok Társaságáig. Azt mondta, hogy Vágó utolsó éveiben "valahol az amatőr és a hivatásos politikusi lét határán" politizált.
  • "Nem akart megfelelni a közhatalom közkívánatának, hogy a rendes embernek, ha nem hívő, azt lepleznie, tagadnia kell, vagy legalábbis elmismásolni, és legfeljebb addig mehet el, hogy agnosztikus" - emelte ki Vágó büszke ateista identitását Gyurcsány, akit "sokrétűen homogén, érzékeny, racionális szívemberként" jellemzett. Azt is felidézte, hogy a kvízmester - aki egyébként utálta ezt a kifejezést - akkor lett liberális, amikor a 70-es években véletlenül Nyugat-Berlinbe váltott vonatjegyet, és rájött, hogy ő is olyan világban akar élni.
  • Búcsúztatót mondott Verebes István is, aki megrendülten emlékezett jóbarátjára, személyes, családi történeteket és Vágónak a szája sarkában megbúvó állandó mosolyát felidézve. Verebes végül egy pohár borral köszönt el, pedig mint elmondta, Vágóval ellentétben utálja a bort. Miután belekortyolt az italba, azzal fejezte be: „Borzalmas, egészségükre!”.
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444