„Amikor a politikusok dehumanizálnak egy kisebbséget, azt üzenik, hogy annak a tagjaival mindent meg lehet tenni”

• Másodszor rendeztek Magyar Transz Pride-ot Budapesten. A Ferenciek tere és a Parlament között nagyjából kétszázötvenen, transzneműek, nembinárisok és a támogatóik vonultak fel, köztük az amerikai, ír, brit, holland, norvég nagykövetségek diplomatái is.
• Az első Transz Pride óta eltelt öt évben a transzneműek helyzete sokat romlott Magyarországon: a 33-as paragrafussal a kormány lényegében betiltotta a nem- és névváltoztatást, rendezett egy több, transzfóbiát tükröző kérdést is feltevő (érvénytelen) népszavazást, a propagandasajtó pedig - akárcsak más LMBTQ-csoportokat - a romlott nyugati világ „normalitásra” veszélyes ügynökeiként állítja be őket, akik nemiszerv-műtétnek vetnék alá a gyermekeinket, ha nem védené meg őket Orbán Viktor.
• Mindez a transz emberek hétköznapi életére is jelentős hatással van: diszkrimináció, a mindennapos ügyek intézése során okozott megalázó helyzetek, és egyes esetekben fizikai atrocitások is érhetik őket. Emiatt sokan próbálják elhagyni az országot, miközben a depresszió és öngyilkosság aránya eddig is magas volt a csoportban.
• A Transz Pride célja többek között, hogy a sikeres celebek helyett azoknak a hétköznapi életet élő transznemű embereknek adjon láthatóságot, akiket a leginkább sújtanak ezek a törvények.

Pohl Zsófi, a Transz Pride-ot megrendező Prizma Transznemű Közösség egyik szervezője szerint Magyarországon a transzneműek életét leginkább az nehezíti meg, hogy nem tudják elismertetni a nemüket az irataikban, így a nevüket sem tudják megváltoztatni, ami akaratuk ellenére rendszeresen „outolja” őket, azaz elárulja róluk, hogy transzneműek. „A legtöbb transznemű ember nem szeretne folyton transzneműként megjelenni nyilvánosan, nem szeretné úton-útfélen elmondani ezt, mert nem akarja, hogy az élete arról szóljon, hogy ő transz” - mondja. „De mivel Magyarországon nagyon gyakran kell az embernek a személyi igazolványát használnia - még az online vonatjegyekre is ráírják a nevét -, ezért folyamatosan ilyen helyzetekbe kerülnek, ami megaláztatásnak és veszélynek teszi ki őket. Olyanokra gondolok például, hogy az orvosi rendelőben minden előtt kikiabálják az ember hivatalos nevét, emiatt furcsán nézhetnek rá. De ha csak egy kajakot bérelnél a Római párton, már ahhoz is elkéri a személyidet valaki, akit nem ismersz, nem tudhatod, mi fog történni, például nem szélsőjobboldali-e, aki adott esetben veszélyesen is viselkedhet.”

Az aktivista szerint ezért nagyon sok transznemű ember a lehetőségek szerint igyekszik kivonni magát a hétköznapi életből, például „nem vesznek bérletet, mert nem akarják, hogy az igazolványukat kelljen mutogatni, és még sorolhatnám a helyzeteket, amikben folyamatosan sérül a magánélethez való joguk.”

Magyarországon a propaganda sokat hatott a közfelfogásra, ezért a transznemű embereknek veszélyesebbé vált a láthatóság. „Évekkel korábban, még a propagandahullám előtt nagyon sokat jártam Budapesten, és gyakorlatilag semmilyen atrocitás nem ért. Most már meggondolnám, hogy hova megyek, mennyire látszom queernek” - mondja Pohl Zsófi.

„Sok ember van, akire nem hatott a propaganda, nevetnek rajta, hogy majd nemiszerv-műtéteknek vetik alá az óvodásokat, mert olyan szinten abszurd, de sajnos vannak, akik elhiszik, és elég, ha emiatt akár csak egyetlen ember veszélyesen lép fel veled szemben az utcán, és fizikailag bántalmaz. Szerintem amikor a politikusok dehumanizálnak egy kisebbséget, azzal alapvetően azt üzenik, hogy a tagjaikkal mindent meg lehet tenni. Valójában persze nem lehet mindent, még létezik igazságszolgáltatás - de akkor már késő.

Ha az ember folyamatos abúzusnak, beszólásoknak, és más negatív ingereknek van kitéve, akkor elkezd félni attól, hogy részt vegyen az életben, ami súlyos mentális betegségekhez is vezethet. Ismerjük a statisztikákat, hogy a transzneműek körében milyen magas a depresszió és az öngyilkosságok aránya. Ezek mind megelőzhetők lennének.” A szervező itt a nemzetközileg ismert, nem pedig a magyar statisztikákra hivatkozik, utóbbiak ugyanis nem léteznek: „itthon nem jelenik meg a cenzusban, hogy valaki transznemű-e, nem méri senki. Tehát azt sem fogod tudni, hogy aki öngyilkosságot követett el, az transznemű volt-e, vagy sem.” Sok transznemű hagyja el Magyarországot, ha megteheti, Pohl Zsófi is közéjük tartozik, jelenleg Angliában él.