bajnai

2016. február 10.
2014. május 22.
2014. május 16.
2014. április 27.
2014. április 4.
2014. március 18.
2014. január 14.

Nem engedték megtartani az ellenzéki összefogás sajtótájékoztatóját a Parlamentben

Így nem ott, hanem a képviselői irodaházban jelenti be az ellenzéki összefogást a DK, Együtt-PM és az MSZP. Eredetileg a piros társalgóban szerették volna megtartani a sajtótájékoztatót, de az Országgyűlés Hivatala arról értesítette a pártokat, hogy csak képviselők tarthatnak ott, ilyet. Bajnai és Fodor nem képviselő. (HVG)

2014. január 7.

Bajnai: Egy győzelemhez vezető közös lista érdekében kész vagyok áldozatot hozni

A volt miniszterelnök a nol.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy a győzelem hiányzó többség miatt szeretnék kibővítetni a szövetséget. Egy leendő közös lista miatt, kész hátrébb lépni és már régóta mondja, hogy a DK-ra szükség van. Gyurcsány személyéről nem mond konkrétumot. Lenne miniszterelnök, de a közös ügy, Orbán leváltása, nem válhat személyi ambíciók áldozatává. Szokásos. (Nol)

2014. január 3.
2013. december 23.
2013. október 22.

Aláírt az MSZP és az Együtt-PM

Mesterházy és Bajnai aláírta a két párt közti választási megállapodást. Külön listán, közös miniszterelnök-jelölt nélkül, de a 106 egyéni választókerületet 75-31 arányban felosztotva indulna a választáson. Mesterházy szerint a szövetség tovább nem bővül, ha nyernek, a több szavazatot kapott párt adja a miniszterelnököt. (MTI)

2013. október 15.
2013. szeptember 29.
2013. augusztus 7.
2013. május 15.