Nekem az volt a természetes, hogy nálunk festmények borítanak el minden falfelületet, míg az osztálytársaimnál fekete drótból hajlított Frédi-Béni és Foxi-Maxi figurák, házi áldások, illetve a Vég Gyuriéknál, akinek az apukája orvos volt, elképesztően érdekes, bár első látásra is igen ronda, bőrből domborított 3D-s faliképek, amik megfelelő szögből nézve kiadtak egy nagycsöcsű nőt.
