Azt írta, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges.
A profetikus miniszterelnök megrészegedett Trump eljövetelétől, és úgy érzi, végre messzebb is elmehet. Ez az ő szabadsága: megtenni az ellenféllel, amit csak meg lehet.
Válaszul amiért az Európai Unió megvámolta az Amerikából érkező whiskey-t.
Egy nő fenyegetőzött azzal, hogy „Románia történelmének legnagyobb támadását” készül elkövetni, és hogy fegyverekkel felszerelkezve megy az iskolákba, hogy minél több embert megöljön.
Tört, zúzott, elfogták.
Hasonló fenyegető levelet kaptak a szlovén iskolák, mint csütörtökön a magyarországi intézmények.
„Nagyon hasonló, de nem ugyanaz a szöveg: szintén iszlámállamra való hivatkozás volt a nekem személyesen elküldött Facebook-üzenetben.”
Az amerikai elnök 45 perces, heves, fenyegetőző telefonbeszélgetést folytatott a dán miniszterelnökkel Grönlandról.
A legfrissebb adatok szerint 257 budapesti és 30 vidéki oktatási intézményt ért fenyegetés.
A leendő amerikai elnök szerint túl magasak a használati díjak.
Kicsit megsértődött azon, ahogy a brit lap Igor Kirillov orosz tábornok meggyilkolásáról tudósított, majd azzal fenyegetőzött, hogy „Londonban bármi megtörténhet”.
A Csongrád megyei férfi lelövéssel, leszúrással fenyegető e-maileket írt a NAV munkatársinak.
Ha nem ismeri be bűnösségét, tönkreteszik.
A magát Martin királynak nevező férfi a Belügyminisztériumot is felhívta, és több ezer eurót követelve fenyegetett bűn- és terrorcselekményekkel.
Azért telefonált be, hogy töröljenek egy cikket.