góltermés

2015 november 10., 08:16

Ezt a fordulót mintha az összes csapat minél hamarabb maga mögött szerette volna tudni, hogy szünetelhessenek már végre egy kicsit a kemény téli program előtt. Még a gólokat is otthon felejtették, ebben a szezonban először fordult elő, hogy egyetlen csapat sem tudott három gólt szerezni, és még kettőt is csak hárman (Manchester United, Leicester, Palace).Láttunk egy szombatot, ami szinte egy meglepetést sem hozott, a vasárnap már annál inkább. Azt, hogy a Chelsea kikap egy középcsapattól, már nem igazán könyvelhetjük el meglepetésként, a Newcastle még egyet rúgott a már földön fekvő Bornemouth-ba, a két holland, Koeman és van Gaal pedig hozták az úgymond kötelezőt. Vardy megint gólt lőtt, Klopp viszont koppant - hajtás után jönnek a szokásos rovataink!