gyerekvédelem

Rendőrök hurcolták intézetbe a gyerekeket

Tíz rendőr tört rá Horváthékra, hogy állami gondozásba vegyenek öt gyereket. Egy év múlva a bíróság kimondta, hogy a gyámhivatal egy sor szabálytalanságot csinált. A gyerekeket visszakapták, de azt az egy évet már nem fogják.

444.hu
társadalom

Ha a prostituált bevallja, hogy gyereke van, elveszik tőle, ha nem vallja be, előzetesbe kerülhet

Kiskorú gyereket egyedül nevelő szülőt nem lehet elzárni szabálysértés miatt. Viszont a gyámhivatal jöhet, ha a szexmunkás szülőről kiderül, hogy mivel foglalkozik.

Haszán Zoltán
jog

A munkásszállón élő Bosch Erzsébet éppen albérletet keresett, amikor a gyámhatóság elvitte a bölcsődéből a kislányát

A gyereket arra hivatkozva emelték ki, mert a munkásszállón poloskák vannak, és az sem volt helyes, hogy a nő a téli hidegben elvitte a gyereket meglátogatni a testvérét.

Herczeg Márk
Budapest

A háziorvos is felelős lehet azért, hogy Gyöngyösön halálra éheztettek egy gyereket a szülei

De sorozatos mulasztást követett el a gyermekjóléti központ és a gyámhatóság is.

Haszán Zoltán
bűnügy

Azért veszik el a gyereket, mert szegény a család

A kiemelés mögött sokszor nem tényleges veszélyezettség, csak előítéletek állnak. Ez nagyon rossz a gyereknek, akit elszakítanak családjától.

Horváth Bence
jog

A rendőrök szerint fát lopott, hazaküldték az őt kísérő a gyerekeit. Aztán jött az ügyészség, hogy nem vigyázott a gyerekekre

Az ötgyerekes Horváth Sándorné gallyakat gyűjtött, hogy ne fagyjanak meg. Nem lopni ment, a rendőrök mégis elvitték. Aztán a gyerekeit is elvették volna tőle, mert amíg előállították, nem vigyázott rájuk. És az ügyészség ezt két évig nem hagyta annyiban . Az Abcug abszurdja.

Haszán Zoltán
vidék