gyurcsány ferenc

Azt mondja, hogy a pártjáért felelősséget vállal, de a tagokért nem

Nem teljesen értem Gyurcsány Ferenc érvelését a bajai kamuvideó ügyében.

erdelyip
POLITIKA

A Fidesz feljelenti Gyurcsány Ferencet

Azért, mert azt mondta, hogy tudja, de nem mondja meg, honnan kapott pénzt az MSZP. A hülyeség folytatódik.

Tbg
politika

Akkor inkább maradjon az Orbán

Bede Márton
politika

Gyurcsány: Komolyan gondolom, hogy jobb, ha nem tudjuk, honnan volt az MSZP pénze

Szerinte a pártfinanszírozás ügye nem az MSZP sara, hanem az egész rendszeré.

plankog
POLITIKA

Gyurcsány örök életében hülyeségeket beszélt

Ezt Puch László egykori MSZP-pénztárnok mondta arra, hogy Gyurcsány szerint olyan helyekről kapott pénzt a párt, amiről jobb nem beszélni.

plankog
POLITIKA

Egymilliót fizethet Gyurcsánynak a Magyar Nemzet

Király András
POLITIKA

Széles Gábor beperli Gyurcsány Ferencet

A médiavállalkozó szerint ő ugyan nem kért frekvenciát a lányának.

Horváth Bence
POLITIKA

Szervusz András! Ez előbb egy fontos és meglepő hírről számolták be a demokratikus ellenzékkel kapcsolatban

erdelyip
politika

Gyurcsány úgy emlékszik, Széles elkérte tőle az M2-t a lányának

"Ugye Te is így emlékszel Gábor" - írta a Facebookon így, vesszők nélkül. És a posztot egy szép képpel is illusztrálta:

Király András
POLITIKA

Bajnai még nem kötné újra a nemrég megkötött választási szövetséget

Király András
POLITIKA

Kedd esti láz: élő stream arról, hogy a DK a parlamentben éjszakázik

Itt a magyar politika Blair Witch Projectje. Mit tesz Gyurcsány az ukrán nyugdíjasokkal?

plankog
POLITIKA

2006 őszének meghatározó alakja, fekete kapucnis pulóverben nyomja a Kossuth téren, ki az?

Egyáltalán nem várt megoldás -->

plankog
POLITIKA

Bajnai fontos, okos sms-t küldött Gyurcsánynak

Mit írt Bajnai? Mit feszegetett Gyurcsány? Honnan tudni ezt az egészet? Ki áll a háttérben?

Kerner Zsolt
POLITIKA

Medgyessy nem venne Gyurcsánytól használt autót

A volt miniszterelnök a Nemzetnek adott interjút. Többek között: a keleti nyitás az ő ötlete volt és igenis rendbe akarta tenni a tönkre vágott költségvetést még 2006 előtt, de.

Tbg
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc hiába SMS-ezik

Magyari Péter
politika