Trump különmegbízottja szerint a Hamász nem tárgyal komolyan.
Arról, hogy a kormány kitiltja az ír rapbandát, reggel a Magyar Nemzet adott hírt.
Mióta Izrael kiszorította az ENSZ-t Gázából és saját segélyszervezetet hozott létre, mindennapos, hogy palesztinok halnak meg, miközben ételért állnak sorba. A Wall Street Journal nyomozása szerint az izraeli hadsereg bármikor lőhet, amikor a tömegtől fenyegetve érzik magukat.
Arra hivatkoznak, hogy a civilek szenvedése új mélypontot ért el. Izrael elutasította a nyilatkozatot, szerinte azt a Hamásznak kell címezni.
Az izraeli hadsereg szerint a szám túlzó, és biztosan nem szándékosan célozták a humanitárius segélyt nyújtó konvojt.
Nemzetközi kultúrkampf a legnagyobb magyar fesztiválon: a szélsőjobbos izraeli kormány nyomása az egyik oldalon, a botrányhős ír rapperekkel esetleg szolidaritást vállaló fellépők/fesztiválozók a másik oldalon. A szervezők szerint nincs jó válasz.
A fellépést ellenző miniszter felelősségteljes döntést vár a szervezőktől.
Gáza két legnagyobb kórháza pedig arra figyelmeztetett, hogy az üzemanyaghiány hamarosan „néma temetőkké” változtathatja az intézményeket.
Róma melegben, női ingázó munkások a szocializmusban, Orbán stadionja Horvátországban, miniszterelnöki képességek Varga Juditban, a hétvége legfontosabb cikkei a 444 napindító hírlevelében.
Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy a túszok érdekében folytatják a tárgyalásokat.
Legendás véglények és megfigyelésük. Aknamentesítés Ukrajnában. Arcfelismerés a Pride-on. Széljobbos koncert Horvátországban. A hét cikkei a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadásában.
Izrael a maga részéről készen áll az új tűzszünetre.
Az izraeli hadsereg arra szólítja fel a Gázában élőket, hogy hagyják el a keleti területeket a „fokozódó és erősödő katonai műveletek” előtt.
Beszélt a tűzszünet tárgyalásában résztvevőkkel, és ezt szűrte le az információkból Donald Trump.
Több százan haltak meg a Gázai Humanitárius Alapítvány segélyközpontjai körül, mióta az megkezdte működését. A szervezet szerint viszont 41 millió adag ételt osztottak ki eddig.