A KDNP azt állítja, a képviselője azért gyilkosozta le a HVG újságíróját, mert rosszul érezte magát. A kereszténydemokraták két nap alatt másodszor adtak be a Csubakka-védelemhez hasonló magyarázkodást.

A KDNP-s képviselőnek megint sikerült ügyesen kommunikálnia a sajtóval.
James Joyce forog a sírjában.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség az MTI-nek nyilatkozott erről. A KDNP konzultál a szervezettel, aminek az elnöke Szatmáry-Jähl Angéla fővárosi fideszes képviselő.
És szerinte Varga Mihály csak a gazdasági aspektust figyeli, pedig ott vannak a családok is! A mikropárt elnöke nagyot ment szombat este.
A KDNP frakcióvezetője így magyarázkodik amiatt, hogy korábban azt mondta, a kormány támogatja a KDNP frappáns ötletét.
A Magyar Nemzet szerint erre készül a KDNP egy törvénymódosító javaslattal. Persze kivételekkel.
Siófokon a város volt rendőrkapitánya nyert, aki csak augusztusban jelentette be, hogy egyáltalán indul.
Újabb érveket sorakoztatott fel Orbán Viktor miniszterelnök a liberális demokrácia ellenében a KDNP ünnepi választmányi ülésén.
Rubovszky György lerakta a modern demokráciaelmélet alapjait.