A 34 éves nő a kihallgatásán egymásnak ellentmondódolgokat mondott.
A tegnap talált 2 és fél éves srácért senki sem jelentkezett. Mikor a rendőrök felhívták az anyját, a vonal pár másodperc után megszakadt.
A Sorsod: Borsod.
Kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást a miskolci pár ellen.
Az USA arra kéri Magyarországot, hogy ne diszkriminálja a romákat. Az amerikai külügyminiszter emberi jogi csoportvezetője a miskolci számozott utcákat járta be, akkor beszélt erről.
Rengeteg pénzt hozott nekik a kerítő hálózat, már Bentley-vel jártak.
„A villamosvezetőnk azóta is azt hallja a fülében – pedig már eltelt néhány óra –, hogy az emberek sikítoznak a villamoson” – írja az MKV Zrt.
A kukoricásban termesztették, több zsák megtelt vele.
A rendőrség kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvénnyé minősítette a mai meccset. Már Miskolc határában begyűjtik az újpesti szurkolókat.