A rendőrség eddig egy férfi és négy nő ellen indított eljárást az online csalássorozat miatt, de még nem jutottak el a James, John Travolta és Frederic neveken másokat megkárosító emberekhez.
Vizsgálni fogják egy új rendőrőrs létesítésének, illetve a rendőri jelenlét fokozásának lehetőségeit.
Ön szerint mi a helyes válasz?
Egy 2×4 méteres cellában.
Nyolc piroson ment át, és ez még nem minden.
Két rendőrt sebesített meg öt éve, majd külföldre szökött.
A rendőrég szerint a 25 éves férfi megalapozottan gyanúsítható a miskolci Tiszai-pályaudvar előtti Kandó Kálmán téren megtalált nő meggyilkolásával.
Néhány napon belül ez a harmadik eset, amikor közterületen női holttestre bukkannak. A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
Múlt csütörtökön az utcán bukkantak rá egy nő holttestére. A megölésével gyanúsított 22 éves férfi eltűnt, holtteste péntek este került elő.
Pedig az Energiaügyi Minisztérium olyan dokumentumokat küldött meg Tóth Bertalannak, amiken a sok kitakarás miatt csak a névelők látszódtak.
Az egyetem elnöke azt kérte a rendőrségtől, maradjanak május 17-ig.
Tényleg érdemes volt publikálni: többet árul el az Orbán-feudalizmus mindennapjairól, a csőnadrágos NER-kiskakasok által csicskáztatott rendőrökről, az Új Uraik és szolgáik viszonyairól, magyarán az egész rendszerről, mint Varga Judit és Magyar Péter nagyjelenetéről.
Először egy épületbe hajtott autójával, majd ámokfutásba kezdett egy szamurájkardnak látszó tárggyal.
Valamint az unokatestvére is.
Egy nyilvánvalóan uszító gyűlölet-bűncselekmény miatt tettünk feljelentést 5 éve. Többször is lepattantunk, mostanra már végleg. Bede Zsolt több ügyben is elszámoltathatatlannak látszik.