A kiszivárgott belső dokumentumok szerint az egyik kínai alvállalkozót figyelmeztették, hogy a munkálatok rossz minőségben zajlanak, és megszegik az alapvető építési előírásokat is, de a politikai érdek mindent felülírt.
Tüntetések a környező országokban, önkényuralmi jelképek a kitörés túrán, Elon Musk az elnöki székben, felújítás egy kórház VIP-részlegén, ételfőzés kidobásra ítélt zöldségekből, a hétvége hírei a 444 napindító hírlevelében.
Újvidéken utakat vettek blokád alá, egy városban pedig egy autópálya fizetőkapuját zárták le.
A szerb elnök az eset után átült a másik autóba és folytatta a bánáti körútját.
A diákok a 15 halálos áldozatot követelő tragédia felelőseinek politikai és büntetőjogi elszámoltatását követelik.
Gyanús lett, hogy a projekt ötszörösére drágult.
Korábban a gazdák és a taxisok is a tiltakozók mellé álltak.
Több százan vállalták, hogy visszaviszik a tiltakozókat a fővárosba.
Az újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia miatt továbbra is forrong Szerbia.
November elsején összeomlott az újvidéki vasútállomás előteteje, a szerencsétlenségben 15 ember vesztette életét. A tiltakozások azóta tartanak, az egyetemisták mellett tanárok, földművesek, nyugdíjasok, bírók, ügyvédek is tünetnek, sztrájkolnak. Hatalomváltás előtt áll Szerbia? Vagy ez csak a szokásos? Tüntetnek, aztán megunják és hazamennek? Erről beszélgettünk Szerbhorváth György szociológussal.
Hogy csatlakozzanak a szombati tüntetéshez.
A kínai elvtársak leleplezték a Szerbia ellen áskálódókat, akik ugyanazok, akik Ukrajnában forradalmakat szítottak, nálunk meg le akarták váltani Orbán Viktort.
A szerb elnök szerint a parlamentnek el kell fogadnia Vučević miniszterelnök lemondását.
Az újvidéki tragédia miatt tüntető egyetemistákra támadt négy ember, egy nő súlyosan megsérült.
Aleksandar Vučić szerb elnök hétfő este jelentette be, hogy kormányátalakításra van szükség. Sajtóinformációk szerint Milan Đurić, Újvidék polgármestere is lemondott.