Általában a világ felfogása nem az, hogy a nagyobb tudás megnehezíti az illető számára a létért való küzdelmet

- így is lehet érvelni a gimnáziumok bezárása vagy az egyetemi férőhelyek csökkentése ellen.

Mármint nem ma, illetve nem csak ma.

Ez, a közoktatás szűkítése elleni szöveg nem egy HaHa-s tüntetésről van, hanem a Pesti Napló nevű újságban jelent meg. 1930-ban. Klebelsberg Kuno írta. A Horthy-rendszer legismertebb oktatáspolitikusa, akit az elmúlt 5 évben szinte fetisizált a kormányzat, akiről a legfontosabb új közoktatási intézmény, a KLIK a nevét kapta. És akinek valószínűleg egyáltalán nem tetszenének az átalakítások, amiket a nevében hajtanak végre.

Cikkünkben megpróbáljuk összeszedni

• a közoktatás elmúlt 5 évének félrecsúszott vagy kockázatos átalakításait,
• a változások mögött meghúzódó politikai-, ágazati- és magánérdekeket,
• a Magyar Tudományos Akadémia friss kutatásának segítségével a már látható következményeket,
• illetve azt, hogy mit csinálnak másképpen a nálunk sikeresebb országok.

Az idősebb testvér még kijárhatta a középsulit, a fiatalabb már nem

Az elmúlt évek egyik legvitatottabb intézkedése a tankötelezettség korhatárának leszállítása volt.

Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.

Ez az Orbán Viktor jegyezte kvázi-kormányprogramban, a Széll Kálmán Tervben szerepel. 2012-ben végül 16 évre szállították le a korhatárt.

Az azóta kialakult gyakorlat sokszor nem a fiatalok választási lehetőségeiről szól, hanem arról, hogy a jellemzően hátrányos helyzetű, a középiskolában küszködő gyerekeket a lehető leghamarabb kitegyék a rendszerből. Ha az idősebb testvér 1994 előtt született, akkor ő még kijárhatta a középiskolát, két évvel fiatalabb öccse / húga már nem biztos, hogy ilyen szerencsés volt. Akivel 16 éves kora után nagyon sok probléma van, de adj isten megbukik, az eltanácsolják.

A Magyar Tudományos Akadémia legújabb kutatásából látszik, hogy 2011 után milyen látványosan romlik a helyzet. A 16 éves vagy annál idősebb gyerekek száma az iskolákban csökkenni kezdett, miután őket már nem kötelező tanítani.

Az MTA adatai szerint ezzel egy időben (bár nyilván más okokból) az egyetemre jelentkező fiatalok száma is meredeken csökken.

Ezen a két adatsoron az mindentől függetlenül látszik, hogy 2011. után nem a Klebesberg által is emlegetett "nagyobb tudást" szerezte meg a diákok egy része a magyar közoktatásban.

Ennek az egyébként nagyon is súlyos, személyes tragédiákon túl is van jelentősége.

A modern amerikai közoktatás egyik bibliájának tartott The Race between Education and Technology című könyvben két harvardi közgazdász, Claudia Goldin és Lawrence Katz azt járják körbe, hogy milyen haszna van az egyén iskolázottságának az egész ország gazdaságának szempontjából. Azt állítják, hogy az USA 20. századi vezető szerepének éppen az ország korszerű, nyitott oktatási rendszere volt a titka, ami nagyban hozzájárult a gazdasági növekedésükhöz.

Még ha a harvardi könyv megállapításait nem is lehet egy-az-egyben a 2010-es évek Magyarországára vetíteni, az egyértelmű, hogy az oktatási rendszer problémáinak súlyos gazdasági hatásai lehetnek.

Édes fiam, veled én nem tudok mit csinálni

Több oktatási szakértővel, döntéshozóval beszélgettünk a tanköteles kor leszállításáról, aminek hatásai az MTA kutatásának köszönhetően ma már mindenki számára láthatóak. A dologról Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár 2011 tavaszán jóval őszintébben beszélt, mint Orbán Viktor a Széll Kálmán Tervben. Hoffmann akkor az Inforádiónak azt mondta, hogy

"nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket."

Ez volt az egyik érv, ami a mi beszélgetéseinken is többször előkerült.

A Magyar Bálint-féle oktatási minisztérium vezette be a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, aminek a hatása 2007-2009-re ért be.

Ezt azt jelenti, hogy ekkor az iskolákban, a felsőbb évfolyamokon "hirtelen" megjelentek halmozottan hátrányos helyzetű, gyakran tanulási problémákkal küzdő gyerekek. Mivel a magyar rendszer erősen szelektál, ezért ezek a diákok leginkább a szakiskolákba (szakmunkásképzőkbe) kerültek. A szelekció viszont nem csak a gyerekek oldalán létezik, a legjobb, legfelkészültebb pedagógusok nem ezekben az intézményekben tanítanak.

A sulik sem szakmailag, sem anyagilag nem voltak rá felkészülve, hogy ezekkel a fiatalokkal megfelelően foglalkozzanak. Nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, és az intézmények elkezdtek könyörögni a politikának, hogy szüntesse meg a problémát.

A reakció nem az volt, hogy az érintett iskolák pedagógiai segítséget, pluszforrást kaptak, hogy így birkózzanak meg az "új" feladattal. Ehelyett a sulik lehetőséget kaptak, hogy kiszórják a 16 év feletti diákok egy részét, amivel láthatóan sokszor élnek is.

De nem ez volt az egyetlen körülmény, ami a most történő változásokat katalizálta.

Bárkit, csak a KLIK-et ne

Valószínűleg nem nagyon találni olyan komolyan vehető embert ma Magyarországon, aki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozását és működését sikeresnek értékeli.

Jó, az tényleg egy szar

- még a kormányzati oktatáspolitikához közelebb álló szereplők is így beszélnek a KLIK-ről. Még ha eredetileg lett is volna értelme a központosításnak, amit a Klebelsberg Központ csinált, az szinte minden szempontból tragikus volt.

Talán az alábbi két történet megmutatja, hogy mit hozott a KLIK, és ennek milyen következménye lett.

A rontott tértivevény nyilvántartások rendszeréről 2013. novemberében írtunk. Ennek az volt a lényege, hogy a KLIK előírta, hogy az iskolák csak tértivevényes leveleken kommunikálhattak, akár csak a szülőkkel, az osztálykirándulásról is. Az ehhez szükséges tértivevényekről, illetve arról, ha valaki elírt a papíron valamit, minden iskolának nyilvántartást kellett vezetnie, a Klebelsberg Központ pedig a rontott tértivevények nyilvántartásának ellenőrzését ígérte be.

Az iskolákat, a tanárokat és a diákokat támogató intézmény helyett ilyen pöffeteg, bürokratikus vízfejet sikerült létrehozni.

A KLIK-et tényleg szinte mindenki utálja, minden intézmény lázasan kereste a módját, hogy kikerüljön a csinovnyikok befolyása alól.

A mezőgazdasági szakképző iskolákat különösen érzékenyen érintette a KLIK lehetetlenül lassú, bürokratikus ügymenete. Ha hirtelen kell venni még 20 zsák műtrágyát, akkor ebben a műfajban nincs mindig 2 hónap, hogy megvárják, míg a rendelés átfut a rendszeren. Emiatt a mezőgazdasági szakiskolák nem sokkal azután, hogy a KLIK alá helyezték őket elkezdtek könyörögni a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy mentsék őket ki onnan, és hadd legyenek ők inkább közvetlenül Fazekas Sándor és a VM irányítása alatt.

A legenda úgy szól, hogy eredetileg kb. 30 mezőgazdasági szakiskola működött Magyarországon, de miután kiderült, hogy ezek kikerülhetnek a KLIK alól, minden olyan intézmény, aminek bármilyen, akár csak távoli köze volt a területhez, elkezdett a minisztériumban kilincselni. Így rövid idő alatt az ilyen szakképzők száma, legalább is "papíron", duplájára emelkedett Magyarországon. A végén az eredeti 30 helyett már 64 suli lobbizott az áthelyezésért Fazekas Sándor miniszternél.

Ez a "menekülési" folyamat az MTA 2013-ig tartó statisztikái között nem érhető tetten, de maga az államosítás (és az egyházi fenntartású általános és középiskolák arányának növekedése) igen.

Minek neked érettségi?

Bemutattuk, hogy egyes iskolák hogyan nem voltak felkészülve a rendszerben megjelenő hátrányos helyzetű diákokra, és hogy ez miért okozott feszültséget. Azt is, hogy a központosítás, a KLIK feltűnése milyen nyomás alá helyezte közoktatást.

Ebben a feszült helyzetben lépett előtérbe a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara (MKIK), ami a problémák egy részére megoldást ígért. Nem csoda, hogy sok helyen tárt karokkal fogadták őket. Már önmagában az is óriási hír volt a szakiskoláknak, hogy kiszabadulhattak a KLIK szorításából, és mehettek a gazdasági minisztérium alá.

Az MKIK-t, illetve a miniszterelnök egyik bizalmasának számító Parraghot több forrásunk is a közelmúlt oktatási átalakításainak kulcsszereplőjeként írta le, akinek a stratégiaalkotásra jóval nagyobb befolyása volt, mint bárkinek, aki az oktatási területet törvény szerint felügyeli.

Az MKIK belépésével egyértelmű gazdasági érdekek jelennek meg a közoktatásban, de a Kamaránál emellett őszintén hisznek is benne, hogy jó hatásuk van / lesz a diákok életére.

“Az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége.”

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta tavaly ősszel. Pontosan azt, amit az MKIK is hosszú ideje ismételget.

A célként kitűzött duális szakképzési rendszer lényege, hogy a diákok elméleti képzése az iskolákban zajlik, de az eddiginél jóval hangsúlyosabb gyakorlati oktatás cégeknél történik. Bár a szakképzésen résztvevő diák messze van egy teljes értékű munkatárstól, de mégiscsak arról van szó, hogy a vállalkozásokhoz friss munkaerő kerül, ráadásul az oktatott gyerekek után állami támogatás is jár. Ezek miatt az egyes cégeknek erős gazdasági érdeke fűződhet hozzá, hogy pörgessék ezt a programot.

Ezekkel egyébként önmagukban a világon semmi baj sincsen, hasonló rendszer működik például Németországban is.

Vita Magyarországon abból van, hogy a szakképzés átalakítása miatt egyrészt csökkenne a gimnáziumok és így valószínűleg az érettségit szerező diákok száma, másrészt a szakképzésben résztvevő fiatalok szinte alig tanulnának közismereti tárgyakat, mint a matek, a magyar vagy a történelem.

A francia forradalomról nem kell mindenkinek tudnia

A szakiskolai rendszerbe bekerülő gyerekek tanulmányi átlaga 2,1. El kell dönteni, hogy ezeket a gyereket a francia forradalomról akarjuk tanítani, vagy inkább megpróbáljuk megmutatni nekik, hogy milyen egy rendes munkahely, és olyan szakmát és tudást adni, amire tényleg szükség van a munkaerőpiacon

- az MKIK vezetése nagyjából így fogalmazza meg a közismereti tárgyak ügyét.

Arról is beszélnek, hogy amikor valaki főiskolai diplomával olyan munkát végez, amit szakmunkás végzettséggel is meg tudna csinálni, mondjuk elmegy eladónak, mert nem talál más állást, akkor ott pazarol a rendszer, mert a főiskolai oktatás több pénzébe kerül az államnak, mint a szakiskolai. Szerintük többek között ezek miatt kell változtatni. Meg azért, mert a piacon munkaerőhiány van szakmunkásból. Ha egy szerszámkészítő könnyebben talál magának munkát a szakmájában, mint az, aki kijön egy gimnáziumból érettségivel, akkor ezt az oktatási rendszernek sem árt tükröznie.

Ezzel szemben az MTA “Az érettségi védelmében” címmel jelentetett meg egy esszét januárban.

Ebben azt írják, hogy ha kevesebb a gimnázium, kevesebb az érettségizett, kevesebben mennek a felsőoktatásba, akkor az

"a többre és jobbra törekvő családok százezreit fosztaná meg az anyagi boldogulás és a munkában való kiteljesedés lehetőségétől."

Ők azzal érvelnek, hogy a statisztikák szerint érettségivel sokkal könnyebb munkát találni, mint szakmunkás végzettséggel, diplomával pedig könnyebb, mint csak érettségivel.

Az egyik fontos kérdés, hogy a cégek valóban szívesen dolgoznak-e olyanokkal, akiknek csak szakmunkás papírja van, vagy inkább az érettségizett fiatalokat keresik, mert őket tudják jól megtanítani arra, amit aztán a napi munkában várnak tőlük.

Az Auditól szereztünk adatokat, amik azt mutatják, hogy az adminisztratív területen szinte alapkövetelmény az érettségi, sőt a felsőfokú végzettség, és még a fizikai munkát végző dolgozók között is majdnem felének van magasabb végzettsége a szakiskolainál, de azért ott sokan el tudnak helyezkedni "csak" szakmunkás papírral is.

Az is fontos szempont, hogy a kutatások szerint ugyanabban a fizikai munkakörben is többet fizetnek az érettségizetteknek, mint a szakiskolai végzettségűeknek, ha foglalkoztatják is az utóbbi csoportot. Nyilván azért fizetnek nekik többet, mert megéri a cégeknek, mert azok az emberek hatékonyabban, jobban tudnak dolgozni.

A közismereti tárgyak, mint a matek vagy a magyar ügyében az MTA kutatói szerint az a helyzet, hogy az állam nem engedheti el a szakiskolai rendszerbe bekerülő gyerekek kezét. Őket nem a francia forradalomra, hanem írni-olvasni, számolni kell alapszinten megtanítani, és erre a most javasolt heti pár óra, és az eddigi 4 helyett 3 éves képzés nem lesz elegendő.

A már említett amerikai könyv szerzői is inkább az MTA álláspontját osztják. Pont a közismereti tárgyak jelentőségét hangsúlyozzák a szakiskolai oktatással szemben, és azt, hogy minden oktatásban töltött év javít a diák későbbi pozícióján a munkaerőpiacon.

Magyarország, 2015: titokban tanítanak szamizdat tankönyvekből

Az eddig bemutatott ~3 területet, a tanköteles korhatár leszállítását, a KLIK működését és a szakképzés átalakítását bőven lehet kritizálni. Közben az látszik, hogy többnyire követhető ágazati logikák, intézményi érdekek és vélt gazdasági szükségszerűségek alapján hozott döntések születtek, még ha van is közöttük nagyon vitatható. Ehhez képest a következő pár bekezdésben tárgyalt tankönyves átalakítás ettől minőségileg tér el, itt már erősebben jelennek meg a politikai, népszerűségi szempontok, sőt a területen dolgozó szakemberek szerint a hátterében bizonyos magánérdekek munkája is felmerülhet.

Hogy ennek a területnek, a tankönyvrendszernek az átalakításával milyen páratlan eredményeketért el a kormány, azt jól mutatja, hogy 2015-ben Magyarországon több olyan iskoláról is tudunk, ahol titokban, kvázi-szamizdat tankönyvekből tanítanak bizonyos tárgyakat a tanárok.

Az államosítás után ugyanis sokszor olyan silány minőségű könyveket próbáltak a döntéshozók az iskolákra erőltetni, hogy ahol a suli és a szülők megengedhették maguknak, ott az államilag támogatott, akár ingyenes tankönyvek helyett is, a hivatalos elosztórendszert megkerülve, "feketén" szerezték be a jobb minőségű kiadványokat.

A Kelló és a tankönyvpiac államosításának elmúlt 3 éve lassan látványosabb kudarc lesz, mint amit a KLIK-kel hozott össze az embermisztérium.

Az állami nonprofit, ami szarul működik, és százmilliós nyereséget csinál

A tankönyvek elosztásával megbízott állami cég, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft., a Kelló.

"A Könyvtárellátó különleges kultúra- és értékközvetítő, minden Magyarországon megjelent tankönyv és könyv terjesztése mellett vállalja az iskolák, könyvtárak teljes körű felszerelését (...) Alapító Okiratában foglalt küldetése, a társadalom kulturális célú közös szükségleteinek kielégítését, nyereség és vagyonszerzési cél nélkül szolgálja."

Ilyen szép dolgokat ír magáról saját honlapján a cég. Az ember azt gondolná, hogy az általuk nyújtott szolgáltatás minőségét ismerve a nyereségesség elkerülése nem okozhat nekik problémát, de ez tévedés.

2013-ban, amikor a cégnek például 38 ezer tankönyvet nem sikerült az iskolakezdésre eljuttatni a sulikba, 259 millió forint nyereséget csináltak. Ez azért érdekes, mert a róluk szóló emberminisztériumi rendelet szerint az állami "nonprofit" cég a "költségei levonását követően fennmaradó összeget az iskolai tanulólétszámok arányában átadja az iskoláknak".

Már tavaly nyáron is próbáltuk kideríteni, hogy pontosan hova és mennyi pénz került a 259 milliós nyereségből. A cég akkor csak annyit közölt, hogy 115 millió forintot adtak át az "iskoláknak", de azt nem tudták részletezni, hogy milyen arányban, vagy kikhez jutott az összeg. Erre, mármint a másfél évvel ezelőtti nyereség visszaosztására pár napja újra rákérdeztünk, de most sem érkezett érdemi válasz.

A nonprofitság és a közhasznúság sajátos értelmezését máshol is tetten lehet érni.

A Kelló például saját domainje alatt online magazint jelentet meg, amiben 50 ezer forintért PR cikkeket, 20 ezer forintért a cikkekben reklámcélú linkeket lehet elhelyezni. Talán nem kell sokat magyarázni, hogy egy állami tulajdonú, közhasznú, nonprofit, bizonyos szempontból néha hatósági jelleggel is működő szervezetnél ez miért lehet problémás.

Persze vannak ezen a vonalon is lehetőségek, a Nemzeti Bank honlapján futó Quaestor hirdetést én például órákig tudnám vigyorogva nézegetni.

Ha csak politikai érdekből verték szét a rendszert, az a jobbik eset

A Kelló helyzetbe hozása, és a tankönyvpiac államosítása mögött egyértelmű politikai érdekek húzódnak.

Amikor Hoffmann Rózsa 2013-ban azt mondta, hogy

"a kevesebb választék olcsóbbságot is eredményez",

akkor az úgy értette, hogy a kiadók és a terjesztés államosítása teremti meg a lehetőséget a politikának, hogy a piaci viszonyoktól függetlenül csökkentse a tankönyvek árát, vagy tegye őket akár ingyenessé.

Az egyébként, hogy minél több rászoruló kaphasson ingyen tankönyvet önmagában aligha ellenezhető törekvés, és amiatt is képmutató dolog volna csak a jelenlegi kormányra mutogatni, hogy politikai haszonszerzésre próbálja a tankönyvek árcsökkenését felhasználni. Ilyesmivel simán bármelyik párt próbálkozik.

Az már sokkal fájdalmasabb, hogy ennek a folyamatnak az az ára, hogy a legjobb tankönyveket és a kiadóikat az állam erőszakosan megpróbálja kiszorítani a piacról.

És itt már egy kicsit borulhat a kizárólag politikai érdekek mentén összerakott logika.

Ha ugyanis "csak" annyi a cél, hogy minél több diáknak jusson ingyen tankönyv, akkor ehhez elég államosítani néhány kiadót, központosítani a terjesztést. Az ingyenességet, annak valós pozitív hatását, és a learatható politikai hasznot semmiben sem befolyásolja, ha a piacon egyébként marad magánkézben kiadó. Nyilván gyengülne a pozíciója, de az iskolák, tanárok egy része lehet, hogy néha az ingyenes helyett a valamilyen szempontból jobbnak gondolt másik kiadványt választaná, és akkor fizetne érte. Ehhez képest most előfordul, hogy a magánkézben maradt kiadókkal szemben adminisztratív eszközökkel lépnek fel, nem engedik, hogy a könyveiket az állami kerettantervnek megfelelően minősíttessék, megakadályozzák, hogy az iskolák a már minősített könyveikből rendeljenek.

Az ilyen, nagyon egyértelműen kiszorításra játszó viselkedésnek viszont csak politikai szempontból nincs értelme.

Akkor viszont nagyon is lenne, ha a mostani államosító, központosító időszakot egy reprivatizáció, esetleg liberalizáció követné. Ha a mostanában államosított, és helyzetbe hozott kiadók néhány év múlva újra magánkézbe kerülnének, akkor a jövőbeli tulajdonosoknak számíthatna, ha addigra nem maradna komoly szereplő a piacon.

Bezzeg a lengyelek

A közoktatási problémás területei után érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy a térségben hol működik a magyarnál sikeresebben ez a rendszer.

Nagyon divatos a magyar közoktatás elmúlt éveinek kudarcait összehasonlítani a például Lengyelországban elért sikerekkel. Hogy náluk mi, és miért történt, abban Daria Hejwosz-Gromkowska, az Adam Mickiewicz University professzora segített eligazodni.

Mindjárt azzal kezdte, hogy ő bizony a lengyel közoktatást sem éli meg népünnepélynek, ami innen nagy sikernek tűnik, az ott nagyon is vitatott. Az azért elmond valamit a viszonyokról, hogy míg a magyar szakértők Lengyelországra tekintenek példaként, addig Daria levezésünkben a finnekhez mérte magukat. Poznańból nézve az a bezzegország.

Azt mondta, hogy a PISA teszten elért jó lengyel eredmény megtévesztő, az az oktatási rendszer hatékonyságának csak kis részét mutatja. Közben azért az sem lehet véletlen, hogy mindhárom kategóriában (szövegértés, matematika, természettudományok) a lengyelek 20-25 helyezéssel előttünk, az élbolyban végeztek.

Pozitívumként 2 dolgot emelt ki.

Lengyelországban az elmúlt években érdemben tudott emelkedni a tanárok bére, most nettó 750 euró (227 ezer forint) a kezdőfizetés, amiből már meg lehet élni.

Itthon elvileg emelték a pedagógusok fizetését (ez a gyakorlatban a pótlékok megszüntetése, és a fizetésemeléssel párhuzamos óraszám emelések miatt nagyon ellenmondásosra sikerült), és van ösztöndíj azoknak, akik vállalják, hogy tanárnak mennek a diploma után, de egyelőre nem látszanak a jelei, hogy a fiatalokat érdekelné a pálya, a tanári kar elöregedése folytatódik.

A másik nagy vívmányuk a korai szelekció tiltása.

A gyerekek a teljesítményüktől függetlenül viszonylag sokáig (15-16 éves korukig) együtt tanulnak. Az, hogy ilyen sokáig nincs felvételi, hogy az iskolák nem válogathatnak a gyerekek között, nagyon sokat segít abban, hogy az oktatási rendszer csökkentse a diákok otthoni körülményeiből adódó különbségeket. Ha mindenki kb. ugyanazt, és ugyanúgy tanulja 16 éves koráig, akkor szegényebb családok gyerekeinek is van esélyük behozni valamit a lemaradásukból.

Ezzel szemben amikor itthon 6 meg 8 osztályos gimnáziumba felvételizhetnek a diákok, akkor a jobb hátérrel rendelkező családok gyerekei, ahol van pénz külön tanárra, meg előkészítőre, már korán elhúznak, a hátrányos helyzetűek felzárkózására pedig esély sincs.

Ezt a rossz, a társadalmi különbségeket konzerváló rendszert itthon más is erősíti.

Az EU és az OECD országok közül az első 10 osztályban (a gyerek 16 éves koráig) Magyarországon a legalacsonyabb, a kötelező, államilag támogatott, minimálisan előírt tanórák száma. Nálunk 10 év alatt 5304 órát oktatják a gyereket, az OECD átlaga 7475 az EU országoké 7209. A relatív alacsony államilag támogatott, kötelező óraszámnak az az eredménye, hogy akinek van rá pénze, az különórára, magántanárhoz járatja még a gyerekét iskola után. És akkor közoktatás így sem csökkenteni, hanem konzerválja a társadalmi különbségeket. (A hosszú magyar nyári szünet miatt kevesebb tanítási napon oszlanak el az órák; az OECD országok 195 tanítási napos átlagos iskolaévéhez képest Magyarországon csak ~180 napot van tanítás; nálunk a napközbeni szünetek is valamivel hosszabbak.)

A magyar közoktatás egyetlen grafikonon

A lengyel professzor önkritikusan arról is beszélt, hogy bár vannak náluk izgalmas digitális programok, amiket az Európai Unió is támogat, de az informatika oktatására túl kevés időt szánnak náluk, iskolatípustól függően heti 1-2 kötelező óra van.

Az MTA magyar felméréséből az látszik, hogy ezen a fronton itthon vannak jó jelek. Az iskolák internet-hozzáférésének aránya javul, az egy iskolai számírógépre jutó diákok száma még magas (10-20), de az arány többnyire csökken.

Ezért is borzasztó ránézni a kerettanterv kötelező óraszámaira, amiből csak egyet, a "hagyományos" 4 osztályos gimnáziumokra vonatkozót teszem ide, de a többi is hasonlóan alakul.

Egyébként a cikkben eddig felsorolt, félresikerült intézkedések közül, talán tornaóraszám emelése az egyetlen, amivel Klebesberg 100 százalékig tudott volna azonosulni.

A testnevelési intézményekből a szellemi, erkölcsi és fizikai kultúra éltető áramai sugároznak majd szét az országban (...) a Trianon utáni magyar kultúrpolitikának a testnevelés sokkal fontosabb és lényegesebb eleme, mint korábban volt

- erről a témáról sokszor, lelkesen írt Horthy oktatási minisztere. Az is elmond valamit a magyar közoktatás tetején ülő döntéshozókról, hogy nem a tehetséges, szegényebb gyerekek, a gimnáziumok és az egyetemek védelmében írt tanácsait fogadták meg, hanem ezt.