Nem helyes, ha pártszimpatizáns bírák ítélkeznek, hangzott el a kormányinfón arra a kérdésre, hogy a Fidesz az első fokú bírósági ítélet ellenére is azt állítja-e, hogy az Indexen közölt adóemelési dokumentum a Tiszától származik. A szuverenitásvédelem minden pénzt megér.
Gál Boglárka a farönkök mellett arról beszélgettett a választókkal, hogy Magyar Péter Soros és Zelenszkij embere.
A Tények Plusz Facebook-oldalán tették közzé az egyszerű útmutatót.
A Tisza elnöke szerint Rád településen támadtak rá a párt egyik önkéntesére.
A független képviselő bejegyzése szerint a családügyi államtitkár a saját, illetve a kormány marketingjére használta fel a minisztériumi dolgozók által vásárolt ajándékokat.
A feladatot megkapó belügyminiszter szerint mintegy 17 ezer köbméternyi fát tudnak azonnal kiszállítani.
Magyar Péter bejelentése szerint a Mészáros-közeli lap a bíróságon nem tudta bebizonyítani, hogy a Tisza Párt titkos programjaként beállított papíroknak bármi közük lenne a Tisza Párthoz.
A szlovák miniszterelnök szerint a Beneš-dekrétumok eltörölhetetlenek.
Molnár Zsolt korábban a KDNP, a Fidesz és a DK körül is megfordult, és egy furcsa választ küldött a 444-nek, mikor a véleménycikkről kérdeztük.
Visegrád kicsi gyorsabb volt, Nagymaros viszont valamivel hosszabban köszönte meg a megköszönni valót.
Van ez így, na.
Az önkormányzati választásra megpróbált civileket behúzni a Fidesz, az országgyűlésin viszont csupa politikussal, vagy a politikához közeli szereplővel indul. Nem biztos, hogy mindenhol jól választottak, Fülöp Attila államtitkár jelöltsége ugyanis folyamatos Szőlő utcázáshoz vezethet.
Nincs meglepetés, kormánypárti szereplők már egy éve erről a dátumról beszélnek. A kampány hivatalosan február 21-én indulhat.
A kiskorú áldozatok ellen szexuális bűncselekményeket is elkövettek a gyanú szerint.
Magyar Péter a btk-módosítás miatt írt levelet Robert Ficónak, és sajnálja, hogy a valódi problémákra nem kapott választ.