Putyint az oroszok 2 százaléka akarta elnöknek, aztán felrobbantak a lakóházak, és megváltozott az ország

1999. szeptember 9-én, valamivel éjfél után robbanás rázta meg Moszkvában a Gurjanov utcai lakótelep egyik épületét. A ház középső része gyakorlatilag teljesen megsemmisült. „Ha valaki túl is élte a robbantást ebben az épületrészben, jó eséllyel élve elégett utána” – írta le a helyzetet az egyik mentős. Százan haltak meg, 690-en megsérültek. Bár először felmerült, hogy gázrobbanás történhetett, ezt szinte rögtön felváltotta az a magyarázat, hogy csecsen terroristák követtek el merényletet. A hatóságok furcsa módon nem konkrét elkövetőket neveztek meg, hanem azt mondták, hogy „csecsen szál” van az ügyben.

Ez már a második robbantás volt néhány napon belül, de az elsőnek még nem volt igazán nagy hatása a közvéleményre. Pedig a szeptember negyedikei, Bujnakszk városban történt merénylet is nagyon súlyos eset volt. Dagesztán második legnagyobb városában bomba robbant egy katonai lakótelep egyik ötemeletes házában este kilenc óra negyvenkor, amikor a lakók nagy része a Franciaország–Ukrajna focimeccset nézte. Hatvannégy ember halt meg, közel százan megsérültek. A baj pedig ennél sokkal nagyobb is lehetett volna: néhány órával a robbantás után találtak egy másik bombát is a helyi katonai kórház közelében. Tizenkét perccel azelőtt sikerült leállítani az időzítőt, hogy működésbe lépett volna.

Bár a dagesztáni is súlyos tragédia volt, azért nem keltett akkora feltűnést, mert a legtöbben úgy tekintették, hogy gyakorlatilag háborús övezetben történt. Augusztusban a csecsen terrorista, Samil Baszajev vezetésével 1200 ember tört be Csecsenföldről a szomszédos Dagesztánba. Először helyi erőkkel, majd az orosz hadsereggel csaptak össze.

A szeptember kilencedikei robbantással viszont a terror megérkezett az orosz fővárosba. Négy nappal később, szeptember 13-án újabb robbantás történt. A célpont ekkor is egy jellemzően munkások lakta moszkvai lakótelep épülete volt, egy kilencemeletes ház a Kasirszkoje út mellett. A bomba reggel fél hatkor robbant fel, amikor a lakók többsége aludt. Az épület kártyavárként omlott össze, 124 ember halt meg.

Moszkvában eluralkodott a rettegés. A város harmincezer társasházának mindegyikét ellenőrizni kellett, a lakótelepeken őrjáratokat szerveztek.

Bár senkit nem kaptak el, a hatóságok teljesen egyértelműen a csecsenekre mutogattak, illetve olyan, Csecsenföldön aktív terroristákra, akik Oszama bin Ladennel is kapcsolatban voltak. A tévében pedig megjelent egy fiatal miniszterelnök, aki augusztus óta volt a posztján, alig ismerte valaki, és aki hallott is róla, azt hitte, legfeljebb epizódszereplő lesz a gyorsan pörgő orosz politikában. Az illető az orosz titkosszolgálat, az FSZB vezetőjeként lett miniszterelnök augusztusban Borisz Jelcin elnök kinevezésére, bevallottan azzal a céllal, hogy ő legyen az utódja az elnöki székben 2000-től. Augusztusi felmérések szerint az oroszok 2 százaléka támogatta őt, ez az arány pedig szeptember elején is csak 4 százalékig kúszott fel. Úgy hívták, hogy Vlagyimir Putyin.

A robbantások után elég közvetlen nyelven azt nyilatkozta:

„Bárhol is vannak a terroristák, el fogjuk kapni őket. Ha a repülőtéren, akkor a repülőtéren kapjuk el. Már elnézést, de ha a vécén találjuk meg őket, akkor ott fogjuk felrobbantani őket. A probléma meg van oldva.”

Szeptember 16-án Volgodonszk város egyik kilencemeletes házánál robbant bomba. Itt 18 ember halt meg, ezzel a négy merénylet áldozatainak száma már 300 felett járt. A robbantás után már nemcsak Moszkvában, de az ország szinte minden részében eluralkodott a rettegés a lakótelepeken. Sokan nem mertek az otthonaikban aludni.

Szeptember végén az orosz hadsereg elindult Csecsenföld ellen. A robbantások miatt érzett bosszúvágy és fellángoló (vagy felszított) nemzeti érzelmek miatt a háborúnak óriási volt a támogatottsága. A közvélemény egyértelműen azt akarta, hogy a terroristák fizessenek meg az ártatlan emberek haláláért. A téma szinte minden mást elnyomott, alig volt már szó a szeptemberig meghatározó témákról, a mindent ellepő korrupcióról, az összeomlott gazdaságról, vagy arról, hogy sokan akkor már hónapok óta nem kaptak fizetést. Oroszország 93 000 katonát vetett be, annyit, mint Szovjetunió a nyolcvanas években az Afganisztán elleni háborúban. (Afganisztán területe harminchétszer, népessége huszonkétszer nagyobb, mint Csecsenföldé.)

Vlagyimir Putyin támogatottsága októberre 21 százalékra, novemberre 45 százalékra nőtt. Bár Moszkvában szeptember előtt sokan tartottak attól, hogy az egyre gyengülő Jelcin valamilyen ürüggyel el fogja szabotálni a választást, mert nem tudja átadni a hatalmat kijelölt utódjának, ekkora már világos volt, erre nem lesz semmi szükség.

A Putyin körül létrehozott új párt, az Egység decemberben a parlamenti választások legnagyobb nyertese lett. Jelcin idő előtt lemondott, 2000 január elejétől Putyin megbízott elnök volt, márciusban pedig simán meg is nyerte az elnökválasztást.

„Miután elmúlt az első sokk, kiderült, hogy már egy teljesen másik országban élünk” – fogalmazta meg Szergej Kovaljov, a Memorial nevű emberi jogi szervezet vezetője.

A szeptemberi robbantások tehát alapvető fordulatot jelentettek Oroszország történetében. De annak ellenére, hogy eldöntöttek egy választást, lendületet adtak egy háborúnak, és több mint háromszáz ember életébe kerültek, elkövetőit soha nem kapták el.