• Fél éve még fogadkozott, hogy nem indul, most mégis ő az MSZP 2018-as miniszterelnökjelöltje, aki a teljes baloldali ellenzéket egyesítve leváltaná Orbánt
  
• Bevándorlásügyben egyáltalán nem áll messze Orbán Viktortól.
  
• Szerinte ami most Magyarországon van, az nem demokrácia.
• Gazdaságpolitikája balosabb, mint az utóbbi években Magyarországon bármi, de számokat noszogatásra sem mond. 
• Istenben nem hisz, a női kvótában igen.
• „Aki demokrata, aki hisz a szabadságban, az liberális.”

Különös érzés Botka László, az MSZP 2018-as miniszterelnök-jelöltjének irodájában ülni a szegedi polgármesteri hivatalban, hiszen Botkánál egyenesebben és keményebben kevés politikus jelentette ki, hogy ő bizony nem lesz miniszterelnök-jelölt 2018-ban. Amikor 2016 júniusában a szocialisták nem őt, hanem Hiller Istvánt szavazták meg választmányi elnöknek, Botka az Indexnek azt mondta,

„a miniszterelnök-jelöltségnek értelemszerűen már nincs politikai realitása. Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?” 

Mi a fene változott azóta?

„Éreztem a felelősséget, hogy valakinek az asztalra kell csapnia, hogy hölgyeim és uraim, térjetek már észhez, ha ez így megy tovább, a harmadik kétharmadot készítitek elő. A baloldalon leginkább én voltam abban a helyzetben, hogy megtehettem ezt az asztalra csapást.”

Ez persze nem oldja fel azt az ellentmondást, hogy arra a szórólapra még mindig rá lehetne írni, hogy „önöknek jó lesz”. Erre az a kevésbé határozott a válasz, hogy az utóbbi napokban-hetekben az MSZP valamennyi testülete támogatta a miniszterelnökjelöltségét, ezért ő úgy látja, igenis megvan az irányában a bizalom és támogatás.

Tripla leszúrt pálfordulás

Az 1973-as születésű Botka két dologban mindenképpen hasonlít Orbán Viktorra: jogászként végzett, és egész felnőtt életét politizálással töltötte. Már 1991-ben belépett az MSZP-be, 1994-ben, alig 21 évesen ő lett az akkori országgyűlés legfiatalabb tagja, ahol egyébként sokáig saját édesanyja, Szolnok egykori polgármestere is frakciótársa volt. 29 évesen lett Szeged polgármestere, és már a negyedik ciklusban, most éppen kétharmados többséggel vezeti a várost.

Botkának így bőven volt ideje profi politikussá válni, aki a legradikálisabb pálfordulásokat is lendületesen kimagyarázza. És nem a miniszterelnök-jelöltség elvállalása volt az egyetlen az utóbbi hetekben. Botka 2015 nyarán egy levélben azt írta, hogy „nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért”. Február 24-én, néhány órával az után, hogy Orbán Viktor hétéves kormányzása talán legnagyobb vereségeként bejelentette az olimpiai pályázat visszavonását, az ellenzék (egyik) vezetője már harcosan olimpiaellenes volt.

Szerinte Szegeden egyébként sem kellett volna egy fillért sem költeni az olimpiára, hiszen az ide tervezett kajak-kenu-versenyek helyszínén, a Maty-éren már négy világbajnokságot is rendeztek. De ha most kiírták volna a népszavazást, ő nemmel szavazott volna, mert úgy látta, hogy az elmúlt két évben a „szokásos fideszes tükközés” eredményeként nagyon megugrottak a költségek.

„2015-ben arról volt szó, hogy ez egy valódi nemzeti ügy lesz”

- tette hozzá álnaivan. Szerinte egyébként feltűnő, hogy Orbán Viktor egy éve „ki sem ejtette azt a szót, hogy olimpia”, és egyébként is úgy látta, hogy a Fidesz is nagyon visszavett a kezdeti lelkesedésből, a kormányoldalon sem gondolta senki jó ideje, hogy nyertes pályázat lehet ebből.

Az MSZP a többi ellenzéki párthoz képest is ügyetlenül kezelte a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtési akcióját. Amikor Botkát arról kérdeztem, hogy az összegyűjtött 266 ezer aláírásból végül hány köszönhető a szocialistáknak, Szegedről a fővárosra hárított.

„Megkérdeztem a budapesti MSZP-seket, csak azt a választ tudom mondani, amit tőlük kaptam, hogy amikor megkezdődött az aláírásgyűjtés, volt egy olyan kérés a Momentum részéről, hogy pártszimbólumokkal ne vonuljanak ki az aláírásgyűjtés mellett. De ennek ellenére határozottan állították, hogy nagyon sok szocialista párttag és szimpatizáns részt vett az elejétől kezdve az aláírásgyűjtésben, a végén pedig ugye megnyíltak a pártirodák is.”

Hiába kérdeztem rá megint a számra, Botka erre nem tudott válaszolni. Hogy megértsük, milyen zavart okozott az olimpiai aláírűsgyűjtés az ezzel szinte szinkronban miniszterelnök-jelöltet állító MSZP-nél, érdemes felidézni, mit mondott Botka tavaly decemberben a 168 Órának:

„Azzal az illúzióval is le kell számolni, hogy a semmiből a következő hónapokban feltűnik egy új párt, mozgalom. Már most is túl sokan vagyunk. Megmosolyogtató elképzelés, hogy előbukkan egy új, eddig ismeretlen csapat és villámgyorsan bebizonyítja: képes a kormányzásra.”

Amikor ezt az idézetet felolvastam Botkának, természetesen az utolsó félmondatra hívta fel a figyelmet, és hogy azt az állítását még senki sem cáfolta meg. Egyórás beszélgetésünk alatt egyetlen egyszer éreztem indulatot a szocialista politikus hangjában, amikor a Momentumra terelődött a szó. Gyurcsány Ferenccel és a Jobbikkal kapcsolatos kérdéseimet magabiztosan, szinte mosolyogva kezelte, de amikor arra voltam kiváncsi, hogy a Momentumban mit lát, vetélytársat vagy potenciális szövetségest az Orbán Viktort leváltására induló választási koalícióban, azt válaszolta, hogy

„egyelőre semmit nem látok bennük. Politikusként nem tudom értelmezni, hogy 2018-ban nem, csak majd 2022-ben tartják elképzelhetőnek a kormányváltást. Azt mondják, hogy le akarják váltani a kormányt, majd biztosítják a választókat, hogy ezt a következő választáson nem lehet”

- utalt ezzel Fekete-Győr András egy nappal korábbi nyilatkozatára a Heti Válaszban. Néhány perccel később pedig ismét visszakanyarodott ehhez.

„Nem tudom, a Momentum mit akar. Egy dolgot tudunk, hogy olimpiát nem akar. Nem tudom politikai tényezőként kezelni, akiről nem tudom, hogy mit akar. Vissza kellene hozni a kormányváltást akaró emberek reményét, erre jön egy szimpatikus fiatal csapat, amelyik megcsinál egy sikeres akciót, és az az első nyilatkozatuk, hogy a következő választást nem lehet megnyerni.”

Összeborulás, összeborulgatás

Botka decemberben, amikor bejelentette, hogy mégis nekiindul a miniszterelnökségnek, három feltételt szabott, és ezek teljesítését a Momentum színre lépése csak nehezítette. Pedig már azelőtt is billegett a dolog. Botka egyfelelől közös ellenzéki listát akar, másfelől megállapodást a közös, baloldali politikáról, harmadrészt pedig azt, hogy a 106 egyéni választókerületben indított közös jelölt kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség döntsön.

A 444 előtt egy nappal Botka már találkozott is az LMP vezetőivel, akik közölték, hogy külön listát fognak állítani. Ez ugye azt jelentené, hogy a három feltétel teljesülése máris reménytelen, de Botka tapasztalt politikusként magyaráz, menteget, menekülőutat kínál. Azt mondta, hogy amikor megkérdezte az LMP-seket, hogy akarnak-e kormányváltást, azt válaszolták, nekik kongresszusi határozatuk van arról, hogy soha senkivel nem fognak össze.

„Természetes, hogy egy új politikai helyzetben a politikusok az előző döntéseiket ismétlik. Az LMP szavazói is kormányváltást akarnak, és ők is nagyon jól tudják, hogy az LMP önmagában egészen biztosan nem fog tudni ehhez hozzájárulni. És azt is tudom, hogy sokáig egyetlen politikus sem tud a választói elvárásaival szemben politizálni.”

Szinte szóról szóra ugyanezt mondta, amikor azt feszegettem, hogy még ha az MSZP el is fogadta miniszterelnök-jelöltként, nem feltétlenül áll mögötte egységesen.

„Az MSZP-re is igaz, hogy politikus nem fordulhat szembe a választói elvárásokkal.”

Ha ez így is van, Botkának akkor sem lesz egyszerű dolga a teljesen szétforgácsolódott ellenzék összefogásában. Eleve nem világos, hogy pontosan kit tekinthetünk az ő megfogalmazása szerint „demokratikus, ellenzéki” pártnak. Amikor megkértem, hogy sorolja fel ezeket, annyit válaszolt, hogy mindenkivel tárgyalna, akinek mérhető a népszerűségű pártra van. Így kénytelen voltam mindegyikre rákérdezni, bár sajnos a Párbeszéd egyszerűen nem jutott eszembe.

Ez alapján Botka az MSZP mellé várja az Együttet, a Demokratikus Koalíciót, az LMP-t, a Liberálisokról pedig csak annyit mondott, hogy „ők is jöhetnek”, ami egészen úgy hangzott, mint amikor a napköziben a nagyobb fiúk megengedik a legkisebbnek, hogy beálljon a kapuba, mert még elhessegetni is nagyobb meló lenne.

Hiába várja a majdani csapatba a DK-t, Gyurcsány Ferencnek nem adna helyet a közös listán. A Jobbikkal pedig bármilyen egyúttműködést elutasít. Nekem a „nem” is elég volt válasznak, de Botka ehhez még hozzátette:

„A létező legkárosabbnak tartom, hogy ha még jószándékkal is, de meghatározó értelmiségiek mindenféle technikai koalíciókról beszélnek. Ez lebontja a még meglévő morális gátat a kiábrándult baloldali szavazókban.”

Botka nehéz helyzetét jól példázza, hogy egyszerre érvelt amellett, hogy idő kell az összefogáshoz, és hogy nincs sok idejük az összefogásra. Miután elmondta, hogy még csak néhány hete dolgozik a reménybeli Orbán-buktató koalíció összekalapálásán, arról kérdeztem, mikorra kellene összeállnia a csapatnak.

„Ennek a politikai konstrukciónak, amely ki akarja hívni Orbán Viktort, mindenképpen össze kell állnia még az idén tavasz végéig. 2017 második felében már egyértelműen a politikával kellene foglalkoznunk, és nem önmagunkkal.”

Szerinte a 2014-es baloldali stratégia többek közt azért bukott meg, mert az csak néhány hónappal a választás előtt állt össze, pedig a magyar médiaviszonyok közt ennyi idő alatt nem lehet eljuttatni egy üzenetet „minden falusi kocsmába”.

„Olyan összefogást szeretnék összerakni, ami azt az üzenetet juttatja el a megnyerni kívánt egymillió válaszpolgárnak, aki még egyetlen egy demokratikus párt mögött nincs ott, hogy ezek le akarják, le tudják váltani az Orbán-rendszert, de nem a 2010 előtti világot akarják visszahozni. Ezt a két üzenetet egyszerre kell nyomatni, mert különben esélyünk sincsen.”

Azért az egymillió megnyerni kívánt választópolgárért Botka minden kő alá benézne. Nemcsak a ma bizonytalanokról van szó, szerinte a Jobbik szavazóinak többsége nem elkötelezett szélsőjobbos, csak „csalódott ember, aki nem látott az Orbán-rendszerrel szemben esélyes alternatívát”, és szerinte a Fidesz szavazói közt is vannak sokan, akiknek nem tetszik a rendszer.

„Én nem a baloldal meglévő bázisához szólók, nem annak politizálok. Miközben a Fidesznek kétszer annyi szavazója van, mint az összes baloldali, demokratikus pártnak együttvéve, a magyar lakosság jelentős többsége kormányváltást akar. Mindenkinek újra kell gondolni a stratégiáját. Ha azt látom, hogy ez működik, akkor én ebbe be tudok szállni. Ha ez a következő hónapokban nem történik meg, akkor én ebben nem tudok részt venni.”

A Botka-kormány első 100 napja

A következő hónapokról Botka lényegesen kevésbé meggyőzően tud beszélni, mint amikor áttérünk a reménybeli választási győzelme utáni teendőkre. „Vissza kell állítani a normális demokráciát és a jogállamot” - ismétli el az ezerszer hallott közhelyet, de amikor feltettem a kérdést, hogy akkor most Magyarországon demokrácia van-e, egyenesebben válaszolt:

„Ez látszatdemokrácia, és a jelzőszerkezetes demokrácia soha nem lehet demokrácia.”

Ehhez jól illeszkedik, hogy arra számít, ha sikerül legyőzni Orbánt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere úgy fog összeomlani, ahogy diktatúrák szoktak. Szerinte a vereség után a jobboldal és a Fidesz is nagyon átrendeződne.

„A feltétlen lojalitás a vezér felé abból a hitből táplálkozik, hogy itt az idők végeztéig ők fognak kormányozni. [Ha nyernek] ...abban a pillanatban széthullik minden.”

Hasonlóan optimistán beszélt arról, hogy kormányra kerülésük esetén milyen jellegű elszámoltatásban gondolkodnak. Szerinte a politikai elszámoltatás nem működik, de nem is lesz rá szükség, mert amint a politkai béklyó lehullik az igazságszolgáltatás szereplőiről, ezek el fognak kezdeni dolgozni, mivel

„az elemek funkcionálisan működnek. A rendőr üldözni akarja a bűnt, az ügyész vádat akar emelni, a bíró pedig ítélkezni akar.”

Nyilván mindenki kiváncsi arra, hogy vajon Botka mit tippel, kerül-e majd bilincs fideszes politkusokra, Fidesz-közeli oligarchákra. A rövid válasz, hogy valószínűleg igen, hosszabban:

„ha az igazságszolgáltatás elkezd működni, akkor valószínűleg igen. Ha csak a töredéke igaz annak, amit feltételezünk, akkor egészen biztos, hogy többen elkövettek bűncselekményeket.”

Most, hogy az olimpiai álmot/rémálmot legyilkolták egyesek, az ország következő évtizedeit meghatározó gazdasági-politikai döntés a paksi bővítéssel kapcsolatos. Botka erről már többször beszélt, egyértelműen elítélve a tervezett bővítés módját, de azt egyszer sem mondta ki, hogy egy MSZP-kormány azonnal leállítaná az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin szívének egyaránt kedves gigaberuházást. Most sem.

„Kampányüzemmódban csak egy dolgot lehet mondani: Paksot azonnal leállítjuk. De ugye azt is látni kell, nagy kérdés, hogy ez a beruházás jövő tavaszra milyen fázisba jut el. És az is, hogy milyen jellegű szerződéseket írtak alá, milyen nemzetközi kötelezettségeket vállaltak. … Ha leállítható, le lesz állítva.”

Képlékeny, de baloldalian képlékeny

Botka még ebben a kampányüzemmódban is sokszor nagyon óvatosan fogalmaz, de gazdaság- és szociálpolitikai területen, olyan markánsan baloldali véleményt képvisel, amilyen nem nagyon jelent meg az utóbbi években a magyar mainstream politikában. Rá tényleg nehéz lenne rásütni az egyébként is értelmetlen „álbaloldali” jelzőt, Tony Blair harmadikutas szociáldemokráciát írásaiban balról támadja. A Momentum Mozgalom gyepálása mellett akkor érzem a legérzelemdúsabbnak, amikor tulajdonképpen hitet tesz baloldalisága mellett.

„Baloldali emberként annál szebb ideát és gondolatot, mint hogy egy modern, igazságos állam képes minden állampolgárának legalább a minimális megélhetés feltételeit biztosítani, hogy ne haljon éhen és legyen tető a feje fölött, nem tudok elképzelni.”

Ennek megfelelően amit eddig lehet tudni gazdasági-szociálpolitikai terveiről, az mind a Robin Hood által is vallott ortodox baloldali elvhez illeszkedik: vegyünk el a gazdagoktól, hogy segíthessünk a szegényeken. A már idézett januári cikkében például kifejezette megdicsérte a fideszes gazdaságpolitikát, mert

„jó elképzelés lehetett volna az ágazati különadók bevezetése: a bankadó, a kommunikációs szektorra kivetett különadó elvileg elfogadható. Valóban eljött az ideje a profit visszaforgatásának.”

Az ezzel kapcsolatos három kérdésem közül, hogy miért a bankszektor, miért a kommunikációs szektor és miért most jött el az ideje, kettőt megválaszolt. Szerinte „nem kérdéses”, hogy az utóbbi évtizedekben a pénzügyi szektorban volt a legnagyobb az extraprofit, és a bankoknak egyébként is nagy a felelősségük a 2008-as gazdasági világválságban, így kötelességük a romeltakakarításból is szerepet vállalni. Az extraprofit szót még egyszer használta néhány mondattal később, mint akinek tényleg közel áll a szívéhez a kifejezés.

Akárcsak az olimpiai népszavazáshoz gyűjtött aláírások esetében, Botka gazdasági elképzeléseinél is falba ütköztem, amikor számokat szerettem volna hallani. Nagyon határozottan érvel a luxusadó mellett, amit „ ingatlanokra, helikopterekre, luxusautókra, jachtokra” vetnének ki, de hogy ki mennyit fizetne, nem derül ki. Csak annyi hangzott el, hogy „vannak koncepcióink”.

„Akinek van, aki gazdag, az lesz szíves nagyobb mértékben hozzájárulni az ország problémáinak megoldásához”

- mondta harcosan, majd a lendületből visszavéve hozzátette, hogy természetesen nem a középosztályt szeretné megsarcolni. Ez a nyugtatgatás ismét előjött, amikor az interjú során először vett úgy elő témát, hogy érzem, ez az üzenet, amit mindenképpen szeretne bejuttatni a médiába. Ez az általa már korábban is megpendített nyilvános adóbevallás ötlete, ami néhány skandináv országban ugyan már működő modell, de a világ nagyobbik része azért még nem érett meg rá.

„Ha azt mondjuk, hogy itt lehetetlen élni, akkor új dolgokat kell bevezetnünk. … Egy olyan országban élünk, ahol 40 százalék a létminimum alatt él. Várjuk meg, amíg az 50 százalékot is eléri?”

- mondta erre Botka, kiegészítve azzal, hogy „a magyar nép többségének nincs mitől félnie”.

A kérdésre, hogy akkor név szerint kinek van, természetesen Mészáros Lőrinccel kezdte a felsorolást. Szembesítettem azzal a közkeletű vélekedéssel, hogy Mészáros Lőrinc vagyona valójában Orbán Viktor vagyona, Botka szerint azonban ez csak az egyik olvasat

„a másik, hogy van egy tehetséges gázszerelő, aki a miniszterelnök gyerekkori barátja, és egyik évről a másikra ezerszeresére nő a bevétele. Döntsük el, hogy melyik sztorit hisszük el.”

Botka a szegények megsegítésére is bedobott már korábban egy, a transzparens adóbevalláshoz hasonlóan radikális ötletet, a feltétel nélküli alapjövedelmet. Most ezt azzal még tovább fokozta, hogy szerinte az alapjövedelem központi kérdése lesz a következő évtized nyugati politikájának. De akárcsak a luxusadó esetében, itt is nehéz volt konkrétumokat kihúzni belőle, számokat pedig lehetetlen.

Azt ő maga is elismerte, hogy az ötlet még nagyon képlékeny, ő első körben azt vizsgálná meg, hogy az ország legelmaradottabb régióiban van-e lehetőség családi alapjövedelem bevezésére. De tudja, hogy sok szám, sok modell és sok vita van a témában, és egy csapásra nem lehet ezt bevezetni. Ez az üzenet ebben az állapotában nem úgy hangzott, mint ami könnyen eljut minden falusi kocsmába.

A szubkulturális bal

De még ha az alapjövedelem ötlete kidolgozatlan is, nem kétséges, hogy Botka programja, amiről ő azt mondja, hogy „meglehetősen új, karakteresen baloldali, és szakít az MSZP eddigi politikájával”, akár még meg is győzhetne sok potencális szavazót, akinek egyébként is elege van Orbán Viktorból.

A probléma az, hogy az MSZP-nek is meg kell küzdenie azzal, amivel ma a nyugati baloldali pártoknak: a szélsőjobboldal gazdaságilag baloldali, kulturálisan viszont populista-nacionalista programmal elhódítja a szavazóit. Franciaországtól Amerikáig látszik, hogy a hagyományosan baloldali szavazók egyáltalán nem vevők azokra a kulturális értékekre, amiket a baloldali pártok kínálnak nekik. Az olyan liberális értékek, mint a tolerancia, nem hoznak szavazókat. A baloldali Botkának egyenes válasza van arra a kérdésre, hogy liberálisnak vallja-e magát.

„Emberjogi kérdésekben, demokráciakérdésekben nem is lehetek más, mint liberális. Aki demokrata, aki hisz a szabadságban, az liberális.”

Ennek fényében külön érdekes, hogy a bevándorlással és a menekültekkel kapcsolatban mennyire hasonló az álláspontja, mint Orbán Viktornak. Botka, aki a 2015-ös menekültáradat idején hangsúlyosan máshogy beszélt, mint a kormányzati gyűlöletpropaganda, és Szeged vezetőjeként még valamennyire támogatta is a Magyarországon keresztülmenekülőkön segíteni próbálókat, most mintha kevésbé migránssimogató hangot ütne meg.

„Akinek az élete veszélyben van, annak a legősibb európai, keresztény, emberi törvény szerint, segítséget kell nyújtani. De nem tudom elfogadni, hogy több millió ember Afrikából vagy a Közel-Keletről úgy dönt, hogy ideköltözik Európába, mert itt jobban lehet élni. Ilyen nincs.“

Amikor egy baloldali politikus a kereszténységre hivatkozik, érdemes megkérdezni tőle, hogy pontosan hogy áll a valláshoz. Botka „katolikus gyökerű” családban nőtt fel, de nem vallásos és templomba sem jár. Amikor 2013-ban a 444 Bajnai Gordonnal készített interjút, az egész szerkesztőség nagyon jól szórakozott azon, hogy megkérdeztük tőle, hisz-e istenben. Így ez Botkánál sem maradhatott ki, aki erre félig mosolyogva annyit mondott, hogy

„ez még nem adatott meg nekem.”

A menekülőkre-migránsokra-bevándorolókra visszatérve viszont ismét feltűnő, hogy milyen közel áll az álláspontja Orbánhoz. Szerinte Angela Merkelék ott hibáztak, hogy nem vették észre, nem az a néhány százezer bevándorló jön, akiket az európai gazdag államok néhány évtized alatt fel tudtak szívni, hanem nagyságrendekkel több. Az EU-nak és Törökországnak egy évvel korábban meg kellett volna állapodnia, de

„örülök, hogy Európában már konszenzus van, hogy ahonnét ezek az emberek elindultak, ott politikai stabilitás legyen, béke és biztonság. Ott kell ezt a problémát megoldani.”

A konzervatív-liberális kultúrharc másik slágertémája ma a gender, amivel kapcsolatban adta magát a kérdés, hogy hány nő lesz a leendő Botka-kormányban. Annak miniszterelnöke reméli, hogy minél több. És még azt is hozzátette, hogy nála nagyobb feminista nem képzelhető el, hiszen három lánya van. Nem lett volna fair emlékeztetni, hogy Orbánnak meg négy, inkább arra voltam kiváncsi, hogy akár kvóta bevezetésével is segítené, hogy a nők nagyobb szerepet kapjanak a köz- és a magánszférában.

„Nem áll távol tőlem” 

- mondta Botka, azzal kiegészítve, az egyenlőség problémáját kizárólag adminisztratív eszközökkel nem lehet megoldani. Szerinte hatalmas a lemaradásunk ezen a téren, és „nem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bért elve”.

A melegházassággal kapcsolatban is az egyenlőségre, egészen pontosan a jogegyenlőségre hivatkozott, Botka bízik abban, hogy a magyar társadalom is érett lesz erre, de azért megemlítette, hogy Amerikában is csak a közelmúltban döntött a legfelsőbb bíróság az azonos neműek házasságának engedélyezéséről.

Botka Lászlótól 45 percet kértünk, végül egy óránál valamivel többet beszéltünk. Lehet, hogy a 444-nek sok kérdése volt, de ő is hajlamos hosszasan ismételgetni azokat a paneleket, amelyeket az utóbbi hetekben már mindenkinek elmondott. Az interjú ideje alatt végig egyedül volt velünk a polgármesteri irodában, egyetlen munkatársa sem segítette.