• 1921. augusztus 13-án Debrecenben megszületett Sarkadi Imre.
  
• Annak ellenére, hogy a második világháború utáni másfél évtized legkiemelkedőbb írójának tartották, mára szinte teljesen kihullott a magyar irodalmi emlékezetből.
  
• Tény, hogy több műve valóban vesztett mára a frissességéből, már csak az azóta lezajlott rendszerváltások miatt is.
  
• De feledést egészen biztosan nem érdemel a Sarkadi-életmű.

1961. április 12-én Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet űrhajós a Vosztok-1 fedélzetén elindult Bajkonurból, és megkerülte a Földet, közben 1 órát és 48 percet töltött az űrben, ahol előtte még soha ember nem járt. A Szovjetunió és a keleti blokk országai ünnepeltek, az időeltolódás miatt Magyarországon már az első sikeres űrrepülés hírére ébredtek az emberek. A rádióban hazai írók, politikusok és közéleti személyiségek értékelték a Szovjetunió és az emberiség nagy győzelmét.

Az '56 előtti magyar szocializmus egyik ünnepelt művésze, Sarkadi Imre is nyilatkozott Gagarin repüléséről, és az, hogy megszólalhatott a rádióban, talán azt jelezte, hogy a levert forradalom után depresszióba süllyedő és félreállított írót lassan újra engedik majd érvényesülni. Sarkadi alkotott is, ekkoriban fejezte be Oszlopos Simeon és Elveszett paradicsom című drámáit, valamint két kisregényt, A gyávát és a Bolond és a szörnyeteget. Az utókor ezeket tartja Sarkadi legsikerültebb alkotásainak, és ezek lettek a legsikeresebbek is, több nyelvre lefordították őket, az Elveszett paradicsom volt például az első magyar dráma, amit még cseremisz nyelven is előadtak. A Madách színház is éppen 1961. április 12-én döntött a műsorra tűzéséről.

Sarkadi Imre azonban erről már nem értesült, Gagarin űrrepülése után néhány órával ugyanis már a Bécsi utca kövein feküdt összezúzott testtel, miután kizuhant Kondor Béla festőművész ötödik emeleti lakásából. Máig nem tudni pontosan, hogy depressziójában öngyilkos lett-e, vagy a szokásos virtuskodásai egyike lett volna ez is (visszaemlékezések szerint Sarkadi Imre szerette kísérteni a sorsot: teraszok korlátjain, tetőkön egyensúlyozott, néha akár kézen járva is), sőt akkoriban még gyilkosságról is pletykáltak.

„(...) a történelmi április tizenkettedikén egyetlen szimbólummá sűrűsödött össze az egész nagy magyar tragédia: azon a napon, amikor egy szovjet őrnagy legyőzte a Föld vonzóerejét és a csillagok magasságából épségben visszatért a földre, egy magyar író néhány emeletnyi magasságból odadobta magát a földi vonzásnak, a halálnak” – emlékezett vissza néhány héttel később Méray Tibor 1961-ben Sarkadi halálára.

Bán Zoltán András pedig már a rendszerváltás után így írt a tragédia napjáról: