• A Google, a Facebook, az Amazon vagy a Baidu az utóbbi 20 évben a kapitalizmus új formáját építették ki, a megfigyelési kapitalizmust.
• A tömeges megfigyelés korában az ember csak nyersanyag, amiből a megfigyelők kibányásszák az élet minden adatát, hogy ezeket saját gazdasági céljaikra használhassák.
• És ahol ilyen elképesztő tudás összpontosul néhány óriáscég kezében, végveszélybe kerül az emberi szabadság is – már ha valaha is létezett.
• Ebben a cikkben a korunk Karl Marxának is nevezett Shoshana Zuboff elméletén és más szerzők témába vágó könyvein keresztül mutatjuk be a megfigyelési kapitalizmus működését, és azt, hogy miért nézzük tétlenül, hogy kicsavarják a kezünkből az életünk feletti irányítást.
• A totális megfigyelés korában ugyanis nincs emberi jövő, az embereket a megfigyelési tőke fenntartására és gyarapítására, azaz fogyasztásra kondicionálják a tömérdek adatot feldolgozó algoritmusok.

Az Udana című buddhista szent szövegben van egy tanmese arról, ahogyan egy csapat vak először találkozik elefánttal, és tapintással megpróbálnak rájönni, hogy is nézhet ki egy ilyen állat. A vakok nem ugyanott érintik meg az elefántot, ezért nem tudnak megegyezni, mindegyikük azt hiszi, az egész teste olyan, mint az a rész, ahol ő megérintette.

Nagyjából így próbálták az utóbbi 10 évben neves gondolkodók ezrei, sőt tízezrei körülírni a tömegkommunikációt, és hogy hogyan formálta az életünket. A Facebook, a Google, az Amazon, a Microsoft, az Apple, az Alibaba, a Huawei vagy a Baidu olyan cégek, amilyenek korábban nem léteztek, de hogy mitől újak, és hogyan alakították a kapitalizmust, nem tudtuk megragadni. Jelentős részben azért nem, mert éppen ezek a cégek igyekeztek mindent megtenni, nehogy leleplezzük a céljaikat. Az utóbbi pár évben azonban több tudományos szintetizáló munka is megjelent a fent felsorolt vállalatok új gazdasági modelljéről,

a megfigyelési kapitalizmusról.

A munkák szerzői szerint azért nagyon fontos minél hamarabb minél több embernek megértenie a rendszer működését, mert néhány év múlva valószínűleg már késő lesz. A felszín alatt pedig az emberi jövőért folyik a harc.

A többség már húsz éve is a Google-t tartotta a legjobb keresőnek az interneten, viszont pénzt még nem nagyon sikerült keresnie a cégnek, jórészt befektetők tőkeinjekciói tartották fönn. A helyzet annyira rossz volt, hogy 2000-ben reklámrészleget is felállítottak AdWords néven, annak ellenére, hogy az alapítók, Larry Page és Sergey Brin eredetileg szerették volna reklámok nélkül fenntarthatóvá tenni a vállalkozásukat.

2001-re viszont belátták, hogy nincs érdemi ötletük a működés nyereségesre fordítására, és a cégvezetői tapasztalataik hiánya is kezdett kiütközni, ezért felfogadták vezérigazgatónak Eric Schmidtet, aki azonnal költségcsökkentést jelentett be. Schmidt úgy döntött, a vezérigazgatói irodán is spórol, összeköltözött Amit Patel adatelemzővel, aki a kereső fejlesztésén dolgozott. Az, hogy ez a két ember ugyanabban az irodában ült 2002 áprilisában,

megváltoztatta a világot.

Patel egy nap észrevette, hogy az USA keleti partján hirtelen egy csomó ember rákeresett a Google-ön, mi volt Carol Brady, a The Brady Bunch című tévékomédia egyik szereplőjének leánykori neve. Egy órával később az Egyesült Államok középső államaiból érkeztek ugyanilyen keresések. Patel és Schmidt nem tudták, mi történik, miért érdekel hirtelen ennyi embert egy 70-es években futó sorozat egyik szereplője, de rövidesen rájöttek, hogy ez egy kérdés volt a Legyen ön is milliomos! aznapi adásában, ami valamiért sokakat megmozgatott. Ezután együtt figyelték, ahogyan a kvízműsor sugárzásával egyidőben megugranak a keresések a többi amerikai időzónában is.

Patelt és Schmidtet is ámulatba ejtette, hogy a Google keresési adataiban észlelt minták alapján lényegében meg tudták jósolni a keresések bekövetkeztét és pontos idejét, de míg az adatelemzőt ez elsősorban tudósként érdekelte, addig Schmidt nagyon hamar felismerte, hogy az ilyen minták felderítésével és kiaknázásával a Google drasztikusan növelhetné a reklámbevételeit, hiszen célzottan, a megfelelő időben és a megfelelő személyek elé helyezhetne olyan reklámokat, amikre azok a személyek a lehető legnagyobb eséllyel kattintanak. A Google akkor is (ahogy kis változtatásokkal most is) aszerint számláz a hirdetőinek, hogy hányan kattintanak egy-egy hirdetésre. Schmidt tudta, hogy ezt a számot kell növelni ahhoz, hogy a cég nyereségessé váljon, és átlátta, hogy a keresési adatok mélyebb elemzésével a cég előre jelezheti, hogy mikor mire kattintanak majd az emberek.

Így született meg a kapitalizmus új formája, a megfigyelési kapitalizmus.