A láthatatlan ellenség — Ágnes Csernobilja

Pont 35 éve, 1986 április 26-ára virradóra gőzrobbanás rombolta le a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú blokkját a Szovjetunióban, azon belül Ukrajnában, Csernobil és Pripjaty városok közelében. Az emberi és környezeti katasztrófán túl egyesek - például Mihail Gorbacsov akkori szovjet pártfőtitkár - szerint ez a baleset indította el a kommunista birodalom 5 évvel későbbi bukásához vezető folyamatokat. Olvasónk, Bodnár Ágnes és a férje, Gáspár ötéves tervezgetés és komoly levéltári kutatómunka után tavaly késő ősszel, nem sokkal azelőtt, hogy a Járvány mindent megváltoztatott volna, elutaztak Csernobilba. Az itt következő írás Ágnes útibeszámolója, ami azonban nemcsak azt meséli el, hogy ma milyen Csernobil - pedig már ez önmagában is baromi érdekes lenne - hanem azt is, hogy a balesetre hogyan reagált a magyar és a szovjet kommunista vezetés.

„A harmadik angyal is megfújta a harsonát. Erre az égből lehullott egy nagy csillag, s mint égő fáklya, lobogott. A folyó egyharmadára hullott és a vízforrásokra. A csillagnak Üröm volt a neve. A vizek egyharmada ürömmé vált, és sok ember meghalt a víztől, mert megkeseredett” (Jelenések Könyve 8,11)

1986. április 26-án éjjel egy 14 éves fiú mit sem sejtve aludt nagyszülei házában egy kárpátaljai kis faluban. A magyar-szovjet határ másik oldalán egy borsodi iparvárosban egy 11 éves kislány is aludt éppen, élete legrosszabb és legsúlyosabb hangszál- és légúti gyulladásával küzdve, amely miatt vagy két hétig ki sem léphetett a lakásból. A kislány szülei — a későbbi hírek hallatán — a szokásostól eltérően nagyon örültek annak, hogy lányuk annyira beteg volt, hogy sem a május 1-jei felvonuláson, sem az osztálykiránduláson nem tudott részt venni. A lány és a fiú álmukban sem sejtették, hogy éppen mi történik egy távoli atomerőműben, mint ahogy azt sem, hogy 33,5 évvel később ott fognak állni kézenfogva a felrobbant reaktor előtt.

2015. őszén találta ki a férjem, hogy menjünk el Csernobilba.