Lassan egy hónapja jutott el a 444 szerkesztőségéhez a Völner–Schadl-ügy 1734 oldalas nyomozati iratanyaga. Többen olvastuk, cikkeket írtunk, és készül is még több. De már az eddig megjelent anyagokkal kapcsolatban is felmerült egy sor olyan kérdés, amelyeket nehéz a konkrét ügyeket bemutató cikkek keretében megválaszolni.

• Ki lehet a titokzatos gazda, akire Schadl György és mindenes segítője, R. néha utalnak?
• Ki az a közszereplő, akiről kompromittáló felvételek kerültek elő Schadl lakásában? Van-e szó más ismert emberekről?
• Van-e nyoma annak, hogy a nyomozók vagy az ügyészség belepiszkáltak a nyomozati iratokba, és eltüntettek kínos információkat? Mennyire lehetett teljes körű a nyomozás?
• Miként történhetett, hogy 12 évnyi hatalomkoncentráció után, hónapokkal a választás előtt egy ennyire súlyos korrupciós ügy pattan ki Magyarországon?
• Honnan került hozzánk az irat? Lehet-e, hogy a 444-et egy hatalmi játszmában, eszközként használják?

Honnan vannak az iratok, és miért kaptuk őket?

Kezdjük a végén. Az iratcsomó egy fájl. Nem a postaládáink valamelyikében landolt egy azonosíthatatlan feladótól, hanem személyesen egy olyan embertől kaptuk, akinek a büntetőeljárás egy pontján törvényes és átlátható módon a birtokába került, és úgy találta, hogy a tartalma a nyilvánosságra tartozik.

Megkereste a 444-et, és odaadta, hogy kezdjünk vele, amit akarunk.Persze ez még kevés a gyanú teljes eloszlatásához. Hátha az illetőt is csak felhasználta valaki, akinek az volt az érdeke, hogy hetekig a csapból is Völner Pál és Schadl György folyjon! De ki? Elég felidézni Gulyás Gergely és Kocsis Máté arcát, amikor völneres kérdésekre kellett válaszolniuk, vagy épp Varga Juditét, amikor a sajtó előli hosszú bujkálása ellenére sikerült elcsípnünk: 10-12 héttel a választás előtt a kormányoldalnak ez a botrány nem állhatott az érdekében.

Esetleg Brüsszelnek? Washingtonnak? De miért férhettek volna hozzá könnyebben idegen titkosszolgálatok a nyomozati iratokhoz, mint a nyomozók, az ügyészek, a 12 gyanúsított és a védőik, akiknek mind megfordult a kezükben? És miért vonzóbb abban hinni, hogy csak valamelyik hatalomnak állhat érdekében egy botrányos dosszié kiszivárogtatása, mint elfogadni, hogy továbbra is léteznek emberek, akik egy kínos dokumentumot akár némi személyes kockázatot is vállalva eljuttatnak a sajtóhoz?

Mégis bukhat magas beosztású kormányzati politikus korrupciós üggyel?