• A közjogi berendezkedést parlamenti munkával legitimálni politikai öngyilkosság.
• Csak a terepen építkezésnek maradt értelme.
• Azt az utat kell bejárni, amit Orbán 2006 után.
• Ha az ellenzék ezt nem látja be, az is lehet, hogy pártot alapít. Vagy visszavonul.
• Az embereket bosszantja a korrupció, csak a leuralt nyilvánosságban nem jutnak el hozzájuk a botrányok.
• Vajon hány magyar van tisztában azzal, mi zajlik Hatvanpusztán?

Választás előtti nap készítettünk Önnel egy interjút, és akkor nemcsak a győzelemben reménykedett, de a kétharmados diadalt sem tartotta kizártnak. Tényleg elhitte ezt vagy kötelező optimizmus volt?

A kettő együtt. Az elmúlt években, voltaképp a választást megelőző hetekig mindvégig azt ismételgettem, hogy nem lehet nyerni ebben a rendszerben, ilyen körülmények között. Többször elmondtam, hogy el sem szabadna indulni a választáson, de végül elfogadtam a pártok álláspontját az ellenkezőjéről.

Az utolsó hetekben viszont erősen bíztam benne, hogy tévedhetek. Szándékoltan olyan kisvárosokba és falvakba mentünk fórumokat tartani, ahova korábban nem jutottunk el, és biztató volt, ami fogadott. Településeken, ahol csak kevesekre számítottunk, tele volt a „kultúr”. Berettyóújfaluban előfordult, hogy az ellenzéki jelölt először nem merte kivenni a nagytermet – még szerencse, hogy a méhésztalálkozó épp véget ért, mert végül még ott is alig fértünk el. Több helyen ért meglepetés.

A Fideszen is azt lehetett érezni, hogy nem biztosak az eredményeikben. A szubjektív benyomások és néhány komoly elemzés a közvélemény-kutatások esetleges tévedéseiről bizakodásra adott okot; hagytam elnyomni magamban a korábbi meggyőződésemet.

2018-ban eleve nem látszott nyerhetőnek a meccs, viszont most mintha sokan tényleg hittek volna a győzelemben. Ez érződött belülről is?

Óva intettem mindenkit attól, amit sokan hangoztattak: hogy az összefogás elegendő lehet a győzelemhez. Az önkormányzati választás optikai csalódás volt. Ha az ott elért eredményeket transzponáltuk volna egy országgyűlési modellre, mindenki láthatta volna, hogy önmagában a koordináció nem hoz győzelmet. A megújulás és ellenállás hiányában az együttműködés is kevés.

Mind a jelöltek, mind a pártok, mind a miniszterelnök-jelölt követett el nagy hibákat. De az igazán nagy baj az, hogy a kampányon és felelősségen való vita eltereli a figyelmet arról, mit kellene tenni most. Ahogy a 2018-as, úgy ez sem volt egy tisztességes, valódi választás. Ugyanúgy nem lesz lehetősége a most mandátumhoz jutott képviselőknek ellátni a feladatukat, miként az elmúlt négy évben sem volt.

Mit jelent az ellenállás a most kialakult helyzetben?

Fontos a személyi megújulás, de még fontosabb a szervezeti. Ez nem egy bonyolult dolog, bár kétségtelenül fáradságosabb, mint ülni a parlamenti padsorok között. Fel kell osztani a választókerületeket a fizetett képviselők között, és számonkérni egymást három vagy hat hónap múlva, hogy megvan-e minden faluban az a két vagy három ember, akit fel lehet hívni, ha teendő van. Erre egy párt tizenegynéhány képviselője nem képes. Ehhez mindenkire szükség lenne. Ha valamiért, ezért érdemes együttműködniük.

Sajnálom és szégyellem, de a Fidesz tagja voltam, és pontosan láttam, hogy 2006 után miként épült újra a párt. Akkor Orbán azt mondta: mostantól nem járunk a parlamentbe, helyette mindenki menjen el, és szervezze a helyi közösségeket - keresse azokat, akikre lehet számítani szórólapozásban, standolásban, akik a kocsmában elmondják, hogy mekkora kánaán lesz, ha győz a Fidesz, és akik leadják a drótot a helyi ügyekről.

A polgármesterek többsége, akik most mind hűségesküt tesznek a Fidesznek, akkoriban független vagy szocialistákhoz közeli volt. Előttem van, amikor a szekszárdi polgármester, Horváth István vakarta a fejét, hogy mit csináljon. Édesapám ismerős volt a környéken, és Horváth szemlesütve kereste fel, hogy tudna-e segíteni toborozni embereket, mert le kell adnia a neveket a pártigazgatónak. Kubatov Gábor megüzente ugyanis, hogy ha nem hozod be az embereket a rendszerbe, legközelebb nem leszel választókerületi elnök. Ha nem is feltétlenül ennyire katonásan, de a mi egyik célunknak is ennek kellene lennie.

A másik alapvető célhoz komoly szemléletváltásra volna szükség. Az elmúlt négy évben alig beszéltünk arról, hogy ilyen körülmények között nem lehet választást nyerni. Ki kell kényszeríteni az igazságos választási rendszert és kampányfinanszírozást, a közszolgálati média felszabadítását, visszaszerezni a választott képviselők parlamenti jogköreit és így tovább.

Ehhez mi, politikusok kevesek vagyunk, szükség van hozzá a választók támogatására is. Márpedig ha ők nem látják rajtunk, hogy komolyan gondoljuk, akkor semmi sem fog változni. Olvasom az ellenzéki képviselők, Tordai Bence és Ungár Péter interjúit, és még csak fel sem vetik, hogy nincsenek valóságos eszközeink az Országgyűlésben, amiket használhatnánk. Áldemokráciában csak valódi ellenzék győzheti le a kormányt. Hibrid rezsim ellen nincs hibrid megoldás, csak a valódi ellenállás működhet.

A Fidesz terepmunkája 2002-ben a polgári körökkel és egy politikai mozgalom megszervezésével kezdődött, 2006-ban pedig az önkormányzati választáson aratott győzelemmel gyorsult fel. Ehhez viszont kellett az is, hogy Orbán bedarálja a jobboldalt és a konkurens pártokat. Így tudott kellő erővel és egységben fellépni az ellenzék és kikényszeríteni a 2008-as népszavazást.