„Addig, míg én elnök vagyok, nem lesz hivatásos futball-liga” – mondta Csányi Sándor, akinek nem tetszett a miniszterelnök ötlete a kiemelt akadémiák létrehozásáról, és bocsánatkérést várt volna az anyázása miatt.
Csuhaj ott ül jobbra a harmadik sorban, később ő is kérdezte a miniszterelnököt a Kossuth Rádió számára.
A miniszterelnök szerint intellektuális kihívás nélkül csinálták végig az elmúlt 15 év gazdaságpolitikáját. Eddig.
Az író január végén hatalmas jogfosztott, tanulatlan magyarországi tömegről nyilatkozott.
„A korlátlan hatalom egy idő után mindig torzítja a személyiséget” – mondja a Tisza vezető gazdaságpolitikusa egykori diáktársáról, Rogán Antalról. A lapunknak adott interjúban beszélt arról, hogy visszahoznák a katát és bevezetnék a magyar eurót, de arról is, hogy nem úgy távozott az NGM-ből, ahogy Orbán Viktor meséli.
Iskoláik után a hajléktalanellátást is el akarják venni Iványi Gáboréktól. „Ne adjuk fel, inkább csavarják ki a kezünkből” – mondja a MET vezető lelkésze, aki Orbán Viktor gyerekeit keresztelte, de most már a kárhozatra figyelmezteti a miniszterelnököt.
Magyar Péter telefonon jelentkezett be a Helyzet: van című élő műsorunkban. Szóba került, mi lenne az első intézkedés, amit kormányra kerülve meghozna, megkérdeztük, megtartaná-e a TEK-et, és hogy hogyan lehet itt társadalmi béke egy Tisza-győzelem esetén.
Joakim Medin Törökországba utazott tudósítani, amikor tömegtüntetések söpörtek végig az országon az isztambuli főpolgármester letartóztatása miatt. A magyar ügyekben is jártas újságíró álmaiban sem gondolta volna, hogy ugyanabban a börtönben fog kikötni, ahová Erdoğan legnagyobb kihívóját zárták.
A látványosan elfáradó Orbán Viktor a Harcosok Órájának első élő adásában egyből rálépett a digitális gereblyére. Nézd meg videón, mekkorát csattant!
A miniszterelnök szerint Azahriah és Majka csak a kampány részei, fizetnek nekik.
„Magyarország pólókirályság!” – írta a miniszterelnök két nappal korábban.
Az akciónak végül a rendőrök vetettek véget.
Bolgár György tudni szerette volna, mi az a marha nagy seb a homlokán, Havas nem kente el a választ.
A TV2 sztárkérdezője már errefelé tolja a miniszterelnököt. Gönczi igazi profi, aki ügyesen nem hozta még zavarba Orbánt azzal, hogy ő készített riportot az első magyar transznemű nemátalakító műtétjéről és 2010-es esküvőjéről.
Gönczi Gábor, a Tv2 „riportere” ízekre szedte Orbán Viktort.