„Ha egyenesen a szemembe hazudnak, akkor legszívesebben egy jobbcsapottal válaszolnék.” (Dózsa László: Bohóc vérben és vasban)

Ha legalább a születési dátumnak hihetünk, akkor október 12-én 80 éves lett Dózsa László (becenevén: Tuci), aki évtizedekig közepesen ismert színész-rendezőből 2016-ban országos hírnévre tett szert, amikor lebukott azzal, hogy összevissza hazudozott a hatvan évvel azelőtti forradalomról. A sztorija attól különleges, hogy a lehető legképtelenebb történeteket adta elő olyan régi vágású színészi eszköztárral, hogy végül sikerült neki az, amivel addig sokan hiábavalóan próbálkoztak: humort tudott csempészni 1956 szörnyű emlékébe.

Két könyv is feldolgozta Dózsa életét, előbb 2006-ban a Borbély Lászlónak adott interjúból készült A rivaldától a vérpadig és vissza, majd 2007-ben az ezt kibővítő önéletrajza, a Bohóc vérben és vasban. Ezekből és a színművész interjúiból próbáltuk meg rekonstruálni a 20. századi Háry János, a magyar Münchhausen báró legnagyszerűbb kalandjait.

Horror a Népligetben

Dózsa László 1942. október 12-én született a Szent István Kórházban. Az anyja, a hazulról elmenekült Tischler Erzsébet artistának állt, és a II. világháború után a népligeti vurstliban dolgozott. Dózsa azt írta, nem tudja, ki volt az édesapja, őt is a három kistestvére apja, a nyomdász Dózsa Kornél nevelte, amíg el nem hagyta a családot. Dózsa célzott rá, hogy a valódi apja talán egy Jacky nevű késdobáló lehetett a vurstliból, aki nagyon féltékeny volt, és fellépéskor azzal faggatózva, hogy „kivel csaltál meg, te bestia?”, egyre közelebb dobálta a késeket Dózsa anyjához, még a haját is odaszegezve a koronghoz.

Dózsa arról is többször mesélt, hogy néha ő is fellépett a Népligetben, már 3 évesen is: az egyik számban Halbelák bácsi vezetésével betette a fejét egy félelmetesen bömbölő oroszlán tátott szájába. Az – egy 1974-es interjúban még Jancsiként, később Józsiként említett – állat féltékeny is volt, ha a gyereket jobban megtapsolták nála.

Egyszer egy majom az egyik szám közben rápiszkított a kis Lacikára, és mivel a nézők kinevették, a gyerek bosszút állt: bement egy bottal, és elverte a majmot, majd amikor az emiatt megriadt oroszlán felbőgött, Lacika hozzá is bement, és úgy orrba vágta, hogy a vadállat orrából spriccelve dőlni kezdett a vér. Az oroszlán el is kapta a gyerek karját, akinek így sem esett bántódása, bár a felnőttek utána alaposan elverték.

Visszatérő történet a fehérbohócé, aki a Népligetben dalolt, és Dózsa anyja Csotinak vagy Skotinak becézte. Az ő sztorija az idővel durvult: az első könyvben még egy szó sem volt arról, hogy bántották volna Skoti bohócot, a másodikban pedig már előadás közben vitték el bilincsben a fogdmegek.

2016-ra pedig Dózsa fejében így élt a történet: „Én gyűlöltem ezt a rendszert. Meghatározó élményem volt a példaképem, Skoti bohóc ellen elkövetett események: a színpadon verték össze az ávósok, amelyet a közönség csak színdarabnak hitt. Megkérdeztem édesanyámat, ez mi volt, mire ő azt felelte, ez a kommunizmus.” A Demokratának pedig ugyanakkor azt mondta, Skoti bohócot mindenki előtt agyonverték.

Az 1973-as Film, Színház, Muzsika Évkönyvben Skoti bohócról Dózsa még csak annyit mondott, hogy elhagyta a felesége, ezért öngyilkos lett:

Arról is mesélt, hogy Gyuri öccsével egyszer láttak egy angyalt besuhanni az ablakukon egy karácsonyfával, de arról is többször anekdotázott, hogy a halott anyjával és apjával is kommunikált a túlvilágon.

Egy interjúban arról beszélt, hogy először 10 évesen halt meg majdnem: „Tízéves koromban agytályoggyulladásom volt. Még a mentők is lemondtak rólam. Nem volt pulzusom. Végül egy kitelepítésre ítélt orvos robbant be az ajtón, s injekciót adott a szívembe. Ez mentett meg. Akkor nagyjából ugyanezeket éltem meg. Láttam felülről a testemet.” (Dózsa önéletrajzában még nem volt kitelepítésre ítélve senki, csak egy bizonyos Szeberényi doktort említett.)

A Dózsa család 1953-ban az Izabella utca 82-be költözött, ezekről az évekről a színész azt mesélte, hogy már ekkor is rendszeresen szidta Rákosi Mátyást, illetve azt, hogy mivel sokat rosszalkodott, az anyja rendszeresen elverte, és ha már elfáradt a verésben, időnként megkérte valamelyik szomszédot, hogy verje tovább helyette a gyereket. Később a Lenin körút 95-ben kaptak házmesterlakást, és a kapupénzből szerény mellékjövedelmük volt.

56 sokszoros hősi halottja

Dózsa László először 1989. szeptember 17-én mesélt az 1956. őszi „emlékeiről”, akkor még csak cingár Robikaként említette a Klein Robiként elhíresült, mártírhalált halt gyerekkori barátját, akinek a létezésének nyoma sincs sehol.