Szorongás és gyötrődés: miért érzi rengeteg fiatal felnőtt úgy, hogy megrekedt az élete?

A bénító szorongás, a depresszió, a gyötrődés és az elbizonytalanodás mára meghatározó állapot lett a fiatal felnőttek számára, írja tavaly megjelent könyve elején az amerikai pszichoterapeuta, Satya Doyle Byock, aki praxisában maga is rendszeresen fogad fiatalabb pácienseket. Könyve kísérlet arra, hogy megmagyarázza, mi okozza ezt a rengeteg feszültséget, és megmutassa azt is, hogy mikor lehet hatékony eszköz a terápia.

Arról, hogy a fiatalabb, húszas-harmincas korosztály mentális egészségével sok baj van, rengeteget lehetett hallani az elmúlt években, többek között nálunk is: 2021 elején jelent meg a cikkem a tömegesen kiégő fiatal felnőttekről, és alighanem soha annyi visszajelzést nem kaptam még egyetlen írásomra sem, mint akkor.

Rengetegen írtak. Vagy azért, mert magukra ismertek, vagy azért, hogy a folytatáshoz adjanak ötleteket. Ezek között akadt pár igazán jó is, de valahogy egyikből se született aztán cikk, rendre úgy éreztem, hogy csak ugyanazt írnám le kicsit más perspektívából. Idén viszont elolvastam Byock könyvét, és az ő pszichológiai megközelítése tudott adni új szempontokat.

Ez a cikk ennyiben folytatása a 2021-es cikknek, azaz a fiatal felnőttek megrekedtség-érzésének, szorongásának számos lehetséges gazdasági-társadalmi magyarázatát, melyekre Byock is hivatkozik, nem fogom ismét részletesen bemutatni. Érdemes a két cikket együtt elolvasni.

Életnegyedesek

Satya Doyle Byock pszichoterapeuta praxisa és könyve is személyes tapasztalatokból építkezik: sok társához hasonlóan úgy került ki a felsőoktatásból, hogy fogalma se volt, mit akar kezdeni az életével. Közel két évtizedet töltött el különféle iskolákban, végül történészként végzett, de egyáltalán nem érezte úgy, hogy az iskolái felkészítették volna arra, ami rá vár. A diplomája megszerzése után humanitárius missziókban vett részt, majd egy portlandi startupnál találta magát jól fizető projektmenedzseri állásban.

Azaz látszólag abszolút sínen volt az élete, de egyáltalán nem érezte így: visszaemlékezése szerint fojtogatta a stressz, fogalma se volt arról, hogy mi legyen a következő lépése. Abban biztos volt, hogy a családalapításhoz fiatal, de közben az összes felmerülő karrierutat zsákutcának érezte. Mint írja, azt érezte, hogy

az életével kapcsolatos eldöntendő kérdések felemésztik minden energiáját, közben pedig ő is pontosan tudta, hogy mennyire banális és unalmas kérdések ezek.

És tudta azt is, hogy sokakhoz képest mennyire szerencsés, hiszen van állása és támogató családi háttere, de ez sem enyhített a kilátástalanságon, amit érzett.

Némi változást az hozott számára, amikor egyre inkább feltűnt neki, hogy körülötte rengetegen vannak hasonló helyzetben. Miközben a sajtóban és a közösségi médiában egyre csak a fiatal felnőtt korosztály elkényeztetettségén és életképtelenségén vicceltek és gúnyolódtak, ő maga körül leginkább megroggyant és nagyon rossz mentális helyzetben lévő fiatalokat látott. Majd a pszichológusként dolgozó anyja adta a kezébe Carl Gustav Jung Emlékek, álmok, gondolatok című könyvét, és Byock úgy érezte, mintha a könyv egyenesen hozzá beszélne. Olyan mély és tartós nyugalom fogta el olvasása közben, amilyet már nagyon rég nem élt át.

Jung ugyanis épp azt a tapasztalatot írta le könyvében, ahogy az ember megérzi, hogy az élete nem teljes; hogy fel kell kutatnia valamilyen számára még ismeretlen dolgot, ami értelmet adhat banálisnak tűnő életének. A könyv hatására Byock újra felvételizett, ezúttal pszichológia szakra, majd a diploma megszerzése után pszichoterapeutaként kezdett el dolgozni, sok fiatal felnőtt pácienst fogadva. Praxisában szerzett tapasztalataiból született meg tavaly megjelent könyve, az Életnegyed: Az én keresése a korai felnőttkorban (Quarterlife: The Search for Self in Early Adulthood).

Nincs szavunk rá

Byock szerint többek között azért is nehéz érdemben beszélni a fiatal felnőttek élethelyzetéről, mert a legtöbb felkapottabb pszichológiai megközelítés elvéti a lényeget. A pszichológiai szakirodalomban ugyan hosszú ideje rengeteg figyelem jut erre az életszakaszra, de szerinte jellemzően úgy tekintenek rá, mint egy átmeneti korszakra a tinédzserkor és a „felnőtt élet” között: rendre úgy kezelik a húszas éveket, mintha ez amolyan várószoba lenne, ahol el kell tölteni egy kis időt, mielőtt az „igazi” élet elkezdődik.

Paradox módon az is tovább bonyolítja ennek a korszaknak a megértését, hogy rengeteg figyelem jut rá: mindent elöntenek a generációs sztereotípiák, a média a Gen Z-k meg a milleniálok helyzetéről szóló anyagokkal van tele, de ezek jellemzően a korcsoportokra kívülről ráhúzott kategóriák, melyek sokak élethelyzetét és gondolkodását nem fedik le. Viszont könnyen elérhető eszközöket adnak ahhoz, hogy mindenki hangzatos kijelentéseket tegyen arról, mi van a mai fiatalokkal.

„A mai fiatalok már nem olyanok, mint 20 évvel ezelőtt. Ennyit mondhat bármelyik idős ember a történelem bármelyik pontján, és azt gondolná hogy ez egyszerre új és igaz felismerés” – idézi ezzel kapcsolatban Byock a fejlődéspszichológia klasszikusát, Erik Erikson 1968-as megjegyzését.