Nem volt itt gazdasági csoda, csak hazudtak, mint a vízfolyás

Románia 2023-ra megelőzött egy főre eső GDP-ben, de még az EU-s gazdasági listák örökös utolsója, Bulgária is beérte Magyarországot az egyik legfontosabb, életszínvonalat jellemző statisztikai kategóriában, a háztartások fogyasztásában. A néhány éve messze mögöttünk kullogó Horvátország is utolért, Lengyelország ellépett, Csehország már szinte reménytelen távolban. Itt tart 2024-re az oly sokat és oly büszkén (oly nagy arccal) emlegetett, Ausztriát kanyarban előzni próbáló, Nyugatot meghaladó, mindenkit móresre tanító matolcsysta-orbánista gazdasági csoda.

Az Eurostat márciusban és áprilisban publikált, akár sokkolónak is nevezhető adatai ugyan megtették a kötelező köreiket a magyar sajtóban (legalábbis annak függetlennek tekinthető részében), de túl heves reakciót nem váltottak ki, hiába találtak bele az utóbbi évek legnagyobb közéleti fölbolydulásába. A kegyelmi ügyes botrányon és a Magyar Péter-eufórián pörgő ellenzéki közvélemény nem sok figyelmet fordított az unalmas gazdasági adatokra, pedig leleplező erejűek. Olyan hazugságot lepleznek le, amely az Orbán-kormányok egyik legfontosabb legitimációs alapját érinti. A kormány ideológiájával vagy radikális hatalompolitikai módszereivel kicsit sem rokonszenvező elemzők is hajlamosak voltak arra az utóbbi tizennégy évben, hogy elismerjék Orbánék gazdasági teljesítményét: „legalább a költségvetést rendben tudják tartani”, „felzárkózási pályán tudják tartani az országot”. De mint látjuk, ez a teljesítmény valójában sosem létezett, illúzió volt: a költségvetés mára 2006-os szintű káoszban, a fölzárkózás pedig olyan lendületes, hogy az egy-két évtizede még szánakozó mosollyal elintézett (legyünk őszinték: mélyen lenézett) balkáni országok is beértek.

Sereghajtóból éllovasból sereghajtó

Minden statisztikai adaton lehet rágódni, hogy akkor mit érdemes mérni, melyik adat mennyire jellemez mit, mit kell vásárlóerő-paritáson mérni, mit nem, mi hiányzik az egyikből, mi van hozzászámolva a másikhoz. A fenti (lenti) adatokat is lehet vitatgatni. És lehet, hogy a valós életszínvonal Magyarországon ma még mindig magasabb, mint Romániában, Horvátországban vagy Bulgáriában, de az is biztos, hogy a hosszabb távú, évtizedeket átfogó statisztikák trendje világos. Tényleg azt kell észrevennünk, hogy Magyarországot egy ideje már nem a 2004-es csatlakozók „élcsapatával”, Csehországgal, Szlovéniával, de még csak nem is a középmezőnnyel, Lengyelországgal, Észtországgal vagy Litvániával szokás együtt emlegetni, hanem az EU-s fejlettségi listák végén szerénykedő csoporttal.

14 év Orbán-kormányzás után napról napra láthatóbbá válik, hogy a 2010 (valójában: 2014) utáni nagy gazdaságpolitkai bravúr mítosza egyszerűen hazugság, propaganda, szemfényvesztés.