A leghosszabb séta Budapesten

• A főváros egyik végétől a másikig 44 kilométert kell gyalogolni, Érdtől egészen Pécelig.
• A belvárostól távol egészen más Budapest: nyoma sincs a nagyvárosi kozmopolita létnek, viszont cserébe látszik a természet és a periféria.
• És látszanak a graffittik, a lovardák, a régi és új gyárak, a víkendházak, a városlakók elől eldugott elfekvők, az agglomeráció, ahol nem lehet élni, és a kerületek, ahol igen.
• Kilenc és fél óra séta Nagytétényben, Csepelen, Pesterzsébeten, Kispesten, Kőbányán, Rákosligeten és Rákoscsabán.

Mennyire lehet ismerni egy nagyvárost? Nem nagyon. A ferencvárosi Bakáts téren születtem az akkor még működő Schöpf-Mérei kórházban, és valamilyen megmagyarázhatatlan véletlennek köszönhetően felnőtt életem nagyobbik felét két különböző lakásban, de a szülőhelyemtől kevesebb, mint 500 méterre éltem le. De még így is minden nap meg tud lepni egy újabb műkörömszalon felbukkanása, és alig néhány hónapja hallottam először a magyar antifasizmus történetének egyik szép mozzanatáról, a két sarokra lezajlott Tompa utcai verekedésről.

Akikről azt állítják, vagy azt állítják magukról, hogy ismerik Budapestet, leginkább egy-egy városrész, történelmi kor vagy konkrét kulturális miliő szakértői. Ha nem is mindent, de nagyon sokat tudnak Újpestről, a 20. század elejének kávéházairól és hasonló szórakoztató, a város történelme és fejlődése szempontjából fontos témákról. Nincs ezzel semmi gond, természetes, hogy a figyelem ezekre a slágertémákra koncentrálódik.

Mint ahogy az is teljesen természetes, hogy a mai Budapesten a figyelem, a pénz, a kultúra és úgy általában az élet a belvárosban összpontosul. Ez a világ sok hasonló nagyvárosában van így, viszont a mai Budapesten és agglomerációjában élő 2,5 millió ember jelentős részének mindennapjai nem itt zajlanak.

A Ferencváros egy kis részét valamennyire ismerem, és úgy-ahogy képben vagyok Budapest néhány további kis szeletével kapcsolatban. Leginkább azokkal, ahol éltem vagy dolgoztam. A 444 fél éve költözött a terézvárosi Jókai utcába, és ebben a hat hónapban szórakoztató volt megismerni egy új mikronegyedet, különös tekintettel a kínai éttermek megdöbbentően széles választékára. De mivel engem Budapest maradéka is érdekel, átgyalogoltam rajta.

Nem Budapest az első nagyváros, ahol sokat gyalogoltam, bár a leghosszabb táv természetesen ez volt. Amikor korábban ilyen, az adott város ismertebb részeitől távol vezető kirándulásba vágtam, az mindig ugyanolyan érdekes volt, mint a helyi turistalátványosságok. Érdekes a szó okító-nevelő-szemfelnyitó értelmében: mindig sokat tanultam a városról és lakóiról, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott metróállomása körül gyalogoltam néhány órát.

Egy nagyvároson sokféleképpen lehet átgyalogolni, a két legtávolabbi pontja közt nyílegyenesen átvágni viszont akkor sem lehet, ha nincs a közepén egy nagy folyó. A reálisan felmerülő lehetőségeket mérlegelve végül a Google Maps által felajánlott sétautak közül a leghosszabb legrövidebbet választottam. Érd és Budapest Duna-parti határától indulva a Pécel felett, egyes térképeken Határ-hegyként szereplő magaslatig a Google által felajánlott legrövidebb, és végig Budapest határain belül maradó sétaút is 39 kilométer.