Néha tényleg nem tudom, hogyan kerültem ebbe az országba, vagy hogy hogyan vált a körülöttem lévő ország ennyire rövid idő alatt ennyire érthetetlenné a számomra. Elég megnézni a híreket, aztán fél perce magunkba szállni és megpróbálni tüzet rakni az agyunkban maradt normalitás utolsó vizes gallyaiból, és rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy itt valami nagyon nincs rendben.

Itt van például az Origo interjúja Andy Vajnával, amiben megkérdezik a filmügyi kormánybiztos-kaszinótulajdonos-producert, hogy szerinte nem gond-e esetleg, hogy az általa vezetett Filmalapnál támogatott filmek eddig egyetlen büdös forintnyi nyereséget nem hoztak. Vajna válasza szerint

ez egyáltalán nem baj, ezeknek a filmeknek soha nem is volt az a céljuk, hogy pénzt hozzanak.

Orbán Viktor korábban hasonlóan beszélt a magyar fociról a Puskás Akadémiának adott interjújában (ezt a szöveget azóta sajnos valamiért leszedték az akadémia honlapjáról). A miniszterelnök egészen pontosan ezt mondta:

„...amit csinálunk, nem a pénzért csináljuk. Egy gazdasági vállalkozásnak egyetlen szempontja van, hogy a pénz tulajdonosa, a vállalkozás tulajdonosa minél nagyobb hasznot tudjon realizálni. A futballban ez lehetetlen. A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.”

Jó. Oké.

Alapesetben még ezeket olvasva sem tűnik fel, hogy foszlik körülöttünk a normalitás szövete. Továbbállunk a többi hírre.

Azok között meg olyanok jönnek szembe, hogy a kormány egészségügyi reformja szerint a kórházaknak spórolniuk kell, mert áprilistól nem termelhetnek adósságot, és hogy az egészségügy átszervezése miatt valószínűleg kórházi osztályokat kell majd bezárni.

De az utóbbi pár évben megtudhattuk azt is, hogy nemcsak az egészségügyben kell spórolni, hanem az oktatásban is, ezért kell csökkenteni az államilag támogatott helyek számát az egyetemeken.

Magyarország tehát 2015-re olyan országgá vált, ahol nem baj, ha foci és a filmgyártás veszteséges, az viszont baj, ha az oktatás és az egészségügy az.

De tényleg, miért is próbálkoznánk nyereségessé vagy legalább nullszaldóssá tenni a focit meg a filmgyártást, azaz két olyan ágazatot, amikből más országokban milliárdokat szakítanak? Inkább arra vigyázzunk, hogy az oktatás meg az egészségügy ne vigye az értékes forrásokat, hiszen azt a pénzt, ami az emberek képzésére és gyógyítására megy el csak úgy, betolhatjuk a fociba meg a filmgyártásba is!

Na, ezen így együtt talán még 30 másodpercet sem kell gondolkodni, hogy rájöjjünk, miért is ennyire érthetetlen és irreális körülöttünk minden.