A héten mutatta be a Facebook a legújabb szolgáltatását, amit Instant Articlesnek (Cikkek Azonnal) hívnak. Nagyon leegyszerűsítve az a lényege, hogy például a New York Times vagy a Guardian bizonyos cikkeinek elolvasásához nemsokára már egyáltalán nem kell elmenni a New York Times vagy a Guardian internetes oldalára, a szerkesztőségek cikkei teljesen a Facebookon jelennek meg.

Az olvasó számára ennek a dolognak nincs nagy jelentősége, talán csak annyi, hogy gyorsabban érik el a Facebookról ezeket a cikkeket, nincs várakozás egy másik szerverre, de a médiacégek számára viszont nagyon is fontos fejlemény ez.

Ha például a 444 cikkeinek elolvasáshoz egyáltalán nem kellene eljönni a 444.hu-ra, az nekünk legalább két szempontból nem nagyon jó.

Az első szempont üzleti: ha nem jön az oldalunkra az olvasó, nehezen tudjuk a cikkek körül a reklámokat eladni, pedig abból élünk. A másik szempont tartalmi, szerkesztési: ha nem a saját oldalunkon publikáljuk az anyagainkat, hanem mondjuk a Facebookén, akkor a cikkek tartalmát nem csak a 444 szerkesztői határozzák meg, hanem meg kell felelniük a publikáló, például a Facebook egészen másfajta szabályainak is. Mondjuk nem lehetnek a posztban képek meztelen emberekről, mert az az amerikaiasan prűd Facebooknak már pornográfia.

A Facebook most, az induláskor azt ígéri, hogy a cikkekkel jöhetnek a reklámok is, és a kiadók megtarthatják a pénzt. Meg persze azt is mondják, hogy eszük ágában sincs beleszólni a tartalomba. Lehet, hogy ez tényleg mindig így is marad.

Közben nem nehéz belátni, hogy kockázatos átengedni egy picit az üzleti és a tartalmi kontrollból egy vadidegennek, még akkor is, ha az rengeteg olvasót ígér ezért cserébe.

A Facebooknak egyre nagyobb befolyása van a világon egyre több ember életére. Még ha ez a mostani újítás speciel nem is tűnik olyan rémesnek, vannak folyamatok a cég körül, amikre érdemes odafigyelni.

Mi az hogy egy cég gonosz?

Nem kell sokáig keresgélni az interneten, hogy a kiderüljön: a Facebook és a cég főnöke, Mark Zuckerberg valójában egy gonosz reptilián/szabadkőműves/illuminátus összeesküvés eszköze, amivel a titkos világkormány irányítja a Naprendszert, és a chemtrailező repülőgépeket. Aki ennyire átlát a szitán, annak nem érdemes ezt a cikket tovább olvasnia, neki nem lesz benne érdemi információ.

A fentieket leszámítva viszont egyáltalán nem triviális, hogy a Facebook a szó bármilyen értelmében „gonosz” volna.

Vannak cégek, amelyek óriási környezeti károkat okoznak, vagy olyan ipari balesetért felelősek, ami emberek ezreinek életét követelte. A Facebook nem ilyen.

Vannak olyan vállalkozások, amiknek nem a környezetre, hanem a társadalomra van súlyosan káros hatása, mondjuk mint a 2008-as gazdasági világválság kirobbanásáért felelős bankok. Lehet azon derpegni, hogy Facebook valójában elidegeníti az embereket egymástól, de ha ez így is lenne, az a Goldman Sachshoz képest mégis csak junior liga.

Innentől „lefelé” meg aztán végképp szubjektív, hogy mi számít gonosznak. Gonosz egy cég, ha rossz munkaadó? Gonosz, ha olyan politikai ügyet támogat, amivel én nem értek egyet? Biztos érdemes ebben a dimenzióban értelmezni a működésüket?

A Google-nek az a mottója, hogy „Ne légy gonosz”, és a techcégek általában szeretik magukat ezen a jó-rossz tengelyen exponálni, mint akik a technológia mellett a társadalmi haladás ügynökei is. Ez egy tetszetős, és nem is teljesen alaptalan gondolat, de közben működés legfontosabb szervező elve nem ez, hanem a profit.

Ezek nem alapítványok, vagy közhasznú szervezetek, hanem profitorientált vállalkozások. Egyáltalán nem baj, hogy azok, csak amikor a növekvő befolyásukat értékeljük, akkor ezt sem árt észben tartani.

Fenyegetően nagy hatalom

Az első igazán gonosznak vagy rossznak bélyegzett techcég talán a Microsoft volt.

Az ő „rosszaságuk” egyik felét a rossz vagy vitatható minőségű termékeik jelentették. Akinek volt szerencséje a Internet Explorer 6-hoz, amit minden idők egyik legrosszabb technológia termékének választottak, vagy Windows ME operációs rendszerhez, az tudja, hogy miről beszélek. A másik fele az volt, hogy agresszív stratégiával próbáltak egyeduralkodóvá válni a piacon. Bár közvetve ennek is felhasználók tömegeire volt hatása, ma már nyilvánvaló, hogy a Microsoft piaci sikerei és gazdasági ereje csúcsán is messze volt attól a hatalomtól, amit ma az Apple, a Google vagy a Facebook birtokol.

A mai órások nem gonoszabbak vagy kapzsibbak a régieknél, egyszerűen a technológia fejlődése miatt nagyobb a befolyásuk.

A Google és a Facebook nagyon sokat tud nagyon sok emberről. Kifejezetten kényes dolgokat is. Hogy kinek milyen betegsége van, hogy mire veri ki, hogy mennyit keres, hogy kivel van titkos viszonya. Ezeknek a dolgoknak egy részét persze nem direktben tudják konkrét személyekről, de ha akarnák, akkor tudhatnák úgy is. Veszélyes üzem.

A hatalmuk másik forrása az információkhoz való hozzáférés.

A Google dönti el, hogy mit találok Orbán Viktorról, ha rákeresek a nevére. A Facebook azt, hogy melyik cikkeket látom azok közül, amit az ismerőseim megosztanak. Ha valaki a cégeknél akarna, akkor ezekkel is vissza tudna élni.

Mivel egyre inkább ezekből a forrásokból tájékozódunk, ezért a cégek befolyása ezen a területen is percről percre nő.

Ha nem tetszik, akkor minek használod?

A techcégek bármilyen visszatetsző lépése mellett fel lehet hozni érvként, hogy miért panaszkodik bárki, mikor a dolog ingyen van. Ajándék ló.

Ez abból a szempontból mindenképpen jogos felvetés, hogy a Google és az FB legtöbb szolgáltatása tényleg ingyenes, miközben a cégeknek valahogy pénzt kell termelniük.

A legtöbbet a reklámok hozzák nekik. Egy reklám akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha nagyon pontosan lehet célozni. Ha mosógépeket árulnék, akkor olyan reklámért fizetnék a legszívesebben, amiről biztosan tudom, hogy mosógépet vásárolni készülő emberek látják. Azért kell a Google-nek és a Facebooknak olyan sok adat rólunk, hogy tudják ki, mikor akar mosógépet vásárolni. Emiatt nagyon nehéz lenne hibáztatni őket.

A másik érv, ami ilyen panaszkodós vitákban gyakran előjön, hogy akinek nem tetszik valami, annak nem kötelező a Google-t vagy a Facebookot használnia. Ez egyre kevésbé igaz.

Lehet élni Google meg Facebook nélkül, milliárdok vannak meg nélkülük, de ezeket a szolgáltatásokat a Nyugati világban kizárni egyre körülményesebb.

Melyik az utálatosabb?

Nálam egyébként ezen a vonalon kezd elválni egy picit a két óriás megítélése.

Lehet, hogy csak ügyes marketing eredménye, de mégis úgy érzem, hogy a Google holmijai, a keresés, a Gmail, a térkép, a Drive, a táblázatszerkesztő, szóval ezek inkább közszolgáltatás szerűek, a szó klasszikus értelmében hasznosak, a Facebook pedig inkább valami frivol, a szórakozásról, kikapcsolódásról szóló dolog. Pedig szoktam azzal is dolgozni, a saját FB oldalunkat piszkálni, sztorikat felhajtani, forrásokkal beszélni.

Ezen felül a Facebook az elmúlt egy évben két nagyon nyugtalanító történetbe is beleszaladt.

Tavaly derült ki, hogy egy nagyon vitatható pszichológiai kísérletben több százezer felhasználójuk hangulatát befolyásolták azzal, hogy eltüntették előlük ismerőseik pozitív vagy éppen negatív bejegyzéseit. Pár hete pedig arról írt mindenki, hogy az FB a politikai tartalmú bejegyzéseket szűri úgy, hogy a felhasználók egy része csak a saját meggyőződésének megfelelő cikkekkel találkozzon.

Persze vannak és voltak a Google-nek is nagyon csúnya ügyei, de most épp a Facebook látszik a felelőtlenebb és agresszívebb szereplőnek.

Végre csinálhatna valami hasznosat az állam

Nagyon vicces lenne, ha pont a magyar állam próbálná meg fegyelmezni ezeket a cégeket, azok a választott vezetők adnának elő nekik a közérdekről, akiket nagyrészt magánérdekek mozgatnak. Ráadásul egy Magyarország méretű, befolyású államot elég hamar le is oltanak ebben a ligában. Nem a magyar parlament fog szigorúbb adatvédelmi gyakorlatot, vagy átláthatóbb működést kihajtani a techóriásokból, ilyesmivel talán csak az uniónak érdemes próbálkoznia.

Ehhez képest annak semmi akadálya nem lenne, hogy mondjuk a heti öt kötelező (és néha elméleti) tornaóra egy része helyett azt tanulja meg minél több gyerek, hogy hogyan kell ezeket a szolgáltatásokat tudatosan, óvatosan használni. Hogy van rá befolyásuk, hogy mennyit árulnak el magukról digitálisan a világnak, hogy milyen adatokat osztanak meg ezekkel a cégekkel. Hogy van, amit egyáltalán nem kell sehova feltölteni, vagy van, amit inkognitó módban érdemes keresni az interneten. És ha ezekkel kockázatokkal meg lehetőségekkel az emberek többsége tisztába lesz, akkor nincs az a rafinált terv, amit a Facebook az ördögi gonoszságú gyíklényeivel végre tud hajtani ellenükben.

(A címlapos gif innen van)