2014. október 16-án, pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a kormányközeli Napi Gazdaságban (ma már Magyar Idők) egy cikk, ami elindította az utóbbi évek legnagyobb politikai botrányát, a kitiltási ügyet. Hónapokig ettől volt hangos a sajtó, az akkor beindult folyamatok máig hatnak. Öt tanulság az ügy egy évéből.
Több oka is van, miért robbant ekkorát a botrány. Például, hogy nagyon erős külső szereplő mondta ki magas rangú magyar köztisztviselőkről, hogy korruptak. Vagy hogy kormánytagok kezdtek el a fejüket vesztve úgy viselkedni, mintha csak direkt akartak volna olajat önteni a tűzre. De a legfontosabb az lehet, hogy konkrétan kit érintett az ügy. A kitiltottak névsorát máig nem ismerjük, de azt tudjuk (ő maga ismerte el), hogy Vida Ildikó, az adóhatóság akkori vezetője rajta volt a listán.
És ugyan bármilyen magyar rangú magyar köztisztviselő korrupciógyanúja fontos közügy lenne, de talán senki sincs, akinek tevékenysége olyan közvetlenül érinti minden magyar életét, mint az adóhivatal vezetőjének.
Különösen igaz egy olyan országban, aminek egyébként is az egyik legnagyobb problémája, hogy a világ egyik lemagasabb szintű állami elvonása mellett közel sem végez hasonlóan magas színvonalú tevékenységet. Az öntudatos polgárok számára eddig is elég érzékeny kérdés volt, hogy mit csinál az állam a pénzük indokolatlanul nagy részével. És ekkor kiderült, mindezt a pénzt olyan ember kezeli, aki korrupciógyanú miatt nem léphetne be az Egyesült Államokba.
A legstabilabb demokráciában is keveredhet bármilyen rangú vezető korrupciós ügybe, a kérdés, hogyan kezeli ezt az állam. Vannak-e olyan szigorú elvárásai önmagával szemben, mint például bármelyik állampolgár iránt, amikor az adóbevallását kell kitöltenie. Szórakoztató fordulatok voltak ugyan, amikor a nyilvánoság elől menekülő Vidát Bécsben kapták el, nem beszélve a méltán legendás jelenetről Andre Goodfrienddel, de a lényeg mégiscsak ez.
Éppen ezért az, hogy Vida Ildikó tavaly novemberben bejelentette, az ügyéről szóló vizsgálatot ő maga fogja vezetni, majd idén tavasszal tényleg ki is jött a mindent rendben találó jelentés, a végén Vida Ildikó aláírásával,
nagyon erős mezőnyben is a magyar közélet legcinikusabb húzásainak közvetlen élmezőnyéhez tartozik.
(Szorosan követi ezt, hogy Vida elmozdításához ez az ügy nem volt elég, de az igen, hogy Simicska Lajos összeveszett Orbán Viktorral.)
Ezekután nagyon nehéz azt gondolni a magyar államról, hogy együttműködik az őt eltartó polgárokkal.
Bár akkor nem keltett különösebben nagy feltűnést, az ügye egyik legtragikusabb mondata André Goodfriendtől származik. Amikor a részleteiről kérdezték, azt mondta, “a magyar civilek már szóltak a kormánynak, hogy milyen korrupciós ügyekről van szó”.
A közvélemény a botrány kirobbanásakor érezhetően azt várta, újabb ügyek fognak kirobbanni.
Ez a megszólalás viszont jól foglalta össze, hogy éppen elég botrány van már.
És ugyan az ingerküszöb már olyan magasan van, hogy ezek fel sem tűntek, de ha soha többet egyetlen magyar köztisztviselő sem nyúlna semmihez, akkor is évekre elég vizsgálóvaló lenne. Nem természetes dolog az, hogy a trafikügyek hangfelvételestül múltak el következmények nélkül, nem természetes, hogy egy vállrándítással intézte el a magyar állam az áfacsalási ügyet, és az sem természetes, hogy a politikusok sokkal drágább lakásokban laknak, mint amennyi pénzt életükben legálisan megkereshettek.
Az évek óta szemmel látható korrupcióból végül egy külső szereplő megszólalására lett igazi botrány, és nem azért, mert a magyar emberek elfogadhatatlannak tartották volna - nagyon súlyos kritikája ez Magyarországnak.
Ahogy az is, milyen következményekkel jártak az azóta eltelt időszak botrányai. Például, hogy a Quaestor-ügy a kormány legfelsőbb szintjeiig ért. Vagy az, hogy a konkrét csalásgyanú már a miniszterelnök családját érinti. A polgármesterként gyanús ügyekbe keveredett politikus karrierje egy pillanatra sem tört meg, sőt, most külön minisztérumot kapott, miközben legközelebbi ismerősei miliárdos tendereket nyernek az államtól. Lehetne még tovább sorolni.
Mégsem kell senkinek olyan kínosan magyarázkodnia, mint akkor, amikor az Egyesült Államok konkrétum nélkül annyit mondott, van itt hat korrupt ember.
A Fidesz népszerűsége pedig alaposan megsínylette az eseményeket, de az ügy lényegét belső használatra sikerült infantilizálni. A lopásból így lett “urizálás”. Mintha a probléma azzal lenne, hogy ki milyen órát hord, milyen lakásban lakik, egyáltalán, mire költi a pénzét, nem pedig az, hogy az illető vagyona finoman szólva tisztázatlan eredetű.
Nem tök mindegy, hogy az illegális pénzt Gucci-cuccokra költi, vagy csendben pakolja tovább a tejet a kosárba a közértben?
Az tehát kiderült, hogy a korrupcióval meg lehet fogni a kormányt. Az Egyesült Államok próbálkozott más típusú nyomással is, Barack Obama például nyilvánosan kritizálta a magyar kormányt a civilek ügyében. De az az nem ütötte át az ingerküszöböt. A korrupció aztán igen.
Az pedig az első pillanattól nyilvánvaló kellett, hogy legyen, hogy Amerikának nem néhány jelentéktelen kelet-európai politikus mocskos ügyeivel van baja, hanem az oroszokkal. Illetve azzal, hogy a magyar kormány milyen közel került Ororszországhoz.
Sokan mégis azt hitték, hogy az Egyesült Államok “rendet fog tenni”, mert “már Washingtont is zavarja, ami Magyarországon megy”. Ugyan már! Washingtont sokkal mocskosabb rendszerek sem zavarnak, ha egyébként igazodnak az irányvonalhoz. Az utóbbi egy évben pedig, miközben semmivel sem lett tisztább a magyar állam működése, a kritikák elhalkultak.
A világon senki másnak nem fontos, hogy a magyarok milyen viszonyok között élnek, csak nekünk.
Ha nekünk megfelelnek ezek a körülmények, akkor azok ilyenek is lesznek, és súlyos önbecsapás külső szereplőktől várni a megoldást. A világhatalom akkor fog beavatkozni, amikor neki az hasznos. A külföldi tévévezér addig lesz harcosan kritikus, amíg saját karrierje úgy kívánja. Az ország meg itt marad nekünk.
A rendszer még egyetlen nappal a botrányt elindító Napi Gazdaság-cikk megjelenése előtt is sziklaszilárdnak látszott. Zsinórban három győztes választás után a sérthetetlenség mítosza élt, és sokan úgy gondolták, a Fidesz leválthatatlan.
Ez a mítosz napok alatt omlott össze.
A választók megismerték a magyarázkodó fideszes képét. Ismerhették volna persze korábban is, de míg korábban jellemzően magabiztosan mondtak bele nyilvánvaló képtelenségeket bármilyen kamerába, ekkor kezdtek belezavarodni. Olyan kínos magyarázkodások kezdődtek, hogy az már a választóiknak is feltűnt.
A helyzet pillanatok alatt eljutott odáig, hogy az ország jelentős része a saját mocskos ügyeikbe belegabalyodó, csetlő-botló figurákon röhögött. A műegytemen nem lehetett megírni egy vizsgát Vida Ildikó nélkül. Megállíthatatlannak tűnt az őszödi hangulatú lejtmenet.
A Fidesz azóta úrrá lett a helyzeten. De a párt valószínűleg óvatosabb lett, és kevésbé érzi magát sérthetetlennek. A frakció előtt Orbán szeptemberben állítólag arról beszélt, a sikerek rövid távúak, és bármikor jöhet olyan fordulat, amitől ismét megváltozik a hangulat.
Máig nem világos, mi volt az internetadós sztori lényege. Az viszont biztos, hogy az emiatt érzett felháborodás kellett ahhoz, hogy tényleg asztalra csapás legyen a dologból.
Az internetadó elleni tüntetések nemcsak Magyarországon voltak elemi erejűek, a képek a világot is bejárták. A kelet felé forduló, a hatalomba belehülyült, korrupt hatalommal szemben a telefonok világító fénye is a nyugat és a szabadság szimbóluma tudott lenni. A "bűnözőknek nem adózunk" hangulat telibe talált.
Onnantól kezdve viszont, hogy Orbán Viktor bejelentette, az adóból nem lesz semmi, a tiltakozás fokozatosan erejét veszítette - pedig a közben felmerült ügyek sokkal súlyosabbak voltak, mint havi 700 forint. Néhány ezren egy ideig még összegyűltek, de idén januárra a tiltakozások teljes tanácstalanságba fulladtak.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.