• Kedd reggel a török légierő két vadászgépe leszedett egy orosz vadászbombázót a szír határnál.
  
• NATO-gép 1952 óta nem lőtt le orosz repülőt.
  
• Öt kérdésen keresztül mutatjuk meg, hogyan fajult el idáig a helyzet, és hogy mi következhet ebből.

Miért nem vág vissza Oroszország a törököknek katonai erővel?

Az orosz vadászbombázó kedd reggeli kilövése mindenképpen durva húzás volt a török hadseregtől. 

Semmi sem utalt arra, hogy az orosz gép Törökországot fenyegetné. Mire lelőtték, már nem is volt a török légtérben. Kiszivárgott a török kormány ENSZ-nek küldött jelentése az incidensről, és az alapján összesen 17 másodpercet töltött az orosz gép a török légtérben, és ezt később megerősítette az amerikai kormány is. A NATO egyik magas rangú diplomatája a Reutersnek azt mondta, hogy a szervezet kedd délutáni ülésén többen is jelezték, hogy túlzásnak érzik a török reakciót, lett volna más mód is az orosz gép kitessékelésére a török légtérből.

Az oroszok el sem ismerik a légtérsértést, azt állítják, hogy a lelőtt gép egyetlen pillanatra sem merészkedett török légtérbe.

Szeptember 30-a, a szíriai orosz légicsapások kezdete óta ez volt a negyedik alkalom, hogy a törökök légtérsértést észleltek orosz harci gépek részéről. Ha háromszor kibírták a betolakodó lelövése nélkül (egy alkalommal egy drónt, vagyis pilóta nélküli orosz gépet azért leszedtek), akkor kibírhatták volna most is.

Az oroszok tekintélyét különösen megtépázta, hogy közvetlenül a gép elvesztése után kvázi menekülő utat adtak a török kormánynak. Az orosz hadügyminisztérium első közleményében azt állította, hogy a gépüket a földről, szír területről lőtték le. Nagyon furcsa lenne, ha az oroszok nem látták volna, hogy ki és honnan lőtt a gépükre. Sokkal valószínűbb, hogy hagyták volna a színfalak mögött rendezni a dolgot, ha a törökök a háttérben sajnálkozva azt mondják, hogy véletlenül lőtték le a gépet. Akkor talán az oroszok ráfogták volna a felkelőkre az egészet. A török kormány azonban büszkén vállalta, hogy ők lőtték le a gépet. Így még hülyét is csinált magából az orosz kormány.

Vagyis sok körülmény adott ahhoz, hogy az oroszok agressziónak tekintsék a gépük elvesztését, amit egy kemény nagyhatalomnak meg kellene bosszulnia.

Csakhogy Törökország a NATO tagja. És a NATO egyik legfontosabb szabálya, hogy ha bármely tagállamát támadás éri, akkor a többi a segítségére siet. Egy orosz katonai válaszcsapás lényegében azt jelentette volna, hogy Oroszország hadba lép a NATO összes tagja, így az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és többek között Magyarország ellen is. 

A törökök készültek is az adu bevetésére, és azonnal kérték a NATO ülésének összehívását. A kedd délutáni brüsszeli tanácskozáson a többi tagállam elismerte, hogy Törökország jogszerűen lőtte le a gépet. Ettől kezdve egyértelművé vált, hogy az oroszok atomhatalmak közti háborút kockáztatnak, ha visszavágnak. Valószínűleg ezért csak kora este, a NATO tanácskozásának kezdete után jelentették be, hogy nem akarnak katonai megtorlást. 

A NATO-val a hátuk mögött elég magabiztosak lehettek a törökök, hogy nem kockáztatnak háborút Oroszországgal, ha lelövik a gépüket.

Hogyan vág vissza akkor Oroszország?

Vlagyimir Putyin orosz elnök már kora délután súlyos következményeket ígért, és az orosz politikusok sora fenyegette már meg Törökországot kedden. Ha a válasz nem katonai lesz, akkor csak gazdasági lehet. 

Az orosz kormány máris felkérte a lakosságot, hogy ne menjen nyaralni Törökországba. Ez ugyan rengeteg szállodát igen érzékenyen érinthet a török tengerpartokon (tavaly 3,3 millió orosz turista üdült ott), de az oroszok aligha elégednek meg ennyivel.

Alapvetően két módjuk van a komoly visszavágásra.

Az egyik, ha elzárják a Kék Áramlatot.

Ez egy tíz éve épült gázvezeték, ami a Fekete-tenger alatt köti össze Oroszországot Törökországgal. A török földgázfogyasztás 57 százalékát biztosítja az orosz import. Ha ez leáll, akkor nem lehet majd télen fűteni, és a török ipar is komoly veszteséget szenved el.

Persze az oroszoknak is fájna ez a lépés, mert újabb fontos bevételtől esnének el. Németország mögött Törökország a második legnagyobb gázvásárlójuk. Rosszul járna Bulgária és Románia is, ahová a Kék Áramlat tovább megy Törökország felől.

A másik lehetősége az oroszoknak az érdemi válaszcsapásra, ha felfegyverzik a kurdokat.

A törököknek leginkább az fájna, ha a PKK nevű, egyébként magát marxista-leninista szervezetnek valló csoportot támogatnák, amelyik idén nyáron több merényletet is elkövetett török rendőrök és katonák ellen, és amelynek iraki táborait a török légierő erősen bombázza a két fél közti tűzszünet júniusi felmondása óta. Az oroszok ezzel a húzásukkal a NATO-n belüli vitákat is feltüzelnék, hiszen a PKK-val szövetséges szír kurdokra stratégiai szövetségesként tekintenek az USA-ban és Németországban is. Ha a török–kurd konfliktus éleződik, akkor ezeket a szövetségeket is újra kell gondolni.

A két lehetőség közül mégis az első a valószínűbb. A PKK felfegyverzését ugyanis aligha csinálhatná nyíltan az orosz kormány, mégiscsak egy terrorszervezetnek elkönyvelt csoportról van szó. És az oroszoknak látványos, nyílt válaszcsapás kell egy ilyen helyzetben, hogy megmutassák, nem hagyják magukat.

Ha nem volt muszáj, akkor miért lőttek ki a törökök az orosz gépet?

Két lehetőség van: a NATO nevében jártak el így, vagy csak saját maguk miatt.

Az első kevésbé valószínű, legalábbis erre utalhatnak a nagyon visszafogott amerikai és nyugat-európai reakciók, amelyek mind óvatosságra intik a törököket. Azért nem lehet azonban teljesen kizárni a lehetőséget, mert az oroszok egyre durvábban provokálják a Nyugatot, lassan két éve. A Krím megszállása, majd a donyecki háború olyan agresszió volt, amelyet nem volt képes a Nyugat hatékonyan megtorolni. Pedig az oroszok egy második világháború óta érvényben lévő tabut döntöttek meg: az európai területfoglalás tilalmát.

Az ukrajnai háború kiterjesztésével párhuzamosan az orosz légierő heti rendszerességgel sérti meg már másfél éve a balti és a skandináv államok légterét, de atombomba szállítására képes gépeik a brit légtérbe is berepültek már. 

A beavatkozás Szíriában egy újabb pofon volt a nyugatiaknak, hiszen az oroszok Iránnal együttműködve elsősorban Aszad elnök megmentéséért harcolnak. A szír diktátor kiiktatása viszont az amerikaiak és a törökök stratégiai célja. Szíriában az oroszok elsősorban olyan milíciákat bombáznak, akik a nyár végére már majdnem megdöntötték Aszad uralmát, és több közülük amerikai vagy török támogatást élvez. 

A múlt héten az oroszok a párizsi merényletre hivatkozva megsokszorozták hadműveleteiket Szíriában, látványos csapásokat mértek, immár hajókról kilőtt rakétákkal és a grúz határról küldött nagy hatótávolságú bombázókkal is. Ebből nagy PR-akciót csináltak az oroszok, azt mutatták, mintha egyedül csak ők lennének képesek rendet rakni Szíriában. Mindezek után felmerülhetett az igény a NATO részéről, hogy meg kellene  leckéztetni őket.

Talán reálisabb ugyanakkor, hogy az amerikaiak, de pláne a nyugat-európaiak nem akartak közvetlen konfrontációt az orosz hadsereggel. (Utoljára a koreai háborúban, az ötvenes években fordult elő, hogy egy NATO-tag repülőgépe kilőtt egy orosz harci repülőt.)

A törökök erőt akartak mutatni

Törökországnak viszont bőven volt oka, hogy akár egyedül is meghozza ezt a döntést. A török kormány az egyik legjelentősebb támogatója az Aszad elleni felkelésnek Szíriában. A 2011-ben kitört polgárháború kezdete óta áramlott a hadianyag, az ember és mindenféle utánpótlás Törökország felől a szunnita felkelőknek. Azzal, hogy az oroszok Aszad segítségére küldték bombázóikat, rendesen keresztbe tettek a több éve tartó török igyekezetnek. Azt sem vették jó néven Ankarában, hogy az oroszok ezzel katonai szövetségre léptek Iránnal, hiszen Irán a legfontosabb riválisa a térségben Törökországnak.

A törökök különösen érzékenyek arra a vidékre, ahol az orosz bombázót lelőtték. Ez a vidék a szíriai törökök (turkománok) felügyelete alatt van, akik Aszad ellen harcolnak, és mintegy tízezer fős seregüket a törökök képezték ki és fegyverezték fel. Az orosz kormány ugyan azt állította, hogy ők orosz területről érkezett terroristákat bombáztak (értsd kaukázusi, például csecsen fegyvereseket), de ezt a vidéket a szíriai törökök ellenőrzik.

Amikor nyáron a szíriai kurdok megpróbáltak benyomulni erre a vidékre, a török hadsereg akkor is közbeavatkozott, és megállította a kurd előrenyomulást. (A kurdok szerint a törökök csak kifogásként mondják, hogy ők a turkománokat védik arrafelé, valójában az a céljuk, hogy a kurd enklávékat ne lehessen egyesíteni, illetve tiszta maradjon az utánpótlási útvonal Aleppo irányába.)

Ez az a vidék, ahol a törökök repülési tilalmat akartak elrendelni már az év elején is, és ennek betartatására az USA légierejétől akartak volna garanciát.

Az biztos, hogy ha van terület Szíriában, amiért a török hadsereg hajlandó közvetlenül is beszállni a szír háborúba, akkor az éppen ez. Az oroszok pedig nem először bombázták ezt a vidéket, mivel Aszad ellenségei a turkománok, és ők Aszad ellenségeit bombázzák. 

Éppen múlt pénteken rendelte be a török kormány az ankarai moszkvai követet, hogy tiltakozzanak a terület orosz bombázása ellen. A tiltakozás annyira komoly volt, hogy még a török miniszterelnök is megszólalt az ügyben.

És mindezek mellett a törökök folyamatosan tiltakoztak az ellen is, hogy az oroszok berepüljenek a területükre.

Azzal, hogy az oroszok a turkomán területet mégis bombáztak, és még át is repültek a határ török oldalára, nyilvánvalóan jelezték, hogy nagy ívben szarnak az ankarai panaszokra. Ebben a helyzetben mutatott erőt a török hadsereg, beváltva azt a fenyegetését, amit már október eleje óta hetente ismételt.

Nem úgy volt, hogy Erdogan és Putyin a legnagyobb haverok?

De igen, sokáig így tűnt. A két illiberális erős ember Európa peremén természetes szövetségesei voltak egymásnak. Éppen kettejük vezetése alatt kezdtek látványosan fejődni az orosz–török kapcsolatok, ami azért is volt különösen érdekes, mert a 16. századtól a 20. századig háborúk sorát vívták egymással, és a 21. század elejéig megmaradt a gyanakvás köztük.

2014. az együttműködés látványos éve volt. Erdogan elment a szocsi olimpia megnyitójára, amit a nyugati vezetők az ukrajnai háború elleni tiltakozásul mind kihagytak. 

Éppen egy éve pedig Putyin és Erdogan Ankarában megállapodtak a Török Áramlat nevű új gázvezeték megépítéséről, ami Görögország–Macedónia–Szerbia–Magyarország útvonalon haladhatott volna tovább, hogy kiváltsa az ukrán gáztranzitot. Ez lett volna a válasz arra, hogy a Déli Áramlat megépítését az EU megakadályozta. Addigra már Törökország megrendelt egy atomerőművet is a Roszatomtól, azt 2016-ban kellene elkezdeni megépíteni.

A viszony idén nyáron romlott el. Július végén jelentette be a török kormány, hogy elhalasztják a Török Áramlat megépítését. Ez nem sokkal azután történt, hogy a törökök engedtek az amerikaiak régi kérésének, és átengedtek két támaszpontot az USA bombázóinak, hogy onnan is támadhassák az Iszlám Államot. Ugyanezekben a napokban mondta fel a török kormány a tűzszünetet a PKK-val szemben, és kezdett bombázni Irakban és Szíriában kurd állásokat. Itt vélhetően az amerikaiak engedtek egy régi török óhajnak. Ha volt akkoriban nagy stratégiai kiegyezés Washington és Ankara között, akkor annak része lehetett az is, hogy az orosz–török kapcsolat hűvösödjön.

Alig néhány héttel később kezdték el az oroszok telepíteni bombázóikat Latakiában, hivatalosan Aszad kérésére. Azzal pedig végleg elromlott minden.

Putyin miért mondta, hogy a törökök a terroristák cinkosai?

Az orosz elnök arról beszélt, hogy van olyan ország, amelyik fegyverrel biztosítja az Iszlám Állam olajbizniszeit. Nyilvánvalóan Törökországra célzott keddi beszédében.

Törökország hivatalosan az Iszlám Állam ellensége. De 2014-ig a török kormány egyáltalán nem bánta az Iszlám Állam megerősödését. A brutális merényleteiről elhíresült csoport éppen úgy számíthatott a törökországi utánpótlásvonalakra, mint az Aszad-rezsim többi ellenfele. Az Iszlám Állam a törököknek kapóra jött a kurdok megfékezésére és Aszad gyengítésére is. A törökök végül csak erős amerikai nyomásra fordultak el az Iszlám Államtól.

Most a törökök arra panaszkodnak, hogy az oroszok nem az Iszlám Államot bombázzák Szíriában, hanem más csoportokat támadnak. Ezt a trükköt néhány hónappal az oroszok előtt éppen ők játszották el először: az Iszlám Állam elleni légicsapásokat ígérve szálltak be a háborúba, hogy végül elsősorban a kurdokat bombázzák.

Hogy az Iszlám Állam bevételei komoly részét jelentő olajcsempészetben benne vannak-e, arról nincs semmilyen bizonyíték. De hogy benne lehettek, az egyáltalán nem életszerűtlen.