Brüsszel kiáll az Uber és az Airbnb mellett, mondván, hogy támogatni kell a sharing economy-t

eu
2016 május 30., 18:46
comments 150

A Financial Times szerint a héten az Európai Bizottság fel fogja szólítani az EU 28 tagállamának kormányait, hogy ne tiltsák be vagy korlátozzák az olyan szolgáltatásokat, mint az Uber vagy az Airbnb, mondván, hogy ez árt a sharing economy-nak.

A lap szerint a bizottság a héten tesz közzé iránymutatást az országonként gyakran lényegesen eltérő gazdasági szabályozások harmonizálására, hogy segítsék a lakás- és a közlekedési szektort felrázni próbáló üzleteket. (Persze közben az is kérdés, hogy az Uber egyáltalán fel szeretné-e rázni a személyszállítási piacot, vagy végső soron csak fel akarja-e falni.)

Ezzel arra utalnak, hogy míg az Ubert például Nagy-Britanniában vagy Észtországban jól fogadták, addig Franciaországban bírsággal vagy éppen börtönnel fenyegetik az Uber-sofőröket. A turizmusból nagy hasznot húzó Izlandon pedig a héten szavaznak arról a javaslatról, ami megadóztatná az Airbnb-zőket.

Az EU szerint az EU-szerte összehangolt szabályozás hatalmas lökést adna ezeknek a bizniszeknek, amiknek most 28 különböző tagállamban más és más előírásoknak kell megfelelniük. Az Európai Bizottság lépésétől azt várják, hogy javít Brüsszel és Washington kapcsolatán, miután Európában több pénzügyi nézeteltérés adódott például a Google, a Facebook vagy az Apple adóztatása (vagy nem adózása) miatt.

A Financial Times azt ígéri, csütörtökön közli a bizottsági iránymutatást, ami szerint a betiltás csak a legvégső esetben kellene, hogy felmerüljön az Uberhez és az Airbnb-hez hasonló sharing economy-cégeknél. Persze kérdés, hogy az Uber egyáltalán ebbe a kategóriába tartozik-e, vagy csak egy újabb taxiscég. (FT, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.