Már megint megy a hiszti, hogy szexisták a reklámok? Kétségtelen, hogy amíg nem fejlődik ki egyfajta érzékenység, a Tchibo, a Tesco, vagy a GfK Hungária hirdetései és a a Procter & Gamble mosogatási szokásaikról csak nőket megkérdező felmérése is teljesen rendben lévőnek tűnnek a legtöbbek számára.

Fel sem tűnik sokaknak. Csak azt kapják, amit megszoktak. Pont ez az, amit látnak maguk körül, ahogyan beszélnek az ismerőseik, így élnek. Ja nem, ez még csak nem is a valóság, csak egy idilli kép szerető férjjel, édes kisgyermekekkel, ízlésesen berendezett szép és makulátlanul tiszta lakással, ahol a legnagyobb para, hogy baktériumok élnek a fürdőszobában.

Fel sem tűnik, hogy a házimunkáról, gyereknevelésről szent női kötelességként és egyben hobbiként beszélnek, míg ebben a torz tükörben a férfiak számára a hazaérkezés és otthon lenni a pihenéssel egyenlő. Már ha van otthon egy nő, aki mindezt elvégzi helyettük is.

Erre tanítják gyerekeinket már bölcsődés koruktól kezdve. Ez ömlik a tévék, rádiók reggeli szőkenős viccekre építő műsoraiból, a kora délutáni női beszélgetős tévés produkcióiból, a női lapokból. Ezt hallják a princípumozó celebektől, de még a pszichológusoktól is. Ez megy itthon, és nincsenek illúzióink, jó ideig nem is változik ez még.

A helyzet viszont az, hogy a világ más csücskeiben egyre inkább magától értetődő, hogy nem kerekítünk kampányt a vécépapírguriga kukába juttatására és a vécédeszka felhajtására képtelen, egy egyszerű náthától a kanapén öntudatlan állapotban fetrengő férfiak, a balfasz apák, az önmegvalósítást csak a konyhában és az iskolai ünnepélyeken gyakorló, játékkonzolt, távirányítót bottal sem piszkáló, csakis mások kellemes közérzetéért fáradozó háziasszonyok köré.

Nem azért, mert az emberek többsége nem ilyen. Pusztán azért, mert van ahol tudatában vannak a reklámok közízlést formáló felelősségének.

Nincs abban semmi különös, hogy nagyon sokan nem is értik, mi ezekkel a reklámokkal a gond. Hát ők szeretnek ilyen - IGAZI - nők és ilyen férfiak lenni. (Vagy ha annyira nem is élvezik, de legalább tudnak magukon nevetni.) És most, hogy közelednek az ünnepek, a készülődés java úgyis magától értetődően a nőkre hárul. Ezt a reklámosok, marketingesek és PR-osok is pontosan tudják.

Nagy kár, hogy ennél nem látnak tovább.

A közösségi médiában egy márkát képviselve ezt a stílust már ma sem éri meg erőltetni, vagy legalábbis ne érjen senkit váratlanul mint a Tescot, hogy sokan hangot adnak a nemtetszésüknek.

Persze tudjuk, hogy sok-sok férfi számára megterhelő kitalálni, minek örülne a barátnője, a felesége a testvére vagy az anyja.

Leginkább azért, mert nem tanították meg őket arra, hogy mások helyzetébe képzeljék magukat, így a hasznos ajándékot gondolják a jó ajándéknak. És mi mást is csinálna egy nő, mint hogy főz, mos, takarít? Egy jénaival és a vasalóval vagy a régi csotrogány porszívó helyett egy újjal majd boldog lesz a nő, a szép ajándék megkönnyíti majd a dolgát.

Azt is megértjük, hogy vannak nők, akik elsősorban anyának, feleségnek és háziasszonynak tartják magukat, akik számára ez életreszóló feladat és akkora teher, hogy ennél többet már nem vállalnak magukra.

Értjük azt is, hogy joggal érzik sértve magukat, ha önérzeteskedő feministák, okoskodó újságírók alantas és felesleges tevékenységnek minősítik a másokról való gondokodást és ennek fizetett dicsőítését.

Értjük mi mindezt, csak nem tetszik.

Ilyenek vagyunk, miért is változtatnánk?

Magyarországon sosem volt divat a politikai korrektség. Az átlag magyart bunkónak, xenofóbnak, rasszistának és szexistának látja és láttatja a média, a politikusok és a magukat értelmiséginek vallók jelentős része is. Ráadásul az emberek nem kis része szerint nincs ezzel semmi baj. Ilyenek vagyunk - tárják szét a kezüket - miért is akarnánk mások, ennél jobbak lenni? Ugyan!

Nem olyan nagy kérés, de igazán lehetnének legalább a nőket megcélzó reklámok és PR-akciók ízlésesek és felemelőek ahelyett, hogy a férfiakról lesújtó képet festve térdig könnyekben gázolva a női sors tragikuma felett boronganak.

Amíg a reklámosok, marketingesek, PR-osok is így gondolkodnak, mint a KDNP-nél csak kicsivel kevésbé pókhálós, nőknek készülő lapok és műsorok, hogy a nő általában és elsősorban anya és (profi) háziasszony, a siker kulcsa az ő igényeiket kiszolgálni és egy centivel sem szabad elmozdulni az elgondolkodtató, motiváló vagy jövőbe mutató reklámok felé, addig valóban kevés az esély a változásra.

A kérdés csak az, meddig és mennyien vevők még erre a borzalmasan unalmas és sokakat joggal sértő hamis képre.