Te hogy magyarázod el a gyerekeidnek, mit jelentenek az országot elborító sorosozó plakátok?
2017 július 06., 09:38
„Tényleg Sorosról meg a szerencsétlen menekültekről kell értekeznem egy ötévessel?”
- Nem könnyű, de sokszor elkerülhetetlen feladat, hogy gyerekkel beszélgessünk a kormány gyűlöletkeltő kampányairól, mindent elárasztó propagandaanyagairól.
- Felhívásunkra szülők meséltek nekünk arról, hogyan zajlott náluk ez a beszélgetés.
- Mi pedig pszichológusokat kérdeztünk meg arról, hogyan érdemes gyerekekkel beszélgetni a hasonló kampányokról.
A „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” plakátok kikerülése után kértük meg olvasóinkat, hogy írják meg nekünk, ha olyan helyzetbe kerültek, hogy gyermekükkel beszélgetniük kellett a közelmúlt kormányzati plakátjairól vagy tévéhirdetéseiről. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan zajlott náluk ez a beszélgetés, mit lehet mondani akkor, ha a gyerek rákérdez, hogy ki ez a Soros György, kik azok a migránsok vagy hogy miért kell megállítani Brüsszelt.
A felkérésre érkezett válaszokból az gyorsan kiderült, hogy az nem megoldás, hogy megpróbáljuk védőburokban tartani a gyerekeket. Még ha otthon figyelünk is arra, hogy milyen csatornákat nézhet, és direkt nem beszélünk előtte politikáról, az osztálytársak és az utcai plakátok miatt úgyis szembesülni fog ezekkel a kampányokkal. Azaz a beszélgetést nem lehet kikerülni.
Judit ezt írta erről: „Iszonyú idegesítő, hogy még ha akarnám sem tudnám nem bevonni a napi politikába. Természetesen nem vele szoktam megbeszélni ezeket az ügyeket, de nem is titkolózom előtte, nem nézem hülyének, csak mert gyerek. Azt vallom, hogy mindenre válaszolni kell, amit kérdez, természetesen az ő értelmi és érzelmi szintjének megfelelően, de hogy tényleg Sorosról meg a szerencsétlen menekültekről kell értekeznem egy ötévessel, az azért szerintem mutatja ennek az országnak a mániás betegségét”.
Katalin 10 éves fiával szokott beszélni a politikáról. A gyerek az osztálytársaitól sok mindent hall és sok kérdése van. A beszélgetések során azt tapasztalta, hogy sokkal óvatosabban mer csak ezekről a kérdésekről beszélni, mint ahogy szerinte normális lenne:
„Miközben meseszerűen végigbeszéltük a témákat, figyelmeztettem, hogy ez mind nem olyan egyértelmű a mai társadalomban, mint, hogy Hófehérke jó és a Gonosz Boszorka rossz. Még az osztályban is vigyázzon, hogy mit mond, mert könnyen megbánthat másokat az ő igazával, pont a nagy szerelmének és osztálytársának családja sok dolgot másképpen lát. Úgy érzem, hogy túl korán kell ilyen körmönfont, a felnőtt világra jellemző óvatosságot megtanulnia, kétlem, hogy egy holland vagy dán anyuka ilyen bonyolultan adná át a család értékrendjét a gyerekének.”
Hat szempont egy ilyen beszélgetéshez
Maga a kérdés, hogy hogyan beszéljünk a gyerekekkel politikáról, illetve mit kezdjünk a lejárató, gyűlöletkeltő kampányokkal, persze nem csak Magyarországon merül fel. Az amerikai választások alatt például sorra születtek a cikkek arról, hogy mit lehet mondani egy gyereknek Donald Trumpról, illetve mindarról, amit a republikánus jelölt képvisel. A leggyakrabban felmerült tanács ezekben az írásokban mindig ugyanaz volt: bármit is gondolunk az adott kérdésről, próbáljunk higgadtak maradni, és őszintén, nyitottan válaszolni a kérdéseikre.
Ezeket a szempontokat erősítették meg azok a hazai pszichológusok is, akiket megkérdeztünk a kérdésről.
Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus és apablogger szerint bármilyen témáról is beszélgetünk gyerekeinkkel, fontos legalább nagyjából belőni, hogy mennyire érdekli, mennyire érdekelheti az adott téma, ahhoz pedig, hogy ezt megtudjuk, érdemes nekünk, szülőként is kérdéseket feltenni. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kérdéssel válaszolunk a kérdésre. Így nem csak időt nyerünk, de be is tudjuk határolni, hogy milyen mélységig menjünk a válaszunkkal.
Ami még fontos, teszi hozzá Szél, hogy nem az a cél, hogy toljuk le minél hatásosabban a gyerekeink torkán a mi álláspontunkat, az pedig végképp nem cél, hogy még az érzéseinkkel is nyomasszuk őket, ők ugyanis ezekkel szemben védtelenek. Hanem az kell legyen a cél, hogy kritikus, érzékeny és nyitott gyerekeket neveljünk, amit leginkább úgy tudunk elérni, ha megpróbáljuk arra ösztönözni a gyerekeket, hogy tegyenek fel kérdéseket, merjenek kételkedni és vitatkozni, fogalmazzanak meg saját gondolatokat. Akár a plakátokkal, akár bármilyen egyéb közéleti kérdéssel kapcsolatban.
Vida Katalin tanácsadó szakpszichológus hat szempontot szedett össze, amit érdemes szem előtt tartani, amikor hasonló kampányokról beszélgetünk gyerekekkel:
- Mint minden szorongáskeltő helyzetről a legjobb, hogy ha minél egyértelműbben és a gyerek életkorának megfelelő módon beszélünk. Egy óvódáskorú gyerekkel nem kell részletes politikai elemzésekbe bocsátkozni, de egy kamasznak ugyanakkor minden lehetőséget meg kell adni, hogy a világ felé bontakozó érdeklődését megélhesse.
- Érdemes elkerülni a katasztrofizálást. Még ha mi magunk is úgy érezzük, hogy egy-egy eseménynek aggasztó következményei lesznek, emlékeztessük magunkat és a gyerekeket is, hogy minden rendben van körülöttük. Ha valami ijesztő a számára, akkor legelőször biztosítsuk afelől, hogy ő és az őt körülvevő emberek biztonságban vannak.
- Akkor beszéljünk vele a politikáról, amikor ő felhozza, ő kérdez, az ő figyelme rá irányul. A negatív politikai kampányok épp eléggé körbeveszik őket, nem kell, hogy mi is a szükségesnél inkább tematizáljuk ezt az ő életükben.
- Igyekezzünk tárgyilagosak maradni, még ha bennünk is heves érzelmek kavarognak, annál inkább biztonságot tudunk nyújtani a gyerekeknek, minél inkább egy megérthető, értelmezhető világról beszélünk nekik.
- A legtöbb negatív politikai kampány a politikai ellenfél dehumanizálására törekszik, vagyis arra, hogy a másik felet ne tekintsük embernek (ezért hangzik el a rádióban és a TV-ben a “migráns”, nem pedig a “menekült emberek”). Érdemes a gyerekekkel beszélgetni róla, hogy azok, akik ellen a negatív kampány folyik, ugyanúgy emberek, tetőt szeretnének a fejük fölé és magukat és a szeretteiket biztonságban tudni.
- Ha egy idősebb gyerek nagyon érdeklődik a politikai témák iránt és bevonódna, fontos számára elérhetővé tenni olyan kezdeményezéseket, ahol megélheti azt, hogy ő maga is tehet valamit a világ jobbításáért (az élet negatív eseményeivel szemben érzett tehetetlenség a depresszió táptalaja). Ha egy gyerek nagyon aktívan érdeklődik magától, mutassuk meg neki, hogy hol önkénteskedhet, például oszthat ételt menekült vagy hajléktalan embereknek.
Szél szerint ha már elkezdődik egy ilyen beszélgetés, akkor érdemes a gyerek érettségi szintjének megfelelően tágítani is a témát, hogy ne csak az kerüljön szóba, amit a plakát megalkotói üzenni akartak. A konkrét kampány esetében ez például annak megbeszélését jelentheti, hogy ki is az a Soros György és milyen tevékenységeket támogat valóban Magyarországon, hogy mibe szól bele “Brüsszel” és mibe nem, hogy milyen fejlesztéseket köszönhetünk az EU-nak, hogy mit jelent az, hogy bevándorlás, mit jelent menekülni, mit jelent az, ha valakit üldöznek, és ha már itt tartunk, miért is jött létre az Európai Unió.
Valamint érdemes rávilágítani, hogy a tömegek mögött egyéni történetek vannak, ez pedig azért fontos, mert ezzel lehet megelőzni azt, hogy a gyerekek túlságosan is sémák, sztereotípiák mentén gondolkodjanak, esetleg cselekedjenek.
Szél elmondta azt is, hogy abban sem biztos, hogy az ilyen dózisban ömlő kampány egyébként el tudja-e érni a hatását, hogy nem válunk-e végül immunissá a kék színre vagy éppen a kampány tévé- és rádióhangjára. Ha ez így van, akkor az a jövőre nézve csak csak egyet jelenthet szerinte: emelni kell az adagot.
Vida kitért arra is, hogy ezek a politikai kampányok és a jelenlegi politikai közbeszéd minősége pont az ellenkezőjét képviseli annak, mint ami felé pszichológusként klienseikkel haladni akarnak. Egyrészt mert olyan kognitív torzításokkal élnek, melyeket jól ismer a pszichológia: ilyen a a túláltalánosítás (például ‘A párizsi merényletet bevándorlók követték el”), a negatív szűrés (‘A bevándorlási válság kezdete óta Európában több mint 300-an haltak meg terrortámadásban”), a dichotóm gondolkodás (a dolgok feketék vagy fehérek, például Magyarország erős és büszke európai ország”), a címkézés (“Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”), az önkényes következtetés (például: “A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen növekedik a nők elleni zaklatások száma Európában”) vagy az érzelmi érvelés.
„A jelenlegi vagy akár az előző plakátkampányok egyszerre megbélyegzőek, kisebbségekkel degradálóak, politikai ellenfelekkel minősítőek és bűnbakteremtőek, ezzel pedig félelmet, szorongást, frusztrációt és gyűlöletet gerjesztenek”.
Azt pedig számos kutatásból lehet tudni, hogy a hasonló félelemkeltő kampányok sajátja, hogy a szorongás és a bizonytalanság gerjesztése mellett hozzájárulnak az előítéletek növekedéséhez is és mindez megterhelően hat az egész társadalom általános mentálhigiéniés állapotára.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.