Az első nagy interjúnk egy olyan tanárral készült, amilyenből sokkal többre lenne szükségünk

444
2018 május 02., 15:02
photo_camera Surányi László Fotó: Botos Tamás

2013-ban, a 444 első tavaszán az oktatási rendszerben elkezdett nagy átalakításoknak még inkább csak a körvonalai látszottak. A Klik még éppen csak elkezdte a munkát, az igazi központosítás még nem indult el, és hol voltunk még a Tanítanék mozgalomtól, vagy a kockás inges tiltakozásoktól.

Az viszont már akkor is jól látszott, hogy az oktatási rendszerünk egyáltalán nem a kreativitás fejlesztése felé halad, nem a XXI. század kérdéseire keres választ, hanem egyre jobban zárkózik be a maga poroszos, frontális rendjébe.

Talán ez a hangulat is közrejátszott abban, hogy az első interjúink egyike, ami nagyot szólt, a Surányi Lászlóval folytatott beszélgetésünk volt. Surányi László akkor még a Fazekas Gimnázium matematika tagozatának tanára volt, és éppen megkapta az Inspirational Teacher Award díjat a Massachusetts Institute of Technology-tól. Az interjúban pedig úgy beszélt a matematika forróságáról, a gondolkodás felcsigázásáról és arról, hogy egy tanárnak meg kell értenie, hogy a gyerekek életében nem az iskolában töltött délelőttök a legfontosabbak, hogy egyből megértettük, miért jelentett inspirációt diákok generációi számára a Fazekasban.

Surányi László azóta nyugdíjba ment, de a mondandója semmit sem kopott. Egy évvel később Kovács Erika, a Városmajori Gimnázium matematikatanára is megkapta a díjat, vele is készítettünk interjút.

Ötödik születésnapunk alkalmából egy hónapon át fel-felidézünk néhány multaságos/emlékezetes/emlékezetesen mulatságos pillanatot a 444 első öt évéből, és gyűjtjük a muníciót a következő ötre.

Ha szeretnéd, hogy ezt a munkát folytathassuk, támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.